Az OFF-Biennále csapata a magyar képzőművészeti power lista élén!

2021-ben az idén mindössze hat éves civil kezdeményezés, az OFF-Biennále Budapest és vezetője, Somogyi Hajnalka került a hvg/Műértő magazin listája élére, több mint 300 ponttal megelőzve a második helyen szereplő Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját és a Liget projekt miniszteri biztosát. (1586/1276 pont)

A magyar képzőművészeti élet egyik legfontosabb fóruma, a Műértő 2011 óta állítja össze – egy 25 tagú, titkos szakmai zsűri bevonásával – az év legbefolyásosabb művészeti szereplőinek erősorrendjét. Az első helyezés egy rendkívül értékes hazai, szakmai visszaigazolás az OFF csapat számára: annak az elismerése, hogy civil összefogással, demokratikus elvek mentén egy kis szakmai csapat képes volt pár év alatt egy nemzetközileg is jegyzett, a hazai művészeti életben megkerülhetetlen, az állami infrastruktúrától független művészeti platformot létrehozni, amely támogatja a magyar művészeket és aktívan formálja a társadalmi közbeszédet.

Az OFF egyben kihívásnak is tekinti ezt az elismerést, és azon dolgozik, hogy a következő években a közép-európai régió meghatározó kulturális szereplőjeként Budapest mellett olyan nemzetközi platformokon is méltóképp mutassa be a magyar és régiós kortárs művészetet, mint a Kijevi Biennále (2021) vagy a kasseli documenta (2022). A következő hónapokban pedig, a korlátozások ellenére és új lendülettel, a harmadik biennále áprilisi bemutatására koncentrál a csapat.

Forrás: OFF-Biennálé Budapest