A Kákics zenekar római koncertje

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, 2021. június 3-án, csütörtökön 19.00 órakor a Falconieri-palota Liszt termében kerül megrendezésre a Kákics zenekar ünnepi koncertje.

Nemzeti Kulturális Alap Hamvas Béla program keretében megvalósuló esten, a Hajts Kocsisom szép hazámon Nagy-Magyarországon át! című, teljes Kárpát-medencét bemutató műsor várja az érdeklődőket. 

Kákics zenekar 1997-ben alakult Székesfehérváron. A hazai és európai műsoraik mellett, távolabbi ecuadori, perui és indiai vendégszerepléseket tudhat maga mögött. Táncházuk, amelyben moldvai, gyimesi, és felcsíki táncokat kísérnek 14. éve működik havi rendszerességgel.  A dalokat általában a gyűjtési területükön ismert hangszerekkel kísérik, amelyek között előszeretettel használnak méltatlanul háttérbe szorult régi magyar paraszti hangszereket is. A pásztorok bőrdudája, a dél-alföldi tekerőlant, a citera, a moldvai tilinka, kaval és sültü, vagy a hazánkban élő délszlávoktól átvett tambura – a hagyomány tiszteletét szem előtt tartva – mind illeszkednek abba a zenekar által képviselt színes kaleidoszkópba, amelynek alapját a hegedű, brácsa, bőgő együttes hangzása határozza meg. Repertoárjuk is ennek köszönhetően sokszínű, melyben a mezőföldi, somogyi és moldvai zenék mellett palóc, rábaközi, gyimesi, székelyföldi, mezőségi, és dél-alföldi dallamok is helyet kapnak.  Előadásaikon megidéződnek az énekes népszokások, így a lucázás, betlehemezés, regölés, vagy a havajgatás dallamai.

Tematikus műsoraikban elhangzanak a dicső 1848-as szabadságharc dalai, Kossuth nótái, valamint az I. világháború keservét idéző népdalok is.  A katonai szolgálat elől menekülő, betyársorsra jutott szegénylegények énekei mellett, a dalok – a szórakozás, az ünnep, az öröm, a bánat, a mámor és a szerelem korabeli, de örökérvényű népi megfogalmazásaival – a magyar parasztság régen letűnt világába vezetik be a közönséget.