Mindenki Karácsonyfája a Magyar Nemzeti Múzeumnál

A Mindenki Karácsonyfáját idén is az ország számos pontján felállították. A településnevek sora már magában bőven kitöltené ezt az írást, amelyben egy kicsit azt szeretnénk bemutatni, hogy hogyan is kezdődött hazánkban ez a hagyomány, és miként kötődött a Magyar Nemzeti Múzeumhoz a kezdetekben.

Kép: Ismeretlen művész: Karácsonyfa a salzburgi árvaházban, 1853-ban (akvarell; forrás: Lukács 2015. 78.) 

Ma már köztudott, hogy a karácsonyfa-állítás hagyománya a Német-Római Birodalom nyugati tartományaiból származik. Előzményei már a 16-17. században kimutathatók, majd a 18. században más, északabbra és keletebbre eső német területeken is terjedni kezdett e karácsonyi szokás, amely a 19. század húszas éveiben aztán hazánkban is megjelent. Nem is akárki volt az, aki először karácsonyfát állított hazánkban: Brunswick Teréz grófnő (1775-1861), az első magyarországi óvodák megalapítója, aki 1828-ban az általa létrehozott budai kisdedóvó intézetben okozott nagy örömet vele a gyermekeknek.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

,