Misztikum és katarzis a színpadon – ’A fekete kakas’ című előadással indul újra a Déryné Program Országjárás nevű alprogramja

A fekete kakas

Csipkerózsika álmából ébred a kulturális élet és a színházi világ, hosszú hónapok után újra megszülethet a varázslat a színpadokon, újra útnak indul a Déryné Program Országjárás alprogramja is. A jelenleg 507 regisztrált befogadóhelyet és 54 produkciót tömörítő alprogram 2021-re leszervezett 208 előadásból a májusi kalendáriumban 17 szerepel. Az első állomás Kincsesbánya lesz május 14-én, ahol a közönség Fabók Mancsi Bábszínháza ’A fekete kakas’ című előadását tekintheti meg.

Fabók Mariann © Bócsi Krisztián

Ahogyan a természet a teljes fagyott mozdulatlanságból hirtelen feltámad és életre mozdul, úgy kell az épp most kiteljesedő tavasz szép példáját nekünk is követnünk.” – Fabók Mariann művésznő, a Fabók Mancsi Bábszínháza alapítója beszélt őszintén az újrakezdésről, a kényszerű leállás utáni kihívásokról és a Déryné Program küldetéséről.

Most, hogy hosszú hónapok után újra színpadra állhatsz, mit érzel? Hogyan készülsz?

F.M. Azt hiszem, hasonlítok a 20 éves díszletszállító furgonunkhoz: nagyon megbízható autó, egy átlagos évben 50 000 kilométert utazunk vele – de a több hónapi állást követően nem is tudtuk beindítani, s egyre másra jelentkeztek újabb és újabb működési hibái. Ahogyan az autót néhány hete a szerelőnél készíttettük fel, úgy magunkat is muszáj kicsit megolajozni, felpezsdíteni a játékra.

Az előadásokat fel kell újítani, a szövegeket a ködös homályból napvilágra kell csalni, a szájunkkal újratanultatni… Rengeteg dolgunk van, és én nagyon izgatott vagyok, hogy sikerüljön ugyanonnan folytatnunk, ahol abbahagytuk.

Nem először játszol Kincsesbányán, mit jelent a számodra, hogy a közönség és a szervezők újra bizalmat szavaztak előadásodnak és nagy szeretettel várnak?

F.M. Igen, a tavalyi évben, szintén a Déryné Program keretében két előadást vittünk Kincsesbányára: „A halhatatlanság országa” és „Azért a kis bolondságért…” címűeket. A héten Mikszáth Kálmánnak „A fekete kakas” című novellájából készült előadásunkkal látogathatunk el a településre. Nagyon megtisztelő, és lelket melengető érzés az ismételt meghívás, a helyiek bizalma és nyitottsága. S szép jelnek érzem, hogy épp ezzel a gyönyörűséges művel törjük meg hallgatásunkat. Mikszáth humora, végtelen derűje, s a jóság gyakorlásáról szóló katartikus története igazán méltó lehet az újrakezdéshez.

Miért tartod fontosnak az Országjárás alprogramot?

F.M. Mi magunk vándorszínház vagyunk, s – békeidőben – egész évben járjuk a kisebb-nagyobb településeket határokon innen és túl. Magunkénak érezzük a Déryné Program célkitűzéseit. S bár az elmúlt években sok fele jártunk, ilyen kicsinyke településekre még nem jutottunk el, mint amilyenekre a Program keretében. Nagyon hálásak vagyunk a minket ért sok kedvességért, amit e településeken élőktől kapunk, s bízunk benne, hogy játékunkkal maradandó nyomot hagyunk a szívekben, emlékezetekben.

A misszió folytatódik, az Országjárás alprogram dübörög tovább, jelenleg is közel 700 előadás áll szervezés alatt, a feladat nem kisebb, mint lelki táplálékot nyújtani, színvonalas színházi produkciókat eljuttatni a legkisebb falvaktól egészen a nagyvárosokig, híven a mottóhoz: Színház Mindenkinek!

Országjárás alprogram májusi előadásai:

Május 14. Kincsesbánya – Fabók Mancsi Bábszínháza: A fekete kakas

Május 16. Kőszeg – Esztergomi Várszínház: „Végy karjaidra idő…”

Május 18. Nádasd – Hevesi Sándor Színház: A helység kalapácsa

Május 21. Kiscsősz – The Art. No: Tetemrehívás

Mezőkovácsháza – Turay Ida Színház: Szerelem

Május 22. Molnaszecsőd – Fabók Mancsi Bábszínháza: Azért a kis bolondságért

Május 25. Tamási – Turay Ida Színház: Szerelem

Zalaszentgrót – Magyarock Dalszínház: Fehérlaposok

Május 27. Nagykanizsa – Klebersberg Kulturkúria: Zrínyi Ilona

Vasvár – Zenthe Ferenc Színház: Szent Péter esernyője

Május 28. Csehimindszent – Klebersberg Kulturkúria: Zrínyi Ilona

Kiscsősz – Fabók Mancsi Bábszínháza: A fekete kakas

Lepsény – Szegedi Pinceszínház: Játék a kastélyban

Május 29. Iregszemcse – Fabók Mancsi Bábszínháza: Azért a kis bolondságért

Uzsa – Joós Tamás: „Átlátszó víz legyen” – Cseh Tamás emlékest

Zalaszentgrót – Zenthe Ferenc Színház: Az Ördög

Május 31. Békéscsaba – Turay Ida Színház: A medve nem játék

www.deryneprogram.hu

Forrás: Déryné Program