Premontreiek 900. A 900 éves premontrei rend története Magyarországon

A premontrei kanonokrendet 1121-ben, kilencszáz éve alapította Szent Norbert. A rend tagjai szinte az alapítás óta jelen vannak Magyarországon is. A premontreiek az elmúlt évszázadokban részesei és alakítói voltak a magyar társadalomnak, vallási életnek, művészetnek és tudománynak is. Az évforduló alkalmából a Magyar Premontrei Cirkária és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállításon mutatja be a rend történetét. A tárlat áttekintést nyújt a rend lelkiségéről, alapításáról, magyarországi múltjáról és jelenéről. Bemutatja a premontreiek magyarországi tárgyi örökségét, feldolgozza a rendtagok hozzájárulását a magyar kultúrához. A rend mai magyarországi apátságaiban és rendházaiban őrzött alkotások és dokumentumok mellett számos hazai és külföldi gyűjteményből kölcsönzött műtárgyon keresztül elevenedik meg a premontreiek kilencszáz éves magyarországi története.

A premontrei kanonokok lelkiségét a szemlélődés és az emberek szolgálata együttesen határozza meg. Az ő életformájuk a vita mixta (vegyes élet). Kolostorba vonulnak, hogy szigorú szabályok között éljék le életüket, de ezzel párhuzamosan lelkipásztorkodnak és a 19. század elejétől tanítanak is. A „Premontreiek 900. A 900 éves premontrei rend története Magyarországon” című kiállítást a vita mixta két egysége, a vita contemplativa és a vita activa osztja ketté. 

A kiállítás első három része a rend történetének szemlélődő, istenkereső vetületét mutatja be. Az első szekcióból a rendalapító hívása és a premontrei rend hivatása ismerhető meg. A második szekció a kolostorok belső életét és a szerzetesi élet rendjét eleveníti meg. A harmadik szekció pedig a rend gazdag építészeti örökségére, a rendházakra és templomokra hívja fel a figyelmet. A kiállítás második felében az aktív élet premontrei aspektusai állnak a középpontban. Ebben a szekcióban a szerzetesek kilépnek a kolostorok falai közül és a társadalom hasznát keresik: Isten igéjét közvetítik, részt vesznek a fiatalok oktatásában, illetve tudósként vagy művészként a társadalom szolgálatában állnak.

A kiállításon elsődlegesen a Gödöllői Premontrei Apátság és Levéltár, a Csornai Premontrei Apátság és Levéltár, a Premontrei Női Kanonokrend Zsámbéki rendháza, valamint több premontrei kötődésű gimnázium gyűjteményéből származó, korábban kiállításon még soha nem látott alkotáson, liturgikus tárgyakon, dokumentumokon, valamint fotográfiákon keresztül mutatjuk be a premontrei rend szerteágazó szellemi és kulturális örökségét. A bemutatott tárgyakhoz mikrotörténeti fókuszú leírásokat készítettünk, amelyeken keresztül a látogatók megismerhetik az egyes művek, dokumentumok történetét és jelentőségét is.

A kiállításon bemutatásra kerülő művek között kiemelkedő Vaszary János Szent Norbertet ábrázoló, 1897-ben készített festménye, amely az Esztergomi Ősrégi Szemináriumból került a zsámbéki Keresztelő Szent János-plébániatemplomba. A tárlat számos jelentős premontrei kódexet is bemutat, többek között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, valamint a Magyar Ferences Könyvtár gyűjteményeiből. Kiemelkedő jelentőségű, hogy a kiállításon az érdeklődők megtekinthetik az ausztriai Schlägl premontrei apátságában őrzött, középkori magyar szójegyzéket is.
A rend építészetét az egykori középkori prépostságokból származó faragvány- és freskótöredékek segítségével mutatjuk be. Külön egységet szentelünk a zsámbéki premontrei templomrom történetének, amely nem csak a rend magyarországi történetében foglal el kiemelt helyet, de a középkori építészetünk egyik emblematikus épülete is. A barokk korszak jelentős premontrei kötődésű műtárgya Johann Lucas Kracker festménye a Fáy Társaság tulajdonából. Az alkotás egykor a Jászói Premontrei Prépostságot díszítette, és IV. Béla királyt ábrázolja az apátság alapító oklevelével.  A Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében látható kiállítást két további egység egészíti ki. A Középkori Lapidáriumban látható a premontrei rend magyarországi jelenlétét bemutató, 2020-ban készített, A premontrei örökség című film. A Kupolateremben pedig Nagy Sándor A hadak útja című monumentális pannója kerül bemutatásra, amelyet a Gödöllői Premontrei Gimnáziumba készített 1924-ben, és hosszú évtizedekig tartó lappangást követően, 2019-ben került elő ismét. Az alkotás 2020-ban a Budapesti Történeti Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményéből visszakerült a Gödöllői Premontrei Apátsághoz.  A kiállításhoz számos program kapcsolódik a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kurátor és más szakemberek mellett a premontrei rend tagjai közül is többen tartanak tárlatvezetéseket a kiállításban. A kerekasztal-beszélgetések során az érdeklődők megismerhetik többek között a premontrei rend építészetét, a magyar oktatásban betöltött szerepét, valamint a rend liturgikus középkori kódexeit. A kiemelkedő művek története és jelentősége pedig tematikus beszélgetések során tárul majd fel. A kiállításhoz múzeumpedagógiai programsorozat is kapcsolódik. 

A kiállítás 2021. május 28. és szeptember 15. között tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban, minden esetben a koronavírus-járvány megfékezése érdekében meghozott, hatályos szabályoknak megfelelően. A kiállítás virtuális formában is bejárható a Magyar Nemzeti Múzeum weboldalán. A tárlathoz, valamint a jubileumi évhez kapcsolódó további programokról a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Premontrei Cirkária weboldalain tudhatnak meg többet az érdeklődők: www.mnm.hu és www.premontreiek.hu.
A kiállítás kiemelt támogatói:  Miniszterelnökség 
Pannonhalmi Bencés Főapátság 
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A kiállítás kuratóriuma  Hancz Gábor Tamás O.Praem.
Alperjel, könyvtárvezető, Csornai Premontrei Prépostság  Holnapy Dénes Márton O.Praem.
Alperjel, Gödöllői Premontrei Apátság  Kovács Ágnes
Kézirattáros, Gödöllői Premontrei Apátság Levéltára  Orbán Csaba Frigyes O.Praem.
A gödöllői és a zsámbéki premontrei harmadrend vezetője  Dr. Serfőző Szabolcs
Művészettörténész, Magyar Nemzeti Múzeum 
Kurátor 
Kusler Ágnes

Projektkoordinátor 
Bárcziné Kapovits Judit
Projektmenedzser 
Szécseyné Bittera Éva, Papp Géza
Magyar Nemzeti Múzeum 
Grafikai terv  NARMER Építészeti Stúdió 
Vasáros Ákos, Lovas Klára, Vincze Lilla

A Premontreiek 900. A 900 éves premontrei rend története Magyarországon című kiállításhoz kapcsolódó programokért kövesse honlapunkat!

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum