Idén is családi fesztivállal indul a Kolibri Színház új évada

Öt új bemutatóval készül, emellett ősszel megtartja elmaradt premierjeit a Kolibri Színház, amely a szeptember 4-i Kolibri Fesztivállal nyitja meg 2021-2022-es évadát.

Novák János, Évadnyitó társulati ülés

Az augusztus 16-án megtartott évadnyitó társulati ülésen Novák János igazgató elmondta, hogy idén a Kolibri Színház 30 éves fennállását ünnepli, ezért különleges, jubileumi évad elé néz a társulat. Az új évadot hagyomány szerint szeptember első szombatján a Kolibri Fesztivállal nyitják, és a tervek szerint 2022-ben megvalósulhat a 2020 tavaszán elmaradt X. Kaposvári ASSITEJ Biennálé is az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös szervezésében. Az igazgató hangsúlyozta, hogy bár a koronavírus-járvány alakulása többféle, előre nem látható módon befolyásolhatja a színházak életét, a Kolibri társulata új lendülettel és bizakodóan kezdi el a közös munkát. Az évadnyitót követően már elindultak Egressy Zoltán Rózsakirálylány – Szent Erzsébet legendája című darabjának próbái Novák János rendező vezetésével, az előadást a szeptemberben Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszus keretében mutatják be augusztus 28-án a Városháza Díszudvarán. Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című könyvéből Székely Andrea készít kétszereplős előadást a legkisebbeknek a Kolibri Fészekben, a premiert szeptember 18-án tartják. Ősszel közönség előtt is bemutatják a múlt évadban élő stream közvetítéssel debütált előadásokat: Gimesi Dóra Emma csöndje című darabját, amelyet Kuthy Ágnes állított színpadra; Az ember tragédiája című ifjúsági előadást Novák János rendezésében, valamit Vidovszky György Watergate: Az időkripták rejtélye című ’interaktív szabadulószínházát’. Maria Wojtyszko kortárs lengyel szerző Sam, avagy felkészülés a családi életre című drámáját Gyevi-Bíró Eszter rendezésében láthatja a közönség decembertől a Kolibri Pincében. Az évad második felében folytatódik a nagy sikerű Locspocs-sorozat a Kolibri színpadán: Tor Åge Bringsværd meséjét, Kozák Katalin fordítása alapján Horváth Péter alkalmazta színpadra, az előadást Novák János rendezi, Locspocs és a sárkánylány címmel. Az Útlevél című, a PlayOn! – New Storytelling with Immersive Technologies nemzetközi együttműködés keretében megvalósuló ifjúsági produkció Vidovszky György rendezésében kerül színre az évad utolsó bemutatójaként.

Évadnyitó társulati ülés
A társulat

Fotók: Szántó Fanni, Németh Anna

,