Holnap éjfélig érhető el online az ANGSTER RE-GENERÁCIÓK

2021. november 28-ig, azaz vasárnap éjfélig 1000, 2500 vagy 5000 Ft-os jegyáron az alábbi linken tekinthető meg a Bethlen Téri Színház online műsorán az Angster re-generációk című dokumentumszínházi előadásunk.

Angster re-generációk ONLINE

Angster re-generációk
A pécsi orgonaépítő dinasztia sorsa – dokumentumszínház (125 perc)
 
Az egykori pécsi Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár alapítója hittel és szakértelemmel Közép-Európa leghíresebb orgonagyárát építette fel, mely 8 évtized alatt 1307 orgonát és 3500 harmóniumot készített. Unokái – ifj. Angster József és Angster Imre – hivatását derékba törte a kommunista diktatúra. 

Saját családtörténetét formálta színdarabbá Bérczi Zsófia, az Élőkép Színház vezetője, ifj. Angster József unokája. A dokumentum- és fikciós elemeket vegyítő előadás korabeli szöveges dokumentumok, kép- és hangfelvételek színpadra alkalmazásával, bejátszásával, illetve látványszínházi jelenetekkel idézi fel a gyár és a család történetét, a reformkor varázslatos hangulatát és az orgonák éteri hangját. 

Megelevenednek a gyáralapító önéletrajzi írásának részletei, majd a harmadik generáció vezetőinek és a gyár munkásainak vallomásain keresztül beleláthatunk a gyár felszámolásának tragédiájába. A gyárat ugyanis – amely a szegedi dóm, a kalocsai és a kassai székesegyház, átépítése előtt a pécsi székesegyház és a Szent István Bazilika orgonáját is alkotta – 1949-ben államosították, 1951-ben pedig végleg felszámolták, fiatal vezetőit koholt vádak alapján elítélték, és börtönbe küldték. Bérczi Zsófia az ezredforduló környékén dokumentumfilmet szeretett volna forgatni nagyapjáról; az ekkor készült rövid videófelvételek közül néhány az előadásban is látható.

Ízelítő az előadásból (az Angster re-generációk ajánlója)

Szereposztás: 

id. Angster József: Grégory Chevalier
ifj. Angster József: Kalmár Ákos
ifj. Angster József lányai (Erzsébet és Judit), id. Angster József anyja, Jusztusz elnök lánya, egy méltató hölgy és a pszeudoszféra-szoknya: Szalay Heni
Ösmerős, asztalosmester, Weiss úr, Szautner Zsigmond, Stach Mihály, Budavári Attila, versmondó: Molnár György
Angster Imre, bíró, rajztanár, Jusztusz elnök, Erkel Sándor: Zemlényi-Kovács Barnabás
id. Angster József apja, céh-elnök, Kosovits, Weich Péter: Antal Attila

Előadás- és látványterv, filmbetétek, narráció: Bérczi Zsófia
Díszletkészítő: Tankó Barnabás, Tankó Károly
Jelmezkészítő: Fodor Krisztina

Rendező: Bérczi Zsófia 

Az előadás a következő művek felhasználásval készült:
id. Angster József: Életrajzom (a gyáralapító eredeti naplója)
ifj Angster József: ANGSTER, A pécsi orgonagyár és a család története, 1993
Wallinger Endre: Rekviem – egy orgonagyárért, Újtükör, 1987
Bükkösdi László: Volt egyszer egy Angster orgonagyár, riportfilm, 1987
Egy magyar művész közelgő jubileumára, Bécs, Industrielles Welt-blatt, 1887
Deáky István (Angster Emil unokája): Óda az orgonaépítő Angsterekhez
Oskar Schlemmer: Triádikus Balett, 1927

Az előadásban felvételről a következő orgonaművészek játékát és a következő orgonaműveket halljuk (időrendben):
Diana Bish – Beethoven: Örömóda
Varnus Xavér – Albinoni: Adaggio, C. Franck: Preludium, rövid Bach-ok
Leányfalusi Vilmos – Widor: Allegro Cantabile
Király Csaba – Boelmann: Gótikus szvit, Toccata
Tim Preukschat – Martin Schütz: The Beginning
Pálúr János – improvizáció
Szamosi Szabolcs – Widor: 5. orgonaszimfónia, Toccata
Hajdók Judit – Arvo Pärt: Annum per annum

Továbbá a következő zeneművek hangoznak el:
Angster Erzsébet hegedűn – Llibre Vermell: Stella Plendens
Arthur Rubinstein zongorán  – Chopin: Nocturne Po.9 No.2

Az „Angster” téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk:

Angster emlékmű – Pécs, Esze Tamás u. 5, 7624 (http://angstermuzeum.hu/)
Volt egyszer egy Angster orgonagyár, dokumentumfilm: https://youtu.be/H7PK3hAs5eE
Angster József: Életrajzom – Egy XIX. századi orgonaépítő naplója, Rózsavölgyi és társa, 2017
Tolvaly Ferenc: Égi zene – Az Angster orgonák titka, Európa kiadó, 2017

TV interjú Bérczi Zsófiával az Angster re-generációkról (2018)

https://www.facebook.com/LivingPictureTheatre/

https://www.youtube.com/user/livingpictureco

tovább az Élőkép Színház honlapjára

Az Élőkép Színház programjait az EMMI Egyedi Többlettámogatás és az NKA Színházi Kuratóriuma támogatásaival tudjuk megvalósítani. Ezúton is szeretnénk megköszönni!

Forrás: Élőkép Színház