Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban

Egyszerre volt író, orvos, pszichoanalitikus, mellette festett és zenét szerzett, mindeközben a démonjaival is küzdött. Február 13-án, Csáth Géza születésnapján a Vígstreamház közvetítéssorozatában bemutatott előadás eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth Géza irodalmi műveivel és zenéivel próbálja megidézni egy nagyszerű polihisztor máig ható zsenialitását.

© Vígszínház / Gordon Eszter

Csáth életműve hol eltűnik, hol visszatér az irodalmi köztudatba. Összetett személyisége és álomszerű motívumokkal sűrített írásai azonban a 19. és a 20. század fordulójának egyik megkerülhetetlen alakjává tették. Kamaszként már zenét szerzett, festett, írni kezdett. 14 éves amikor megjelenik első zenekritikája, és novellát küld a Jövendő című folyóirat főszerkesztőjének, Bródy Sándornak. A 20. század fordulóján fejlődésnek indult Szabadkán nevelkedett, de Pestre vágyott. Apja intelmét megfogadva, a biztos megélhetés érdekében orvosnak tanult. Az egyetem mellett rendíthetetlenül írt, a Budapesti Naplóban publikált, alapításától tagja volt a Nyugatnak. Az elsők között mélyült el Freud tanaiban, a pszichoanalízist értőn használta orvosi pályája során. Egész életében precízen rettegett a halálos kóroktól, melyekkel már fiatalon találkozott: ötéves volt, mikor édesanyja, tizenhat, amikor kishúga meghalt. Mikor tévesen tüdőbajt diagnosztizáltak nála, beadta magának az első adag morfiumot – és kezdetét vette az önként vállalt harc a démonokkal, melyben végül alul maradt: fiatalon, a morfium tébolyában lelőtte feleségét, majd véget vetett életének.

A felvételről bemutatott előadás az író életén és művein túl az alkotáshoz való viszonyát és morfiummal való küzdelmét is bemutatja, valamint azt, miként reagáltak erre a körülötte élők, a családja. „A Csáth és démonai cím is harcra utal. Egy férfi küzdelmét látjuk, akinek túl sok mindenhez volt tehetsége, és tulajdonképpen ez okozta a nehézségeit is. Egy rendkívül összetett személyiséget mutatunk be a színpadon, akinek modernnek számító gondolatai a pszichiátriáról ugyanúgy az életmű részei, mint novellái vagy naplói. Azt gondolom, nem lehet különválasztani Csáthot, az írót, Csáthtól az önmagát analizáló és megörökítő betegtől” – emeli ki Vörös Róbert rendező.

Csáth Gézát Horváth Szabolcs alakítja, az író testvérét Csapó Attila, a fiatal Kosztolányi Dezsőt Zoltán Áron, az idősebbet Hirtling István. Olga, Csáth felesége Szilágyi Csenge lesz, Kohn Gizella, Csáth betege Bach Kata, az anya pedig Gilicze Márta. A közreműködő színészek nemcsak felolvasnak, hanem különböző szituációk is megelevenednek a színpadon. És az előadás végére jóval összetettebb képünk lesz a zseniről, akiről így írt Kosztolányi: „Ki végtelent ittál s a lelked égre lázadt, Majd összetörted a tébolyok és a lázak. Szent poharát. Lásd, itt leülhetnél. Nincs bontva még az asztal, Kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal. S a múlt, a csend.”

© Vígszínház / Gordon Eszter

Csáth és démonai

Vígstreamház, 2021. február 13. (felvételről)

További információ: https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/csath-202102131900

Szereplők: HORVÁTH SZABOLCS, HIRTLING ISTVÁN, ZOLTÁN ÁRON, CSAPÓ ATTILA, SZILÁGYI CSENGE, BACH KATA, GILICZE MÁRTA
Zongorán közreműködik: MESTER DÁVID
Irodalmi konzultáns: MOLNÁR ESZTER EDINA
Ügyelő: HÉJJ JÁNOS
Súgó: ZEWDE ESZTER
A rendező munkatársa: EFSTRATIADU ZOÉ
Szerkesztő – dramaturg: BALASSA ESZTER
Rendező: VÖRÖS RÓBERT

Forrás: Vígszínház