Már tudok olvasni – sorozat

Minden olvasó emlékszik az első olyan könyvre, amit egyedül olvasott el, arra az érzésre, amit akkor érzett, amikor becsukta olvasás után az első könyvet…

Ezt az élményt szeretnénk eljuttatni a gyerekekhez, segíteni őket abban, hogy az olvasás ne egy nyűg legyen az életükben, hanem egy olyan életkoruknak megfelelő eszközökkel, szövegekkel alátámasztott élmény, ami végig kíséri őket egy varázslatos olvasmányos világon keresztül.

A megújított Már tudok olvasni – sorozat azoknak a gyerekeknek szól, akik most barátkoznak az önálló olvasással és az egyedül végigolvasott könyv élményére vágynak, vagy magabiztosabban fognak bele egy rövidebb könyvbe, ami több illusztrációt és viszonylag kevesebb szöveget tartalmaz. A kortárs magyar szerzők és illusztrátorok tréfás, könnyen érthető művei három olvasási szinten érhetőek el, és sok olyan szórakoztató, játékos részletet, feladatot, matricát tartalmaznak, melyek az olvasáshoz való viszonyt erősítik, a jártasság megszerzésének szórakoztató formáját biztosítják.

A kötetek három olvasási szinten érhetőek el, hogy a gyerekek tudásuknak megfelelően a legmotiválóbb tartalmat és terjedelmet kaphassák.

Az első szinten könnyen követhető történet, 1–3 sor oldalanként, ismétlődő, rövidebb szótagolt szavak találhatóak nagy betűmérettel, több rajzzal és kevesebb szöveggel.

A második szinten fejezetekre tagolt történet, 4–10 sor oldalanként, egyszerű és bővített mondatok, hosszabb szavak, a nehezebb szavak szótagolása, szómagyarázat és azonos rajz-szöveg arány található minden kötetben.

A harmadik szinten már hosszabb, bonyolultabb történet, de maximum 17 sor oldalanként, bonyolultabb mondat- és szószerkezet, szómagyarázat és több szöveg, kevesebb rajz található, mely ajtót nyit az olvasás világába.

Az olvasás a gyerekek jövőjének kulcsa, és a mi felelősségünk!

Az olvasás fontosságát számtalanszor hangsúlyozták már szakemberek, nem véletlenül. Az olvasás vagy annak hiánya elősegítheti a későbbi életünk során a tanulásunk, eredményeink, munkánk, hiszen kevés olyan szakmát ismerünk, amit felelősségteljesen olvasás és írás készség nélkül végezhetünk el.

Anyanyelvi kompetenciák és szövegértő olvasás élményeken keresztül!

A sorozat elkészítésekor szakemberekkel közösen gondoltuk át és alakítottuk ki a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő történetek korosztálynak megfelelő szövegszerkezetét, a nehezen kiolvasható szavak szótagolt megjelenítését. Fontosnak tartjuk, hogy a szövegek lehetőséget nyújtanak a differenciálásra, felzárkóztatásra is. A pedagógusok munkáját szeretné kiadónk segíteni, így weboldalunkon találhatnak ehhez letölthető segédanyagokat a kötetek feldolgozásához.

Sorozatunkról bővebb információt, videókat, ajánlókat, letölthető anyagokat a https://mora.hu/hir/mto oldalon talál.

,