95 éve született Janikovszky Éva

2021. április 23-án lenne 95 éves Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, aki 1964 és 1987 között a Móra Kiadó főszerkesztője volt.

Napjainkban a 3. generáció mondhatja el magáról ugyanazzal a lelkesedéssel: Már óvodás vagyok! Egyedi látásmódja, mellyel ugyanolyan jól át tudta adni az élet hétköznapi helyzeteinek gyerek és felnőtt nézőpontjait, szövegeit a mai olvasó számára is szerethetővé teszi.

Nemcsak a magyar, de a világ számos országának olvasói is szívükbe zárták. Első világsikert aratott könyve, a Ha én felnőtt volnék 1965-ben jelent meg. Több mint 30 könyvét eddig 35 nyelvre fordították le, és a kiadási jogokat kezelő Móra a mai napig kap megkereséseket Argentínától Kínáig műveinek megjelentetésére.

Töretlen népszerűségét az is jól mutatja, hogy 2020 novemberében megjelent gyerekkori naplóját – melynek helyszíne az 1938 és 1944 közötti Szeged – egy hónapon belül után kellett nyomni.

Janikovszky Éva számára a gyermek és ifjúsági irodalom ügyének előremozdítása nemcsak munka, hanem hivatás volt. Aktív részt vállalt a Móra Kiadó privatizálásának megszervezésében, nyugdíjazása után is részt vett a Kiadó életében és számos civil kezdeményezésben vállalt fontos szerepet.

1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.

Az író halálának 10. évfordulóján készült vándorkiállítást több mint 100 könyvtár látta vendégül határon innen és túl. A kiállításon az idegen nyelvű könyveken, grafikákon kívül megtalálhatók az író kevésbé ismert fotói, írógépe, díjai, gyerekkori naplóinak részletei, a nevét viselő alapítvány által adható irodalmi díj, a Bertalan és Barnabás című művéből készült bábelőadás kellékei és az Égigérő fű című filmmel kapcsolatban fellelhető képek és a Pesti Magyar Színház 2013-ban bemutatott színpadi verziójának színpadi makettje.

Tiszteletére, irodalmi munkásságának gondozására, szellemi hagyatékának ápolására jött létre a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány, amely a fentieken túl feladatának tekinti a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének formálását, az olvasás-írás népszerűsítését. A Janikovszky Éva Irodalmi díjat eddig hét alkalommal ítélte oda az alapítvány kuratóriuma.

Egy olvasó és olvasni szerető gyermek esélyt kap arra, hogy árnyaltabban lássa a világot, hogy jobban értse saját magát és a környezetét, hogy képes legyen mások érzéseit, gondolatait megérteni.

Egy jól olvasó és olvasni szerető gyermek hatékonyabban gondolkodik, eredményesebben kommunikál, jobbak az információfeldolgozáshoz kapcsolódó képességei. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy magabiztosan mozogjon egyre bonyolultabbá váló világunkban.

A Móra Kiadó csatlakozva a Janikovszky Éva Alapítvány küldetéséhez folyamatos fejlesztésekkel és a felnövekvő generációk igényeinek minél alaposabb megismerésével nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekek sikerélményt találhassanak az olvasásban, és barátokat a könyvekben.

Az évforduló alkalmából 2021-ben számos művészeti projekt valósul meg a szerző munkásságához köthetően.

A nagy sikerre való tekintettel év elején került a boltokba a Naplóm, 1938–1944 című tavaly megjelent kötet bővített kiadása, mely már e-könyvben is kapható.

Április 9-én került az automatákba az Égigérő fű POKET kiadása.

Április 10-én volt az ősbemutatója a Naplóm, 1938–1944-ből készült hangjátéknak a Klub Rádión.

A szerző áprilisi születésnapja alkalmából a Móra Kiadó a Kemikál Zrt.-vel közös jótékonysági projekt keretében Babos Bertalan, Zsili és csapata közreműködésével újította fel a Bethesda Kórház egyik fő homlokzati kerítését, melyre Janikovszky Éva-kötetek is felfestésre kerültek.

Április 23. és 25 között a budapesti 6szín online előadás formájában műsorára tűzi
Az úgy volt

https://www.facebook.com/events/443718733385046

és a
A lemez két oldala

https://www.facebook.com/events/486324375881193

című darabokat.

Várhatóan az őszi Margó Fesztiválon mutatkozik be egy válogatás felnőtteknek szóló írásaiból, melynek érdekessége, hogy fia, a Móra Kiadó jelenlegi vezetője reflektálva édesanyja szövegeire saját gondolataival egészítette ki az írásokat.

Isabelle Aboulker francia zeneszerzőt 1968-ban annyira elbűvölte a Flammarion Kiadó által megjelentetett Si j’étais grand (Ha én felnőtt volnék) című Janikovszky Éva-kötet, hogy 12 perces kórusművet írt belőle. A francia szöveget Varró Dániel fordította vissza magyarra. A mű hazai ősbemutatója előkészítés alatt áll.

Forrás: Móra Kiadó

,