31 ország – 303 000 óra – Jelentős nézettséggel zárult az első eSzínház Fesztivál – Szakmai és közönség díjakat osztottak

2021. szeptember 17-26. között tartották az ország első online térben rendezett színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált. A tíznapos eseményen 21 színház 25 produkcióját nézhette meg a közönség. A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett 303.000 órán keresztül aktív nézői jelenlét mellett 31 országból regisztráltak az előadásokra és az ingyenes kerekasztal-beszélgetésekre. A fesztiválra jelölt alkotásokat szakmai zsűri és a nézők egyaránt értékelték, ennek köszönhetően a szeptember 26-i záróestén a fődíjat, azaz a legjobb digitális adaptációnak járó díjat a Kutyaportéka című előadás nyerte. A legjobb női főszereplő Kiss Mari, a legjobb férfi főszereplő Pál András, a legjobb látványtervért járó díjat pedig az Orlando című darab érdemelte ki. A zsűri különdíját a Haragossziget vihette haza. A közönségszavazás eredményképp a prózai kategóriában a Kiváló dolgozók – igaz történetek a gondoskodásról, valamint a gyermek- és ifjúsági kategóriában az Emma csöndje című előadás vihetett haza különdíjat.

Az eSzínház Fesztiválra nevezett produkciókat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai Radnóti Zsuzsa, Ráckevei Anna, Horváth Csaba, Ujj Mészáros Károly és Légrádi Gergely voltak. A zsűri 4 kategóriában osztott ki elismerést, továbbá egy különdíj odaítéléséről is döntött. A zsűri által értékelt szempontok, kategóriák és díjazottak:

  • A zsűri fődíját, amely a legjobb digitális adaptációnak járó díj a Kutyaportéka nyerte (Trafó – Kortárs Művészetek Háza) – az elismeréssel járó pénzdíj: 250.000,- Ft,
Kutyaportéka
  • A legjobb női főszereplőnek járó díjat Kiss Mari kapta (Rendes lányok csendben sírnak – Vígszínház) – az elismeréssel járó pénzdíj: 150.000,- Ft,
Kiss Mari © Gordon Eszter
  • A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Pál András kapta (Molière – the passion – Radnóti Miklós Színház) – az elismeréssel járó pénzdíj: 150.000,- Ft,
Pál András © Dobos Tamás
  • A legjobb látványtervezésért járó díjat az Orlando kapta (Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete és a FreeSZFE Egyesület közös produkciója) – az elismeréssel járó pénzdíj: 150.000,- Ft,
Orlando
  • A zsűri különdíját a Haragossziget kapta (Szombathelyi Weöres Sándor Színház) – az elismeréssel járó pénzdíj: 150.000,- Ft.
Haragossziget

A zsűri mellett közönség is szavazhatott, így mind a próza, mind a gyermek- és ifjúsági kategóriában megválasztotta, hogy melyik produkció kapja az eSzínház Fesztivál közönségdíját (mindkét kategória győztese 150.000,- Ft pénzdíjban részesül). A nézők szavazatai alapján

  • próza kategóriában az eSzínház Fesztivál közönségdíját a Kiváló dolgozók – igaz történetek a gondoskodásról című előadás nyerte (Örkény István Színház)
  • gyermek- és ifjúsági kategóriában az eSzínház Fesztivál közönségdíját az Emma csöndje című előadás nyerte (Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház)
Emma csöndje

És végül néhány számadat az eSzínház fesztiválról:

  • 31 országból követték figyelemmel az előadásokat (számos európai ország mellett, például az USÁ-ból, Egyiptomból, Kanadából, Dél-Afrikából, Izraelből, Ausztráliából vagy éppen Új Zélandról),
  • csupán bérletből közel 400 talált gazdára a nézők között,
  • nagyságrendileg 18 200 000 percen keresztül néztek előadásokat a nézők, amely 303.000 órának felel meg,
  • 5 ingyenes szakmai élő kerekasztal beszélgetést láthattak az érdeklődök, amelyre összesen több, mint 1000 néző regisztrált.

Forrás: eSzínház Fesztivál

,