Korfuról álmodom – Gerald Durrell Korfu-trilógiája elhozza nekem

Szerző, fotók: Marity Mira

Áttetsző türkizkék tengerbe lógatom a lábamat, a matracom Paleokastritsa álombeli öblében ringatózik. A partot körülölelő hegymagaslaton a monostor okkerszín falairól álmodozó turisták tekintenek az édeni látványra. A parton napbarnított arcú vidám halászok beszélgetnek egymással, egy-egy habos jeges frappét szürcsölgetve. A kalandor kirándulók már keresztül-kasul feltérképezték a Jón-tenger hullámai által kicsipkézett, álomszerű kék barlangokat Paxosban. A napozók lassan szedelőzködnek, mert a kavos-i tavernák felől isteni sült hal illatát hozza a langyos mediterrán fuvallat. A fehér homokos strandok elcsitulnak, az olíva és kumquat ligetek mellett elsétálva balzsamos levegő leng körül, kabócák kórusát visszhangozzák a szőlőskertek. Mindez annyira fájóan hiányzik, hogy felütöm az Európa Kiadó gyönyörű vaskos új kiadványát: a Korfu-trilógiát.

Pontosan ilyen az Istenek kertje

Görögország, Korfu – vagy inkább Kerkyra, az Istenek kertje: ahogyan Gerald Durrell elnevezte ezt a földi Paradicsomot. Élményeiről pedig megírta minden idők legsikeresebb életrajzi ihletésű kalandos útikönyvét. Pontosabban szólva három kötetet, amelyekből összeállt az örökzöld zseniális Korfu-trilógia, amely a természetkutató író családjának hihetetlen, vicces és szívmelengető görögországi kalandjait mutatja be. A Családom és egyéb állatfajták, a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje a történetmesélés olyan tónusát üti meg, amely nem csak a legpopulárisabb könyvek közé emelte az író történeteit, hanem elképesztő népszerűséget hozott a gyönyörű görög sziget, Korfu számára is. Ha valamilyen kategóriába kellene besorolni ezeket a regényeket, nagyon sok regisztert magába ölelne. Szórakoztató ismeretterjesztés, kalandos családregény, zoológiai útinapló vagy akár fejlődéstörténet. Bárhogy is nevezzük, a korfui hagyaték Durrelltől mára örökérvényű és klasszikus értékekkel rendelkező olvasmánnyá nőtte ki magát.

Britek hihetetlen kalandjai a mediterrániumban

Képzeljünk el egy nyúlósan szürke esős napot, amolyan tipikusan angol időjárással. Egy jellegzetesen brit család üldögél a társalgóban, a kandallóban pattogó lángnyelvek, az asztalon az ötórai tea maradéka. A tűz mellett a mindig takaros és arisztokratikus anyuka, Louisa ül egyenes háttal, és magában aggódva próbálja megoldani a felmerülő egzisztenciális problémákat. A négy gyerek unottan lógatja a lábát. A legnagyobb, a jó nagy adag byron-i spleen-nel rendelkező Larry írónak készül, ám ihlethiányban szenved. A középső fiú, a kissé militarista Leslie duzzog a sarokban, és nagyon elvágyódik valahova. Margó, az egyetlen lánytestvér ábrándozva mereng és epekedik az igaz szerelem után. A legkisebb fiú pedig a kajla Gerry, aki jobban szeretne valahol az erdőben csámborogni és rovarokat gyűjteni, mint nekiállni a leckéjének. Ezt a sápadt és enervált szcénát elementáris erővel töri meg az a felismerés és megegyezés, hogy legjobb lesz, ha valami távoli és egzotikus, mindenekfelett pedig melegebb éghajlatra költöznek. Így megszületik a képtelennek tűnő idea, miszerint Korfura teszi át székhelyét a család.

Természetes, tiszta és emberi üzenet

Ezzel el is kezdődik a csodálatos utazás, amely a Durrell család megpróbáltatásairól és adaptálódásáról, örömeiről és bánatairól, barátairól és ismerőseiről szól – amelyeket maga a legkisebb gyermek, Gerry – vagyis Gerald Durrell jegyez le. Mindezt pedig ellenállhatatlan humorral, jól adagolt öniróniával teszi, miközben hatalmas szeretetet, törődést és gondoskodást mutat ki a természet kincsei, a növény- és állatvilág felé. A szórakoztató történetek egy remek családregénnyé formálódnak, amelyben a zoológusnak készülő Larry lebilincselő leírásokkal mutatja be Korfu valóban imádnivaló miliőjét, szomorkás történelmét, büszke lakóit, varázslatos flóráját és faunáját. Csupán két „rossz dolog” van a trilógiában. Az egyik az, hogy lehetetlen letenni a könyvet, amely olyan erős életigenlést és jóérzéseket tolmácsol, amit folyamatosan érezni szeretnénk…. ha nem vigyázunk, akkor faljuk a történeteket, és túl hamar véget ér. És ez a második „negatívum”. Hogy egyszer csak vége van az édeni korfui életnek, amit pedig a végtelenségig tudnánk olvasni. A család 1935-ben költözött a szigetre, és négy évvel később, a második világháború árnyékában visszaköltöztek a borongós Britanniába. Gerald Durrell így ír erről a Madarak, vadak, rokonok című kötetben:

