Színházi fesztivál debütál Zemplén fővárosában, Sátoraljaújhelyen – Több mint 30 ingyenes programmal jön a Déryné Fesztivál

8 helyszínen, több mint 30 ingyenes programmal jön július 14. és 18. között a Déryné Fesztivál. A Sátoraljaújhelyen és környékén első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen színházi előadások, családi programok, zenés előadóestek, pincekavalkád és izgalmas interaktív játékok várják a kicsiket és nagyokat!

Színvonalas színházi produkciók

A fesztivál nyitóelőadása a Déryné Társulat Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony című produkciója lesz július 14-én 18 órától Sátoraljaújhelyen a Kossuth Lajos Művelődési Központban. A Vidnyánszky Attila által rendezett, a Déryné Program zászlóshajójának is tekintett előadás a magyar színjátszás, a vándorszínészet hőskorába repít vissza. Herczeg Ferenc kalandokkal, tréfákkal, felfokozott érzelmekkel tarkított színművét a színészek hangszeres játéka teszi még virtuózabbá.

Július 15-én Petőfi Sándor: János vitéz című darabját láthatja a közönség a széphalmi múzeumkertben. A Déryné Társulat előadása rendhagyó formában, egy óra leforgása alatt kívánja bemutatni a nézők számára Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt, lendületes, fiatalos játékmódjával. De az egész nap János vitéz világáról szól, hiszen 13.30-18.00 között „A nagy János vitéz rejtvény” kilenc állomása várja a vállalkozó kedvű királylányokat, kishuszárokat és óriásokat. A „Kaland Kertben” a Déryné Társulat tagjaival is találkozhatnak a játékban résztvevők.

Tóth Ede: A falu rossza című színműve egy perpatvar közepébe visz, egy esküvőre, ahol hívatlanul bukkan fel a menyasszony volt szerelme, hogy szétrobbantsa az ifjú párt. Szerelem, ármány, boroshordó, kés, pisztoly, zongora, ásó, kapa, nagyharang – a Déryné Társulat élőzenével kísért, sodró lendületű előadása július 16-án a Völgyszínházban kerül bemutatásra.

Ugyancsak a Völgyszínházban, július 17-én a Kék róka című színdarabunkat tekinthetik meg a nézők.Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikere izgalmas felfedezést ígér mindazoknak, akik szeretnek mások szívébe belelátni. Az előadás során egy szerelmi ötszög rajzolódik ki, egyik szereplő fejéből vándorlunk a másikba, hogy végül feltérképezzük a teljes szerelmi képletet.

Ugyanezen a napon, Károlyfalván Fabók Mancsi nem csak gyerekeknek szóló bábszínházát élvezhetik a látogatók.

Egymást követő három napon, 3 helyszínen, Karcsán, Pálházán és Hollóházán A helység kalapácsa című mű lesz megtekinthető, a CSAVAR Színház előadásában. A városi komédiák hangulatát idéző produkció páratlan humorral, groteszk elemekkel fűszerezve tárja elénk A helység kalapácsának különös világát.

Július 18-án 20 órától a Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Kárpátok visszhangja című előadása zárja a Déryné Fesztivált. Lendületes és sokszínű folklór válogatásban a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különösen nagy hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. Ezt követően táncházzal várják az érdeklődőket.

Zenés estek és családi programok

Az egyik helyszín az Ungvári Pincesor és Borterasz, amely játékoknak és zenés produkcióknak ad otthont. A KOHÓ Műhely interaktív játéktára, bábszínház, Csernik Szende mesemondó, Bakator és Fruzsikás koncert, Beke István gitárestje, valamint Andrea Vettoretti koncertje található a programban.

A másik fesztiválhelyszín a Zsólyomkai Pincesor, ahol július 16-án, Bakos-Kiss Gábor Frankie – a király és kárhozott című estjén Sinatra hangján tárja elénk a felemelkedést, a bukást, a nihilt és a szerelem küzdelmének történeteit. Frank Sinatra világslágerekké vált dalait hallhatjuk professzionális tolmácsolásban.

Másnap, július 17-én ugyancsak a zenéé lesz a főszerep a pincesoron, Joós Tamás: Átlátszó víz legyen című produkciójában Cseh Tamás dalait idézik fel a művészek.

„A „Színház mindenkinek” célkitűzés és misszió fontos és egyben nehéz feladat. Sátoraljaújhely település díszpolgáraként örömmel tölt el, hogy az első Déryné Fesztivál itt valósul meg. Azt gondolom, hogy a fesztivál egy nagyszerű lehetőség arra, hogy még többen láthassanak minőségi színházi előadásokat, miközben a sokszínű programkínálat az egész család számára kikapcsolódást nyújt.” – üdvözli a rendezvényt Halász János, országgyűlési képviselő, a Déryné Fesztivál fővédnöke.

„Emberközeli, szerethető, családbarát kulturális rendezvénysorozatot álmodtunk meg e páratlanul szép környezetbe, ahol a kisgyermekektől az idősekig mindenki megtalálja a maga szórakozását, ugyanakkor a minőségi produkciók számos élménnyel gazdagítják a résztvevőket. A Déryné Fesztivállal új szintre emeljük küldetésünket: Színház mindenkinek!” – mondta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

Kellemes nyári esték, csillagos égbolt… – ilyenkor az ember szeret különleges élményekben megmártózni. Az első alkalommal megrendezésre kerülő Déryné Fesztivál pont ezt kínálja. Önfeledt kikapcsolódást és tartalmas szórakozást ígérő programok várják az egész családot Sátoraljaújhely izgalmas helyszínein, a Zsólyomkai és az Ungvári Pincesoron, és a széphalmi múzeum kertben.

További információk a fesztivál weboldalán, a derynefesztival.hu oldalon érhetők el.

A fesztivál hivatalos Facebook eseménye itt található: https://www.facebook.com/events/474684663828420 

Részletes programbontás: http://derynefesztival.hu/program/

Forrás: Déryné Fesztivál

,