A Déryné Társulat dallal hívja fel a figyelmet a frontvonalban dolgozókra

A Déryné Program hiánypótló kezdeményezésként indult útjára 2020 tavaszán, azzal a céllal, hogy eljuttassa a minőségi színházi kultúrát elsősorban a kistelepülésekre. A Program egyik pillére a Déryné Társulat, amelynek tagjai a jelen élethelyzet nehézségeire reflektálva közös dallal köszönik meg a súlyos járványhelyzet enyhítéséért harcolók munkáját.

Gondolok rád, Déryné program

A Déryné Program igazgatója, a Jászai Mari-díjas színművész, Kis Domonkos Márk így foglalta össze gondolatait a projekttel kapcsolatban:

„A járvány megjelenésével extra teher hárul az egészségügyre, sokan próbálják a maguk módján, akár csak gesztus szintjén is kifejezni a szolidaritásukat és köszönetüket. Már több mint egy éve tart a küzdelem, amely fizikailag és mentálisan is túlterhel mindannyiunkat, különösen az egészségügyben és a frontvonalban dolgozókat, akiknek nem lehetünk eléggé hálásak. Fontosnak érzem, hogy a Déryné Társulat is tudassa, hogy köszönjük és becsüljük erőfeszítéseiket.

Kis Domonkos Márk

A művészet eszközeivel adtunk hangot a kimondhatatlannak, hogy ezzel is erősítsük mindenkiben a kitartást és a hitet. Bízunk abban, hogy ez a dal mementója lesz a mostani helytállásuknak, és bennünket is emlékezetet arra, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak.”

A Gondolok rád című dalt Dánielfy Gergő szerezte, aki a Kaposvári Egyetem színművész hallgatója és a Déryné Társulat tagja. Gergő 2018-ban az MTVA A Dal című műsorában az év felfedezettje címet érdemelte ki. A debreceni kötődésű alkotó Losonczi Kata, Szemerédi Bernadett és Kis Domonkos Márk közreműködésével énekelte fel saját szerzeményét.

Dánielfy Gergő

„A covid okozta csöndben a legfontosabb küldetésnek az összefogást tartom. Egyek vagyunk, és ha különbözünk is, akkor is együtt kell élnünk. Ez sok mindenre megtanít. Például arra, hogy mennyire fontos a szeretet. Mennyire fontos az odafigyelés a másikra. Úgy érzem, nem tudok közvetlenül segíteni az orvosoknak, és vagyunk ezzel így páran. De abban biztos vagyok, hogy mindenki gondol rájuk és ezáltal kialakult egy közös szeretet. Egy láthatatlan kötődés. Ha a dal segít ezt átadni, akkor boldogabb lesz a lelkem” – fogalmaz a fiatal tehetség.

A Gondolok rád videóklipjében fellelhető jelenetek a frontvonalban harcolók napi küzdelmeit mutatják be, a vágóképeket az MTVA Archívuma bocsátotta a Déryné Program rendelkezésére. A kreatív koncepció Szabó Ádám marketing szakember nevéhez fűződik, a megvalósítás Molnár Luca és Tóth Bence és Bali Árpád „Pityi” érdeme. A videóban Bali Ádám zongorázik, Szemerédi Bernadett pedig hegedül. A klip executive producere Kis Domonkos Márk.

A Gondolok rád videóklipje az alábbi linken érhető el:

,