TIPRÁS online bemutató a Túélősó nyitányaként

A Manna és a Füge közös ősbemutatójával nyitja a tavaszi fesztiválszezont a szegedi MASZK Egyesület. A Tiprás című darabot Szabó Zoltán írta és rendezte a harmincas generáció útkereséséről. Az előadást több mint két éve tervezi megvalósítani az alkalmi társulat, és most online formában végre közönség elé kerülhet, május 14-én pénteken.

© Kállai-Tóth Anett

Szabó Zoltán első rendezésében a generációjának kétségeit, a felnőtt lét és egzisztencia alapkérdéseit fogalmazza meg egy este történései által. Egy születésnapi buliba csöppenünk, ami mérföldkő is lehetne, vagy valami új kezdete, de ahogy megismerjük a szereplőket és történetüket, leginkább az az érzésünk, hogy megállt az idő, és nem tartunk, nem lépünk sehová.

Az darabot Zsigó Anna dramaturggal közösen írta Szabó Zoltán, aki az előadás főszerepét is játssza.

A kulcsmotívum ebben a darabban szerintem: a felelősségvállalás hiánya. Nem tudom, nem tudjuk, hogy hol a határ a késői gyermekkor és a felnőtt lét között. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ezzel a generációval tíz év múlva? Vajon olyanok lesznek-e, mint a mostani tizenöt-húsz évvel idősebbek? – mondja a rendező – A felelősségvállalás nélküliség itt leginkább a főszereplő tanárnak a diáklánnyal való kapcsolatában érhető tetten. Ezért a tanárért eleinte rajonganak a diákjai, ám később a saját szerepeinek halmazai kezdenek elmosódni… a tanár, a kocsmában fröccsöző, a magán életét élő férfi… aztán jön ez a születésnap, ami sok mindennel szembesíti.”

© Kállai-Tóth Anett

A Tiprás című előadást az Itt és Most Közösségi Térbe tervezte az alkotó csapat, az előadás felvétele is ebben a rendhagyó, nem színházi térben készült. Az előadásban találkozhat a közönség Tóth Józseffel, aki a főhős édesapját formálja meg, Tóth Máté pedig a testvér szerepében látható. Gigor Attila vállalta a kocsmáros szerepét, a két női karaktert pedig Tánczos Adrienn és Petrics Villő alakítják. Az előadás zenei világáért Vinnai András és Jankovics Péter feleltek.

@ Kállai-Tóth Anett

Az előadás online premierjével kapcsolatos jegyvásárlásról információk itt:

https://www.facebook.com/events/225299085597273

Jegyet itt lehet vásárolni:

https://tixa.hu/maszk?fbclid=IwAR2hJKFFIaYm8cq2whGQRXxwKqv9CMvpDxT2wJ4bY_TcrI6zH9ujRbRHhN4e

Az előadásba bele lehet pillantani itt: