Bakancslista Magyarországon – 777 lenyűgöző hazai kaland

Szerző, fotók: Marity Mira

Úgy tűnik, 2021 is leginkább a hazai turizmus éve lesz. Ezen el is keseredhetnénk picit, de helyette inkább vigasztalódjunk. A belföldi utazások, kirándulások és túrák a legtöbb magyar utazó szerint bőven kompenzálnak a külföldi úti célok meghiúsulása miatt. Valljuk be őszintén, hányszor előfordult már, hogy szájtátó ámulattal rácsodálkoztunk egy-egy itthoni desztinációra, és azonnal megfordult a fejünkben a sokat hangoztatott frázis: „Nem kell ahhoz határon kívül utazni, hogy csodálatos dolgokat lásson az ember!”. Ezt az állítást pedig minden kétséget kizáróan alátámasztja egy közelmúltban megjelent káprázatos kiadvány. Kocsis Noémi: Bakancslista Magyarország című impozáns albuma pontosan 777 lenyűgöző hazai kalandot és úti célt ajánl.

Hazai utazók kedvence lesz

Na most nyilvánvaló, hogy 2021-ben ez lesz az én saját bejáratú bibliám, a hetente forgatott almanach-om, a személyre szóló itinerem, és a délutáni kávé melletti bekuckózások kedvenc olvasmánya. Kezdjük ott, hogy a meseszép albumborító heteken át kellette magát a könyvesbolt kirakatában, és én sóvárogva bámultam minden alkalommal, amikor elmentem előtte. Ez a könyv egyszerűen kiragyogott a többi közül, és olyan ellenállatatlan vágyakozással töltött el, hogy azonnal meg akartam kapni. Amikor végre az enyémnek tudhattam, ujjongó lelkesedés tört rám, és alig bírtam türtőztetni magamat, hogy azonnal ki ne olvassam. Ami – valljuk be – azon felül, hogy heroikus vállalkozás, egy kicsit ostobaság is, hiszen ki ne akarná magának mértékkel adagolni a jót és a szépet, hogy az minél tovább kitartson. Márpedig ez a könyv maga a csoda, és minden oldalon több apró kis csodát kínál. Káprázatos tájakat, izgalmas kalandozást, érdekfeszítő programokat vagy éppen isteni ételeket és italokat. Ebben az albumban egyszerűen túlteng minden mirákulum, amit a mi imádnivaló, fantasztikus és gyönyörűséges kis országunk kínál.

Ismert és ismeretlen tájakra kalauzol

Nem mondom, hogy nagy utazó vagyok, de a lehetőségeimhez képest próbálok sokat csavarogni a világban és itthon is. Voltak felejthetetlen pillanataim a Mátra haragoszöld, hóval borított fenyveseiben, és elvarázsolódtam az Őrség meseszerű bájos falvacskái között is. Megbűvölten bámultam a Tihanyi apátság falairól a türkizkék-zöld Balatonra, és gondtalanul hajókáztam a vadregényes Fertő-tavon. Kóstoltam zamatos kecskesajtot a vendégmarasztaló Balaton-felvidéken, és mélységes megnyugvással ringatóztam a Hévízi-tó tündérrózsákkal borított felszínén. Imádom az országomat és próbálom minden elérhető zeg-zugát felfedezni, de azt még én sem gondoltam, hogy a 777 tételből álló bakancslista ennyi meglepő újdonsággal szolgál majd. Te tudtad például, hogy a tündéri Bory-várat negyven éven át építgette a szerelmének a szobrászművész Bory Jenő? Vagy hogy a Dunántúlon lévő, Helt nevű holland szélmalmot egyedül is felfedezheted, ha elkéred a kulcsát a kovácsműhelyből? Tudod, hogy Parádsasváron, az üveghuták kis településén saját kezűleg készíthetsz – vagyis fújhatsz folyékony forró üvegből! –  whiskys poharat?

