Fidelio – „Művészek a művészekért” – Horgas Eszter kapta idén az Art is Business Díj kulturális mecénás díját

2020 decemberében adják át az összművészeti és forprofit együttműködéseken alapuló Art is Business Díjakat. Az elismeréseket azok a nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, valamint mecénások kaphatják, akik az év folyamán tudatosan működtek együtt a kulturális szektorral. A 2019-es díjazott, Radnóti Zsuzsa dramaturgot követően, az idei első díjat, a Fidelio „Művészek a művészekért” kategóriában Horgas Eszter fuvolaművész kapta.

© Török Dániel

A Fidelio „Művészek a művészekért” díját, amely egyfajta kulturális mecénás-elismerésnek is nevezhető, évente azon művészeknek ítélik oda, akik valamilyen módon, a saját vagyonukból – ellenszolgáltatás nélkül – támogatják a saját művészeti szektorukat. Ez a fajta példamutató mecénás-gondolkodás rendkívül fontos és elismerendő a kulturális életben. Pontosan ezért szükséges azokat megmutatni, akik rendkívül megfontoltan, folyamatosan és önzetlenül képesek segíteni társaikat.

Ahhoz, hogy valaki ezen díj birtokosa lehessen, a Fidelio magazin szerkesztőivel kell megmérettetnie magát, majd az Art is Business Díj kuratóriuma mondja ki a végső döntést. A kuratóriumban az ország elismert kulturális kommunikációs szakemberei vesznek részt: Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője, Drucker Dávid, a Trafó – Kortárs Művészetek Háza marketing és kommunikációs vezetője, Fehér Zsuzsa, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum marketing és kommunikációs vezetője, Hóbor Helga, a Nemzeti Táncszínház kommunikációs és értékesítési vezetője, Batta Barnabás, a MITTE Communicatons stratégiai vezetője, valamint Balogh Máté András, a kortársPRos és az Art is Business tulajdonosa.

Horgas Eszter © Török Dániel

Arról, hogy miért Horgas Esztert jelölte a Fidelio, Canjavec Judit, a magazin lapigazgatója így nyilatkozott:

„A művész tizedik éve tart összművészeti kurzust Balatonfüreden – Partitúra néven – fiataloknak, akik minden művészeti ágba belekóstolhatnak. A résztvevőknek csak a támogatott árú balatonfüredi szállást kell fizetniük, a foglalkozások költségeit Horgas Eszter pályázati, illetve saját pénzből állja. Ez évente 25-30 gyerek részvételét jelenti a kurzuson.

Eszter emellett ingyen ad magánórákat fiatal fuvolistáknak, vagy magánkoncerten befolyt összeggel segíti külföldi művészeti tanulmányaik költségeit. Minden évben hangszert vásárol olyan fiatal tehetségeknek, akiknek nem áll módjukban előteremteni a szükséges összeget.”

Az Art is Business Díjat 2019-ben alapították, azzal a céllal, hogy a példaértékű magyarországi forprofit és kulturális együttműködéseket bemutassák. Minden évben a nagyvállalatok, valamint a kis- és középvállalkozások pályázattal jelentkezhetnek. A kulturális szektor pedig nevezheti a számára fontos támogatóit és mecénásait. 2020-ban először osztanak kulturális turizmus kategóriában is díjat.

www.artisbusiness.hu