Különleges évadnyitó a BMC-ben – Modern Art Orchestra Art of Virus #2, Szabó Dániel szerzői est

Rendkívüli évadnyitó koncertre készül a Modern Art Orchestra a Budapest Music Centerben szeptember 12-én 19:30-kor. A monumentális méretűvé fejlődött, nemzetközi Art of Virus online zeneszerző lánc észak-amerikai komponistáinak darabjai először hangzanak el élőben. Az est második felében a Los Angeles-ben élő Szabó Dániel szerzői anyagának nagyzenekari változatát játssza el a MAO az erre a koncertre hazatérő komponista részvételével.

Fekete-Kovács Kornél, a zenekar művészeti vezetője, már a nyári turnén több Art of Virus-szerzeményt válogatott be a koncertek repertoárba. Az évadot pedig kifejezetten ennek a projektnek az élő bemutatására szánja az ötletgazda. Az internetes zeneművet csak részleteiben tudják közönség elé vinni, hiszen a 486 zeneszerző anyagából kialakult kompozícióhálózatot nem lehet egyetlen koncertprogramban lineárisan eljátszani.

A pandémia természetét modellálni kívánó zenei játék a Fekete-Kovács Kornél által elindított kilenc hanggal kezdődött, majd meghívásos alapon exponenciálisan nőtt a regisztrált darabok száma az erre a célra kialakított internetes felületen. A világméretű projektbe 42 országból kapcsolódtak be zeneszerzők. Az audiovizuális-, és hangfájlokat, kottákat tartalmazó rendszer műfajokon és műformákon átívelő kreativitással és pozitív energiával nyúl a pandémia meglehetősen negatív témájához a zene és a videózás eszköztárát felhasználva.

Szabó Dániel, az Egyesült Államokban is elismert zeneszerző és zongorista földrajzi és művészetelméleti értelemben is kapcsolódik az Art of Virus-hoz. A különböző művészeti ágakat, asszociációs tereket a zenealkotásba integráló komponista alkotói horizontjához közel áll a Modern Art Orchestra projektje és szemléletmódja. Az est folyamán elhangzó darabjait így jellemzi a szerző: “Ebben a műsorban nagy szerepe van a KAPCSOLATOK-nak. A zenedarabokat általam kedvelt és külön erre az alkalomra választott festmények és fotók ihlették. Ezek a hosszabb-rövidebb karakterdarabok szoros szerkezeti kapcsolatban állnak a képekkel, így a vizuális alkotások színvilága, hangulata és dinamikája is hatott a zeneszerzési folyamatra”.

 A BMC nagytermében a legizgalmasabb évadkezdésre számíthatnak vasárnap mindazok, akik eljönnek a Magyarországon ritkán játszó, többszörös nemzetközi díjnyertes Szabó Dánielt és a MAO Art of Virus-projekt második ágának darabjait meghallgatni.

Forrás: Modern Art Orchestra