Először mutatják be a Kabarét a Vígszínházban

A Vígszínház 125 éves történetében először mutatják be Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljét, a Kabarét. Az előadás a füstös, fülledt, de magával ragadó harmincas évekbeli berlini éjszakába vezet minket, a mámor, a leplezetlen vágyak és a határtalan szenvedélyek birodalmába. Az eseményekre azonban sötét árnyat vet a történelem, az emberek mindennapjaiba szinte észrevétlenül bekúszik a terror és az embertelenség. A látványos, népszerű slágerekkel teli zenés produkciót Béres Attila rendezi, Sally Bowles szerepében október 9-én Szilágyi Csenge, október 10-én Dobó Enikő látható. Főbb szerepekben Seress Zoltán, Kern András, Igó Éva, Brasch Bence és Horváth Szabolcs lép színpadra.

© Dömölky Dániel

A Kabarét 55 éve mutatták be a Broadwayn, alapjául John Van Druten I am a camera című színpadi műve és Christopher Isherwood novellái szolgáltak. A nyolc Oscar-díjat nyert filmváltozat 1972-ben készült el Bob Fosse rendezésében, Liza Minnellivel a főszerepben, melynek népszerű betétdalai, a Money-Money, a Mein Herr és a Kabaré legendássá váltak.

© Dömölky Dániel

A történet Berlinben játszódik az 1930-as évek elején, a weimari köztársaság végnapjaiban. A német főváros igazi világváros, ahol minden megtörténhet és meg is történik. Hontalan kalandorok, a vágy, a remény és a szabadság megszállottjai adnak itt egymásnak találkozót. A város sötét szívében egy ócska lokál, a Kék Angyal mulató falatnyi színpadán estéről estére föllép a sikerre mohón áhítozó, extravagáns énekesnő, Sally Bowles, aki Amerikából vetődött ide. A véletlen sodorja őt össze a fiatal, ambiciózus írójelölttel, Cliff Bradshawval, és egymásba szeretnek. A szerelem rátalál a panziótulajdonosnő Schneider kisasszonyra, és örökké hű lovagjára, Schultz úrra, a zöldség-kiskereskedőre is. Az élet még csodálatos, még béke van, azonban a történelmi események fordulatot vesznek.

A vígszínházi változatot Vörös Róbert dramaturggal a rendező, Béres Attila készítette, a monumentális díszlet Cziegler Balázs, a pazar jelmezek Tihanyi Ildi munkája. „Úgy gondolom, a Kabaré minden korban felkiáltójelként, figyelmeztetésként kell, hogy az alkotók és a nézők útjába kerüljön. Miközben a Kék Angyalban a szabadságtól a szabadosság felé haladunk – mely megengedhető művészi vétek –, a külső világ a szabadságból a totalitárius rendszer felé veszi útját. Nagyon komoly énkereső történet ez, amelynek középpontjában egy csodálatos nő önmagát, a hivatását, szerelmét keresi. Ám a történelmi események határt szabnak a szerelemnek, a szabadságnak, a művészeteknek, és végül senki sem tud kiteljesedni. Az előadás legfontosabb szimbóluma egy vonat, amelyre fel lehet szállni, alá lehet ugrani, vagy itt is lehet maradni… Hogy ki mit választ és miért, erről szól a Kabaré” – emeli ki Béres Attila.

© Dömölky Dániel

Egy örökérvényű történet, melynek középpontjában Sally Bowles, a Kék Angyal énekesnője áll, aki kint és bent is az útját keresi: nemcsak színésznő, hanem szerelmes, boldog ember is akar lenni mindenáron, és még akkor sem mond le az álmairól, amikor már katonák járnak Berlin utcáin. Személyes útkeresések, melyeket eltipornak a történelmi események – Kabaré a Vígszínházban október 9-én, 10-én, 21-én és 22-én.

© Dömölky Dániel

Novemberi előadások:
2021. november 3., 11., 27., 28.

További információ, jegyek: http://vigszinhaz.hu/Kabare

Forrás: Vígszínház