Pici Bonbon – a legkisebbeket várja októberben a Góbi Rita Társulat interaktív táncelőadása a Nemzeti Táncszínházban

2014-ben Budapesten mutatkozott be a gyerekeknek szóló interaktív, mesés-táncos előadás, amely azóta már több tucat hazai és külföldi városban, többek között olasz, orosz és svájci fesztiválokon is megfordult, mindenütt nagy sikert aratva a fiatal közönség és a kritika körében egyaránt. A Pici Bonbon című előadás ezúttal a Nemzeti Táncszínház Kamaratermében lesz látható két alkalommal, október 14-én és 17-én délelőtt. Az előadás az ajándékozás öröméről mesél a tánc nyelvén a bölcsődés és óvodás korosztály számára.

A mozgásfoglalkozással egybekötött mesés-táncos előadás koreográfusa és előadója Góbi Rita, a Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomázott táncművész, koreográfus, táncpedagógus, akit számtalan hazai és nemzetközi díjjal tüntettek ki. 

A mesés táncszínház fő kérdése: Hogyan ajándékozunk? Az előadás játékos módon mutatja meg a bölcsődés és óvodás korosztály számára az ajándékozás folyamatát. Az ajándékozás különleges kapcsolatot képez az ajándékozó és az ajándékozott között. Az adás gesztusa fontos, és adni nem csak tárgyat, hanem élményt is lehet. Zene, mozgás, kép harmonikus egysége vezeti a nézők figyelmét, akik közelről nézhetik és élhetik át az előadás apró csodáit.

Az interaktív előadás, amelynek során a gyerekek megtapasztalják a mozgás örömét, 30 percig tart, utána pedig 20 perc közös tánc következik. Az előadás elsősorban a 2–5 éves korosztály számára ajánlott: a bölcsődések és óvodások az eddigi alkalmak tapasztalatai alapján mindig figyelemmel és érdeklődéssel követik az Pici Bonbon történetét, majd lelkesen kapcsolódnak be a közös táncolásba is.

A Pici Bonbon Zenéjét Gyulai Csaba szerezte, a jelmez és díszlet Földi Kinga munkája.

Góbi Ritáról

A Vajdaságban született, jelenleg Budapesten élő táncművész a Pécsi Balettnél kezdte pályáját, majd a független táncszcénában szerzett tapasztalatot – táncolt a Bozsik Yvette Társulattal, Szabó Réka Tünet Együttesével, az Andaxínházzal, a Természetes Vészek Kollektívával és a Duda Éva Társulattal. Emellett epizódszerepeket kapott játékfilmekben (például szerepelt Jancsó Miklós Ede megevé ebédem című filmjében), majd 2006-ban megalapította a Góbi Rita Társulatot. Több teljes estés koreográfiát alkotott meg, az utóbbi években külföldi partnerekkel. 2017-ben készült Reptében című szóló előadásával bekerült az Aerowaves Twenty18 válogatásába, illetve 2018-ban megkapta a Lábán Rudolf-díjat. 2018-ban és 2019-ben két japán koprodukciót alkotott – Vibration és Freestyle címmel. Előadásaival folyamatosan turnézik világszerte.

Társulati tevékenysége mellett rendszeresen hívják meg vendégkoreográfusnak kortárs színházi és bábszínházi előadásokhoz, továbbá a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánctagozatos tanára. Rendszeresen tart workshopokat Magyarországon és külföldön egyaránt.

Góbi Rita munkáira jellemző a bátor kísérletezés és a koreográfia precíz kidolgozottsága. Stílusában jelen van a geometria, a minimalizmus, a redukcióra való törekvés. Koreográfiai koncepcióját az ösztönös, a monoton és ismétlődő, miniatűr mozgásokból kibontakozó test- és állapotváltozások összehangolása jellemzi, mozdulatsorai lassan és következetesen transzformálódnak. Előadásaiban a mozgás, a zene és a vetített látványvilág, fénytechnika szoros összhangja teremti meg a darabok futurisztikus atmoszféráját. Egyedi technikáját folyamatosan fejleszti, mely minden egyes koreográfiájában visszaköszön.

Forrás: Góbi Rita Társulat

,