„A langyos levegő, a bor, és az este melankolikus szépsége kellemes szomorúsággal töltött el. Úgy éreztem, örökké így lesz. Örökké itt lesz a csodálatos, baráti, titkokkal teljes sziget, körülöttem mindig itt lesz a család, itt lesznek az állatok és ráadásként a barátok is. (…) Közeleg már a tél, gondoltam, de rövidesen ismét tavasz lesz: fényes, csillogó, ragyogó, mint a sármány; aztán eljön a nyár is, a hosszú, forró napok, aranyló sárgák, mint a nárcisz.”

Ami tovább koronázta a sikert

A káprázatos korfui kalandok a filmkészítőket is megihlették, és több méltán sikeres adaptáció is készült Durrellék görög sztorijaiból. Ami meglepő, hogy ezek a filmes vagy sorozatos feldolgozások kivétel nélkül színvonalasak és jól sikerültek. A siker csúcsát azonban a 2016-ban készült amerikai széria jelentette, ami A Durrell család (The Durrells) címen futott idehaza. A négy évadot megért sorozat olyan nagyszerű brit színészekkel van tele, mint Keeley Hawes vagy Josh O’Connor. Noha ez a feldolgozás kissé jobban kidomborítja Louisa Durrell és Spiro közötti (talán inkább csak képzelt) romantikus szálat, mindenképpen autentikusan adja vissza a sziget varázsát, a görögök vendégszeretetét és a természet szépségét. Akik a Korfu-trilógiához hűségesebb adaptációra vágynak, azoknak fenntartás nélkül ajánlom a 2005-ben készült angol filmes verziót, ami Családom és egyéb állatfajták címen fut, a zseniális Imelda Staunton-nal a főszerepben. A fentebb említett, káprázatos operatőri munkával készített HBO sorozatból valók azok a látványos képek is, amelyek az Európa Kiadónál megjelent Korfu-trilógiát is illusztrálják.

Olvass minden nap Durrellt!

Nem tudom máshogy jellemezni a Durrell könyveket, minthogy amikor olvassa az ember, mosolyog kívül-belül, nem csak a szája, hanem a lelke is. Ha valamikor szükség van arra a harmóniára, humorra és humánumra, ami ebből a regénytrilógiából sugárzik, akkor bizony pont ezt az időszakot próbáljuk túlélni most. Kevés könyv van, amit másodszor vagy harmadszor is elolvasnék, de Durrell könyvei mind ilyenek. A sziget, a gazdag és buja mediterrán környezet és élővilág leírásokban mutatkozik meg. A család bájos és abszurd történetei megunhatatlanul szórakoztatóak, és megfelelően adagolt leheletnyi pátosz, melankólia és dráma is van bennük. Az Istenek kertjében például ilyennek látja az író a tengert – és pontosan ilyennek képzeljük el mi is:

„Ha nyaranként ránézett az ember erre a csendes, belső tengerre, szelídnek látszott, valóságos kék legelőnek, amely nyugodtan, egyenletesen lélegzik a partok mentén; nehéz volt elhinni róla, hogy haragos is tud lenni; de még nyáron is, egy csendes forró napon valahol a szárazföld szélfútta dombjai közt hirtelen dühös, forró szél kerekedett, és sivítva a szigetre vetette magát, olyan sötétté változtatva a tengert, hogy szinte fekete lett, valamennyi hullám tetejére fehér tajtékfodrot varázsolt, aztán úgy kergette őket maga előtt, mint egy pánikba esett kék lovakból álló ménest, amíg hozzá nem csapódtak kimerülten a tengerparthoz, és ki nem múltak a sziszegő tajtékáradatban.”

Korfura vágyom. Smaragd ligetekre, a kristálytiszta tenger tarajos hullámaira, a frissen facsart narancslé aromájára, az óváros ódon sikátorainak életszagára, Sidari puha kontúrú bézsszínű szikláira, az opálos hajnalok sós illatára, a mályvaszínű leanderek puha szirmaira, a kanyargós kis hegyi utakra, melyeket píneák és citrusok szegélyeznek. A Smaragd-szigetre vágyom, és most még inkább, hogy nem lehet utazni. De ha majd egyszer, hamarosan összepakolhatjuk a bőröndjeinket, az útipoggyászban ott fog lapulni a Korfu-trilógia valamelyik kötete – mint mindig, ha a tengerhez megyek. Hogy visszaadja a reményt, a világba és az emberekbe vetett hitemet, és azt a meggyőződést, hogy az élet tartogat még nüansznyi vagy hatalmas örömöket, kalandokat és élményeket, amelyek később felejthetetlen emlékekké avanzsálódnak. Mint Gerald Durrell korfui utazásának mementója, amelyet óriási lélekkel, tiszta szívvel és igaz humánus emberi értékrenddel örökül hagyott számunkra.  

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szorakoztato/korfu-trilogia/