Az apaság dalban elmesélve – MattSet: Jók leszünk

Minden ember másképp éli meg a szülővé válás folyamatát, ami megszámlálhatatlan csodával, de sok változással és megpróbáltatással is jár. A MattSet Apák Napja című albuma az apaság és a szülő-gyermek kapcsolat megannyi árnyalatát járja körül. A lemez legpoposabb dala, a Jók leszünk az apává válás élményét, és a „mióta vagytok” változásával járó pozitív érzéseket meséli el. A dalhoz négy kisgyermek szereplésével forgatott klipet a zenekar.

A 2016-ban alakult MattSet tagjai a szakma ismert és elismert zenészei, tehetséges fiataljai. Szakadáti Matyi dalszerző énekesként debütált a banda élén, ami a modern popzene és a klasszikus rock ötvözésével, magyar nyelvű dalokkal szólítja meg közönségét. A saját számok mindegyike összetett zenei világot mutat, bennük a dallam mellett a szövegnek is kiemelt jelentősége van. A zenekar első nagylemeze 2018 nyarán debütált, 2020-ban pedig Apák Napja címmel koncepciólemezt adtak ki.

„Az egész albumon az apai szerepeket, a szülő-gyermek kapcsolatot szerettük volna minél több szemszögből megfogalmazni. Minden ember másképp éli meg a szülővé válás folyamatát, de az biztos, hogy sok változással és számtalan megpróbáltatással jár. A Jók leszünk az album legpoposabb dala, melyben Hegyi György dalszövegíró barátommal olyan hétköznapi képeket jelenítettünk meg, amiket bárki könnyen magáénak érezhet. Ezekhez modern hangszerelésű, fülbemászó dallam kapcsolódik” – emeli ki Szakadáti Mátyás, a zenekar vezetője.

A játékos klipet László Dorina, azaz a Dorinka Studio készítette, a videó kreatív ötletgazdája Szakadáti-Póka Vanessa volt. „Mióta vagytok… – nekem ez a dal legfontosabb üzenete. Számomra ez duplán igaz, mert ezt a változást nap, mint nap átélem apaként és zenekari muzsikusként egyaránt. Személy szerint ezt az érzést szerettem volna megjeleníteni leginkább a felvételeken. A zenekar mellett pedig négy csodálatos kis gyerkőc is szerepelt – köztük a lányom is -, akik elvarázsoltak minket a forgatás alatt” – meséli Matyi.

A MattSet egész estés koncertje nemrégiben debütált az online felületeken, hazai turnéjuk nyitó állomása a tervek szerint a Tabán Fesztiválon lesz, ahol bárki élőben megtapasztalhatja, hogy mennyi változást hozhat egy zenész életébe a gyerekek születése. Hiszen „mióta vagytok, másként dobban a nagydob, másként indulok útnak”.

MattSet – Jók leszünk: https://www.youtube.com/watch?v=Q6crl4BOem8&ab_channel=MattSetOfficial

MattSet zenekar:

Fésűs Ádám
Kőrös Tamás
Papp Csaba
Szabolcsi Bence “Fészek”
Szakadáti Mátyás

A klip szereplői:

Gazdag Szonja
Kovács Márton Gábor
Szakadáti-Póka Mia
Zsida Máté László

,