Vasárnap elkezdődik a Korai menyegző című játékfilm forgatása – Sajtótájékoztatót tartottak a kaposvári Csiky Gergely Színházban

Február 28-án, vasárnap elkezdődik a Korai menyegző című játékfilm forgatása a Csiky Gergely Színházban. A Nemzeti Filmintézet színházak és filmesek közötti együttműködésére kiírt pályázatán támogatást nyert sokszereplős alkotás a kaposvári teátrum és a Blue Duck Arts koprodukciójában, a színház azonos című előadása alapján készül. A film producere Roskó Péter, a Blue Duck Arts társtulajdonosa; koproducere Dr. Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház igazgatója; rendezői pedig Olt Tamás művészeti igazgató, aki a színházi produkciót is írta és színpadra állította; valamint Vékes Csaba színművész, forgatókönyvíró, filmrendező.

Dr. Pintér Rómeó © Cservölgyi Zsófia, Csiky Gergely Színház

A Nemzeti Filmintézet ősszel összesen 16 olyan streaming szolgáltatásra és televíziós forgalmazásra készülő produkcióknak szavazott meg gyártási támogatást, melyek színházak és filmesek összefogásával készülnek. Hat vidéki, egy határon túli és kilenc fővárosi színház és a filmesek rendkívüli együttműködéséből készülnek izgalmas, „crossover” művek. Az újításként bevezetett pályázat forrására a Nemzeti Kulturális Tanács mentőcsomagjából 1 milliárd forint állt rendelkezésre, amelyet az NFI saját támogatási keretéből egészített ki. Mint ahogyan Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI Igazgatóságának elnöke fogalmazott korábban: „Számtalan kiváló tehetségű előadóművész, alkotóközösség és szakember dolgozik a színházakban, akik megérdemlik a lehetőséget, hogy filmre vigyék történeteiket és megmutathassák magukat a szélesebb közönségnek is. A járványhelyzet miatt most különösen fontos, hogy a kultúra különböző területein alkotók összefogjanak és közösen használják a rendelkezésre álló eszközöket és forrásokat. A készülő produkciók a színházak és a filmesek együttműködésének új fejezetét nyithatják meg. Külön öröm, hogy fővárosi és vidéki színházak egyaránt bekapcsolódnak a filmezésbe.”

Olt Tamás © Cservölgyi Zsófia, Csiky Gergely Színház

Csütörtökön 11:00 órától sajtótájékoztatón ismertették a filmforgatással kapcsolatos részleteket a Csiky Gergely Színházban. A sajtótájékoztatón jelen volt Dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere is.

Sajtótájékoztató © Cservölgyi Zsófia, Csiky Gergely Színház

Olt Tamás kifejtette, hogy 2019-ben a Csiky Gergely Színház bemutatta Korai menyegző című nagysikerű előadását, amelynek története siratómenyegző nevű régi, különleges és egyik legszebb népszokásunkra épül: a nők a hajadonon elhunyt lányokat, mint menyasszonyokat „férjhez adták a halálhoz”, hiszen az ősi magyar értékrend szerint a nők életének kiteljesedése, amikor feleségül veszik, és családot alapítanak. A rendező a forgatás előzményeiről szólva elmondta, hogy Vékes Csabával együtt több lehetséges téma fölmerülése után döntöttek a Korai menyegző megfilmesítése mellett. A kilencszereplős színmű – Berecz András gyűjteményének felhasználásával – bemutatja egy magyar család életét. A filmben a teljes társulat szerepet kap, a statiszták egy része pedig többek között a hűséges kaposvári nézők közül kerülnek kiválasztásra. A színdarab alaptörténetére épülő forgatókönyv rekordidő, vagyis három hónap alatt készült el, a nyolcvanas évekbeli roadmovie jeleneteit a somogyi megyeszékhelyen és környékbeli helyszíneken rögzítik, így Kaposvár városát is bemutatja majd. Olt Tamás hangsúlyozta, hogy kiemelkedő segítség számukra Dr. Fülöp Péter koproduceri tevékenysége, aki korábban elárulta, hogy a filmet az MTVA bemutatja, és a menedzsment célja, hogy a mozikban is látható legyen.

