Elismert tanárokkal indít ingyenes bel canto mesterkurzust és énekversenyt a Coopera

Musicum Laude címmel, fiatal, pályakezdő operaénekeseknek indít bel canto mesterkurzust együttműködő partnereivel közösen a Coopera. Az 2021 augusztusában rendezett kurzuson olyan világszinten elismert, az operavilágban ma is gyakorló művészekként dolgozó mestertanárok oktatnak majd, mint a Kossuth- és Liszt-díjas Kolonits Klára, a Kossuth- és Liszt-díjas Rost Andrea, a Széchenyi- és Erkel-díja dr. Batta András, Berkes János, a Liszt-díjas Molnár Levente és Prof. Dr. Ionel Pantea.

Molnár Levente

2021-ben indítja útjára Musicum Laude zeneművészeti tehetséggondozó programját
a Coopera és együttműködő partnerei: a Kárpát-medencei Tehetséggondozó
Központ Kft., a Művészeti Alap Értetek Egyesület és a Partiumi Keresztény Egyetem.
A program – a zenei tehetségkövetés és -gondozás intézményesített, új formája –
Molnár Levente Liszt-díjas világhírű bariton, a projekt művészeti vezetőjének ötlete
nyomán született.

Az operaénekes vezetésével működő ARTSTART4U Egyesületek
több mint öt éve rendeznek, hasonló klasszikus zenei mesterkurzusokat az
anyaországban és Erdélyben egyaránt. E munka során nyert tapasztalat erősítette
meg a tehetséggondozó iskola-műhely szükségességében, amely a hagyományos
zeneoktatási rendszer mellett, hézagpótló jelleggel, testreszabottan biztosítaná a
fiatal tehetségek, különös tekintettel a pályakezdő operaénekesek, emberi és
művészi fejlődését.


A program egy hétnapos, ingyenes bel canto mesterkurzussal indul 2021.
augusztus 25. és szeptember 1-je között. Helyszíne a nagyváradi Partiumi
Keresztény Egyetem – a résztvevők az intézmény frissen, 2020-ban indult
magánének képzését is kiszolgáló termeiben tanulhatnak majd. A kurzuson
résztvevők egyéni és csoportos órákon vesznek részt, emellett lehetőségük lesz
korrepetítorral gyakorlásra, librettóértelmezésre is. A klasszikus énekképzést
operatörténeti órák is kiegészítik. Jelentkezni a program weboldalán lehetséges,
május 31-ig.

Ezt követi majd szeptember 4-én, a mesterkurzus folytatásaként, a Musicus Laude
énekversennyel egybekötött gálakoncert, amelyen a legtehetségesebb hangok
mérettethetik meg magukat. A résztvevők a mesterkurzusunkra való jelentkezéssel,
automatikusan az énekversenyre is benyújtják részvételi szándékukat. Az, hogy
végül kik kapnak lehetőséget közönség előtt, nagyzenekari kísérettel megmutatni
magukat, a mestertanárok döntik el a kurzus során. A versenyzőket a Nagyváradi
Állami Filharmónia zenekara kíséri. Az együttest a Semperoper Dresden fiatal
karmestere, Budányi György vezényli majd. Az est színpadi rendezője,
műsorvezetője Novák Péter lesz. Az énekverseny díjai között a Coopera jövőbeni
előadásaiban való szerep-, fellépési- és további, a fiatal operaénekesek pályáját
segítő lehetőségeket találhatunk.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásából létrejövő mesterkurzus oktatói – akik az
énekverseny zsűrijét is alkotják – a Kárpát-medencei operaélet nemzetközi szinten is
elismert tagjai: a Kossuth- és Liszt-díjas Kolonits Klára, a Kossuth- és Liszt-díjas
Rost Andrea, Prof. Dr. Ionel Pantea, Berkes János és a Liszt-díjas Molnár Levente.
A főszak oktatóihoz csatlakozik a Széchenyi- és Erkel-díjas dr. Batta András is.

Kolonits Klára
Rost Andrea

„Sokéves vágyam egy átfogó program elindítása, és most megtettük az első
lépéseket. Nagyon hálás vagyok a támogatóinknak, partnereinknek. Köszönöm a
Cooperának, Vadász Dánielnek, hogy szárnyaik alá vették a projektet. A zenei
képzés egyedi igényt hordoz magában, nem szabható az egyénekre egyetemes
korlát vagy struktúra. Minden egyes tanuló, az összes felfedezett tehetség meg kell,
hogy találja a saját útját, a csak rá jellemző nyelvét, amellyel kifejezheti,
megfogalmazhatja egyéni művészi hitvallását, koncepcióját. Ebben próbálunk mi
segíteni a hozzánk jelentkezőknek.” – mondta Molnár Levente.

Dr. Batta András
Berkes János
Prof. Dr. Ionel Pantea

Weboldal: www.musciumlaude.hu
Facebook: www.facebook.com/musicumlaude

Forrás: Coopera