A boldogság szigetei – Best of Esterházy Art Award

A NOW Esterhazy Contemporary és a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) kiállítása fiatal magyar kortárs művészek munkáiból kínál válogatást a 2021-es év első, valós térben megvalósuló tárlatán.

A karantén alatt érezhetővé vált: mindannyian szigetek vagyunk. Egyedül, magunkra maradva, körülöttünk a végtelen óceán.

Sok művész számára éppen ez az állapot jelenti a normalitást. Legtöbben már a világjárványt megelőzően is állandó home office-ban dolgoztak, saját művészetük bűvkörében, önmagukért és önmaguknak munkálkodva. Társadalmunk a művészek effajta életmódját nem korlátozásnak tartja, inkább önmegvalósításként könyveli el.

Az utóbbi hónapok történései valójában arra mutattak rá, hogy a társadalomtól való elzárkózás akár pozitív hatással is lehet az egyénre, sőt, utat nyithat akár a boldogság felé is. A Boldogság szigetei című kiállítás ezt a dinamikát járja körül hat kortárs alkotó szemszögéből.

A kiállító művészek közül korábban többen elnyerték az Esterházy Művészeti Díjat.

A Collegium Hungaricum Berlin 1924 óta a magyar kultúra és tudomány legfontosabb közvetítője Németországban. Ma interdiszciplináris kulturális, művészeti és szellemi színtérként működik.

A CHB a külföldi magyar kulturális intézetek hálózatának része és a EUNIC Berlin klaszterének alapítótagja.

Az Esterházy Magánalapítványok az Esterházy-család több évszázados mecénási és műgyűjtői hagyományait elevenítik fel. A NOW – Esterhazy Contemporary keretében a kortárs művészetet támogatják. Tevékenységük egyik fontos láncszeme a 2009-ben megalapított Esterházy Művészeti Díj odaítélése, melynek célja tehetséges fiatal magyar művészek felkarolása, a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása. A 2021-es Esterházy Művészeti Díj döntőbe jutott művészeinek alkotásaiból szervezett kiállítás 2021 decembere és 2022 februárja között lesz látható a budapesti Ludwig Múzeumban. (www.esterhazy-now.at)

„Az Esterházy Art Award célja a fiatal, magyar képzőművészek támogatása. A díj időközben a kortárs képzőművészeti szcéna legmérvadóbb elismerésévé nőtte ki magát, a díjra jelölés számtalan művésznél egyben a nemzetközi karrier kezdetét is jelenti. Büszkék vagyunk erre a tényre és szeretnénk a jövőben is hathatósan támogatni a fiatal művészeket.“ – nyilatkozta Dr. Ottrubay István, az Esterházy Alapítványok igazgatósági tagja.

Kiállító művészek: Csató József, Makai Mira Dalma, Nagy Imre, Nemes Márton, Puklus Péter, Tranker Kata

Kurátor
Vitus Weh | NOW Esterhazy Contemporary

Megnyitó
2021.6.24., 16:00 – 20:00
Collegium Hungaricum Berlin
(Dorotheenstraße 12, 10117 Berlin)

Nyitva tartás
2021.6.25.-8.19.
munkanapokon 13:00 – 18:00
A belépés ingyenes

Forrás: NOW Esterhazy Contemporary