Vékes Csaba, Roskó Péter, Olt Tamás © Cservölgyi Zsófia, Csiky Gergely Színház

Roskó Péter megköszönte a színház vezetésének együttműködését, majd rávilágított a történetben rejlő drámaiságra, amely – mások mellett – lehetőséget nyújt arra, hogy különleges alkotásként megmaradjon a nézők emlékezetében. Mint említette, a projekt költségvetése 140 millió forint, amelynek keretében lehetőségük lesz rengeteg szereplővel és több kaszkadőrrel is együtt dolgozni. A producer szándékai szerint a filmet hazai és nemzetközi filmfesztiválokra is benevezik majd.

Vékes Csaba, Roskó Péter, Olt Tamás, Oláh Zsolt © Cservölgyi Zsófia, Csiky Gergely Színház

Vékes Csaba kiemelte a Nemzeti Filmintézet pályázatának jelentőségét, megemlítette a főbb szereplőket, és kifejezte reményét az iránt, hogy a kaposvári színházzal történő együttműködés, valamint az elkészült film híven tükrözi majd az alkotók művészi szándékait.

Korai menyegző
dráma

Producer: Roskó Péter
Koproducer: Dr. Fülöp Péter
Rendező: Vékes Csaba, Olt Tamás
Forgatókönyvíró: Olt Tamás, Gönye László, Kathy Zsolt, Vékes Csaba
Operatőr: Bálint Dániel
Vágó: Gotthárdi Balázs
Hangmérnök: Rajna György
Látványtervező: Takács Eszter
Jelmeztervező: Pirityi Emese
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus
Gyártásvezető: Nemes-Jeles Veronika

Maci – Fándly Csaba
Nyuszi – Trill Beatrix
Anna – Német Klára
Idős Nyuszi – Tóth Molnár Ildikó
Idős Maci – Koltai Róbert
Orvos – Mészáros Tibor
Hölgyemény – Török Saca
Vőlegény – Benedek Dániel
Ica néni – Csonka Ibolya
Szalonos – Szvetnyik Kata
Sminkes – Mikecz Estilla
Fodrász – Zsíros Linda
Gazda – Nyári Oszkár
Díler – Törő Gergely Zsolt
Fazon 1 – Szvath Tamás
Fazon 2 – Kalmár Tamás
Annuska (9) – Kótai Liza
Annuska (6) – Molnár Alíz
Továbbnemengedő ember – Sarkadi Kiss János
Rendőrnő – Szabó Nikolett
Fiatal Rendőr – Mucsi Kristóf
Andrejevna – Mészáros Sára
Rendező – Olt Tamás
Szívsebész – Hüse Csaba
Vőfély – Berecz András
Gyerekorvosnő – Varga Zsuzsa
Főorvos – Szalma Tamás
Motoros – Hunyadkürti György
Benemengedő ember – Mohácsi Norbert
Rendőr 1 – Stefánszky István
Rendőr 2 – Agárdi Viktor
Idős Színésznő – Tóth Eleonóra
Nézőtéri nő – Nyári Szilvia
Munkásember – Tóth Géza
Emma – Notheisz Lorella
Berci – Berettyán Nándor
Berci felesége – Maizác Stefánia
Pezsgőző nő – Német Mónika
Várja – Krajcsi Nikolett
Nézőtéri felügyelő – Kósa Béla
Nézőtéri férfi – dr. Fülöp Péter
Ügyelő – Kopácsi Adrián
Rendezőasszisztens – Szalai Katalin

koszorúslány – Tóth Janka
koszorúslány – Burucz Lili

súgó 1. – Csorba Mari
súgó 2. – Kirsch Vera

Forrás: Csiky Gergely Színház