Karaván Színház és Művészeti Alapítvány: BANYAMESÉK – interaktív bábos, zenés mesejáték stream

A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány fontosnak tartja, hogy a gyerekek se maradjanak színházi élmény nélkül a járványhelyzet alatt. A Banyamesék című gyermekelőadásukat online lehet megtekinteni, a nézők biztonságos, otthoni környezetéből.

A produkciót óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánlják a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány színészei; az előadás keretében három rövid – két székely és egy orosz – népmesét láthatnak a gyerekek. A humoros meséket bábok segítségével adják elő a színészek, akik maguk is láthatók, így színészi játékkal, mimikával válik színesebbé az előadás. A gyerekeket interaktív módon, játékosan – valós idejű daltanítással – vonják be a történetbe a közreműködők.

A Karaván Színház a kultúrához való egyenlő hozzáférés jegyében szeretné, ha előadásai eljutnának a hátrányosabb helyzetű települések óvodáiba, iskoláiba, továbbá a gyermekotthonokban élő gyerekekhez. A társulat felajánlja, hogy az első húsz Banyamesék előadást ingyenesen teszi elérhetővé az arra jelentkező, hátrányos helyzetű intézményeknek. A későbbiekben hasonló kezdeményezés keretében az idősebb korosztályok számára is elérhetővé teszik egy-egy előadásukat online.

A mesejáték 40 perces.

Rendezte: Tóth Géza

Produkciós vezető: Nyári Oszkár

Honlap: http://karavanma.hu/

További információ:

https://www.youtube.com/user/KaravanSzinhaz

https://www.facebook.com/karavanma

Forrás: Karaván Színház

,