Kalmár János: TILOS A KI

Minden megváltozott az életemben. Át kell értékeljek mindent. Próbálom megérteni azt ami körülöttem és bennem történik. Ehhez meg kellett állnom, hogy a lelkem utolérjen. Ahogy a teherhordó serpák tanítják. 

Mintha mindenki lelépett volna a városból az utolsó pillanatban és elfelejtette volna eloltani a villanyt. Mintha mindenki feladta volna és életüket mentve váratlanul elutazott, hátrahagyva mindent amit valaha teremtett. 

Rájöttünk hogy visszavonhatatlanul elcsesztük ezt az életet, ezt a bolygót? Tényleg nem lehet rajta változtatni? Visszavonhatatlanul? 

Alagút

Emlékeim visznek befejezett és csonka kapcsolataim, elmúlt és eltört szerelmeim, utazásaim, lakásaim helyszíneire. Ebben az üres szépségben a szeretet fájni is tud, az együttérzés meg tovább ösztönöz. 

Minden csak egyszer, ez pedig itt és most történik. A képek meg azért, hogy legyen erről emlékünk. A város majd újra benépesül és minden más lesz. 

Ideje változni és változtatni. Végül is mindenkin múlik mi lesz velünk. (Kalmár János)

Erzsébet hídnál

A kijárási tilalom alatti, éjszakai Budapestet ábrázoló fotókhoz Abody Rita, Bojár Iván András, Borsos Mihály, Dóra Attila, Dragomán György, Háy János, Keleti Éva, Kepes András, Marnó János, Novák Péter, Presser Gábor, Sándor György, Tomaji Attila, Tóth Krisztina és Závada Pál írt rövid kísérőszövegeket.

Kalmár János Munkácsy-díjas magyar szobrász- és éremművész.1952-ben született Budapesten. 1973 és 1978 között a Varsói Képzőművészeti Akadémián, később a budapesti Képzőművészeti Akadémián végezte tanulmányait, majd Párizsban folytatott tanulmányokat 1983-ban, 1984-ben Londonban, 1989-ben Svájcban és 1990-ben Indiában. a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen a DLA liberális művészetek doktora. 2011 óta részben Párizsban él és dolgozik, ahol 2013 óta a Galerie Martel-Greiner képviseli.
Nyugati felüljáró

Elvont, filozofikus hangvételű alkotásai az apró érmektől a nagyméretű monumentális szobrokig egyaránt érzékeny megfogalmazásúak. Munkáiban nagy hangsúlyt helyez a plasztikák felületén megjelenő színhatásra, melyet a fém oxidálásával, más anyagok – fa, kő – alkalmazása esetén utólagos festéssel, aranyozással ér el.

Árpád híd

Életérzések a könyvből

Kepes András

Amikor az első puszta sínpárt, üresen tátongó hidat, alagutat, lépcsősort láttam Kalmár János fotóetűdjén – noha megérintett a hangulatuk -, alig tűntek többnek a város érzékeny szemmel komponált, elhagyatott, ismert éjszakai helyszíneinél. Aki csatangolt már hajnaltájt egyedül a városban, láthatott hasonlót. De olyankor, azért mégis feltűnt néha egy-egy sietősen lépkedő ember, egy elsuhanó autó, egy remízbe tartó éjszakai villamos. A negyedik, ötödik fotó után kezdünk szorongani: Hová tűntek a járművek és az emberek? A kőpárkányon két üdítősüveg jelzi, itt járhatott nemrégiben egy pár; bizonyára fiatalok voltak, talán szerelmesek is, vidámak és rendetlenek, mint mi, kamaszkorunkban. Egy nyitva felejtett üvegezett, rácsos kapu; valaki sietve kisurrant, már üres a lépcsőház, lakó sehol. A járdán magányos kávéházi asztal. Legalább egy elnyomott, vacak csikk lenne a hamutartóban, gondoljuk egyre türelmetlenebbül, egy apró utalás, hogy emberek élnek itt! De csak a fények csillognak az asztal lapján. Üres sínek mentén elárvult megálló és plakát. Mi értelme a megállónak, ha nem jár villamos, a hirdetésnek, ha nem nézi senki, a fénynek, ha nincs, akinek világítson?

Kalmár János fotói megörökítik azt, ami nincs. Pontosabban: ami csak bennünk van. Az elmúlt hónapok szorongását, az életigenlést, találkozáskor a tétova mozdulatainkat, hogy már megölelni, megérinteni sem merjük egymást… A táj, ember nélkül: természet. A városi táj, ember nélkül: értelmét veszti.

Tóth Krisztina

Se emberek, se állatok. Se kutyák, se macskák, se galambok.

Mintha egy atomvillanás utáni pillanatban rögzítené az emlékezet az emberi élet gyarló, ideiglenes díszleteit.

Hirtelen milyen felesleges minden: a villamosmenetrend, a bevásárlókocsi, a jelzőlámpa. Milyen meglepő és abszurd a “Tervezz velünk 2021” felirat egy kihalt megállóban: mint egy magányos verssor.

Verssor egy versből, amelyet hirtelen mindnyájan elfelejtettünk, és nem akar, nem tud többé az eszünkbe jutni, csak bolyong a kihalt idegpályákon, maradék, egyetlen értelmét vesztett mondat.

Novák Péter

Embertelen kép, embertelen jó! János fotói úgy felkavaróak, mint megnyugtatóak, ahogy részeg éjszakáim fiatalságom hajnalán; láttam, vagy akartam már így látni ezt a várost nem egyszer…

S hogy a könyv lapozgatása közben egyszerre száll meg minket az apokalipszis démona és a mennyei megnyugvás? Legalább (meg)tudjuk hol a helyünk?

Kossuth Kiadó

3990 Ft

Forrás: Kossuth Kiadói Csoport

,