Nívós kiadvány, vágyott úti célok

Az albumban elképesztő mennyiségű információt találhatsz, gyönyörű képekkel illusztrálva, de nem ám összevissza és koncepció nélkül. A szerző – aki egyébként újságíróként, íróként és szerkesztőként is tevékenykedik – jól átlátható és érthető regiszterekbe sorolta a tudnivalókat és érdekességeket. Így az olvasó saját preferenciáját követve válogathat az ajánlókból. Van például Talpaló fejezet, ahol a legkurrensebb hazai túrákról és természetjáró útvonalakról olvashatunk. Van egy Eszem-iszom szakasz, ahol Magyarország legremekebb borútjairól, tájjellegű ételeiről és gasztroélményeiről lehet információkat begyűjteni. Az Adrenalinfröccs rész a merészebb kalandvágyóknak kínál izgalmas alternatívát az aktív kikapcsolódáshoz. Jómagam a nyugodtabb topikok híve vagyok, így az én kedvenc passzusaim a Legendák, Hagyományok és Kultúrás rovatok voltak. Külön kiemelném a Belassulós-lazulós fejezetet, ami megkapó meditációs helyeket, gyógyító jellegű helyszíneket és pszichoösvényeket mutat be. Fogalmam sem volt például arról, hogy Szegeden van Közép-Európa legnagyobb indiailótusz állománya, és hogy nyaranta káprázatos lótuszfesztivált rendeznek a tündéri virág tiszteletére. És bár megjártam már Noszvajt is számtalanszor, arról nem volt tudomásom, hogy egy igazán kuriózumnak számító buborékszobában is megszállhatok, ahol lombszintről bámulhatom éjjelente a csillagos eget.

Nem lehet betelni ezzel a bakancslistával

Ahogy olvasgatom az albumot, csak ámulok és bámulok, sokszor leesik az állam és elképedéssel fogadom be azt a sok hasznos információt, amit pluszban nyújt ez a könyv. Eszembe jut az is, hogy mennyire nagyon irigylem a szerzőt, hogy személyesen is megjárhatta ezeket a pazar úti célokat, átélhette ezeket a fenomenális élményeket. Az album kiemelkedően nívós megjelenésén és beltartalmán látszik, hogy komoly odafigyeléssel rendszerezték és szerkesztették. Így azon kívül, hogy gyönyörű és esztétikus képeskönyv, még hasznos és aktuális bedekker is egyben. Kíváncsiságból próbára tettem a kiadványt, és megkerestem a részletes tárgymutatóból azokat a helyeket és élményeket, amelyek számomra felejthetetlenek voltak. Nagy örömömre megtaláltam benne például a szívemnek legkedvesebb kis északi falut, Jósvafőt, és a régióhoz tartozó csodálatos hucul ménesről is van egy ajánló. A könyvben ráleltem továbbá a másik szívcsücsökre, a Zselici Tájvédelmi Körzetre, azon belül pedig a Csillagparkra, ahol elméletileg nincs fényszennyezés – így izgalmas csillagleső programokon lehet részt venni. Bónuszként pedig még a Cserhátban található kedvencemről, Hollókőről is találtam információt, méghozzá nem csak a sokak által ismert húsvéti fesztivál aspektusából. A szerző ugyanis kiemelte, hogy a kis palóc faluban egy 200 éves Guttenberg-présen szedhet és nyomtathat magának saját dokumentumot.

A Bakancslista Magyarország 777 lenyűgöző hazai kalandja tehát nem csak hogy kiállta az én próbámat, de több száz általam eleddig nem ismert lebilincselő helyet, utazást vagy programot is ajánlott. Abszolút újdonsággal szolgált, miközben lehetővé tette a jóleső nosztalgiázást is, mivel rengeteg általam megjárt és kedvelt úti célt is felsorakoztatott. A Scolar Kiadó albuma minden bizonnyal nagyon sokak aktuális és kedvenc könyve lesz 2021-ben – és valószínűleg életre szólóan is.

https://www.scolar.hu/bakancslista-magyarorszag