A gróf kalandos utazásai, japán tetoválások, újkőkori kentaurok, szerelmes nyelvészet

Izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal várja az érdeklődőket az ELTE Bölcsészettudományi Kara az online térbe költözött Kutatók Éjszakáján november 27-én.

A járványhelyzet sem tudta megakadályozni, hogy az ELTE BTK oktatói és doktoranduszai idén is megosszák a nagyközönséggel kutatási eredményeiket, munkájuk izgalmas részleteit a 15. alkalommal megrendezett európai eseménysorozathoz kapcsolódva. A Bölcsészettudományi Kar 11 intézete, illetve doktori iskolája összesen 38 online előadással várja a humán tudományok iránt érdeklődőket. A november 27-én, pénteken 14:00 és 24:00 között zajló színes programsorozatban az előadások mellett interaktív beszélgetések, nyelvórák és workshopok is helyet kapnak.

Az ingyenesen megtekinthető előadások jelentős részét élő közvetítésen keresztül követheti a publikum, számos esetben interaktív részvételi lehetőséggel.

A hagyományos előadások mezőnyét erősíti Hoppál Krisztina régész, az MTA–ELTE–SZTE Selyemút Kutatócsoport tudományos segédmunkatársának beszámolója, amelyben Gróf Zichy Jenő régészeti gyűjteményének kalandos történetét dolgozza fel. A jelenleg a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményét gazdagító tárgyak meghatározásához szükséges kutatások az ELTE Távol-keleti Intézetében folytak, melyek eredményei először kerülnek széles körben bemutatásra.

Sipos Cintia, a BTK Alkalmazott Nyelvészeti Műhelyének tagja Beskatulyázva című előadásában nyelvész szemmel vizsgálja meg az autizmus szakmai közösségeinek nyelvhasználatát, s vele együtt az autizmusról kialakult nézeteinket is.

Hammer Ferenc médiakutató, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője a Netflixen bemutatott, komoly visszhangot kiváltó Social Dilemma című dokumentumfilm kapcsán mondja el, hogy mit gondol a médiakutatás a film megállapításairól, majd a közönséget is bevonva beszéli meg a nézőkkel, hogy kinek miben van igaza.

Egzotikus utazásokra hívnak a Távol-keleti Intézet munkatársai. Fajkuszné Kovács Ramóna, a Koreai Tanszék oktatója Dél-Korea példája kapcsán azt járja körül, hogy eltörli-e a hagyományt az újdonság, megférhet-e együtt a rendszerezett hagyományőrzés és a mindenre kiterjedő trendkövetés. Az Intézet programjai között szó lesz még a kihalófélben lévő japán tetoválásokról, a szigetország veszélyeztetett őshonos nyelveiről, a 800 éves múltra visszatekintő japán karikatúrákról, Ázsia Svájcáról: a ma is semleges Szingapúrról vagy arról, hogyan vált a népi kultúra részévé a buddhista vallás Japánban.

Irsay-Nagy Balázs egyiptológus régész, az egyiptomi Újbirodalom királyainak temetőjéről, a Királyok Völgyéről tart előadást, mely a legelső királysírtól, Hatsepszut királynő sírjától kezdve a 18. dinasztia végéig mutatja be, hogyan garantálta az eltemetett király örök életét a sírok felépítése és díszítése.

Borbás Gabriella Dóra, az ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszékének adjunktusa igen aktuális témát kutat. A Szavakkal történő bántalmazás 47 módjáról című előadásában azt vizsgálja, hogy milyen nehezen felismerhető verbális agressziók léteznek, hogyan tudjuk beazonosítani ezeket, illetve hogy lehet-e nem szándékos a verbális agresszió.

Nagy érdeklődésre lehet számítani a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ programján, amelyen a kiváló kortárs orosz írónő, Ljudmila Ulickaja fiatalkori zsengéje, egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére több mint negyven évvel ezelőtt írt Csak egy pestis című szövegéről szerveznek interaktív kerekasztal-beszélgetést. Az írás napjaink járványügyi helyzetében nyert új aktualitást, s benne van szinte minden, ami az utóbbi hónapokban hétköznapjaink részévé vált: maszkviselés, vakcinakészítés, kontaktkutatás… 

A hagyományokhoz híven a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ programjai közül nem hiányozhatnak a 20-25 perces tudományos ismeretterjesztő „előadásmorzsák” sem, melyek ebben az évben a járvány- és karanténhelyzetek oroszországi történetével foglalkoznak. Szaniszló Orsolya Harc a halálos kór ellen – a himlő elleni védőoltás megjelenése II. Katalin uralkodásának idején címmel fog előadást tartani. Szabó Viktor a koronavírus-járvány történelmi elődjének tekintett spanyol nátháról fog beszélni. Gyimesi Zsuzsanna az 1970-es nagy odesszai kolerajárvány témáját járja körül, a Ruszisztikai Filmklub különkiadásában pedig Valerij Todorovszkij 2019-ben készített Odessza című filmjéről szerveznek beszélgetést meghívott vendégekkel.

Az internetes portálok és videócsatornák sokféle tippet, trükköt, technikát osztanak meg arról, hogyan lehetünk sikeresek az első randin. Bencze Norbert, az Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék doktorandusza Sikeresen az első randin?  – Tippek és trükkök vs. a nyelvi valóság című előadásában ezekből a tanácsokból mutat be egy válogatást és veti össze azokat villámrandikon rögzített szövegekből leszűrhető eredményekkel.

A nyelvek iránt érdeklődők idén sem fognak unatkozni, sok kulturális érdekességgel fűszerezett villám lett- és litvánórán vehetnek részt, illetve Kutasy Mercédesz művészettörténész, műfordító előadásában Guillermo Cabrera Trükkös tigristrió című könyvének apropóján beszélget az érdeklődőkkel a latin-amerikai irodalmi művek fordításáról.

Az ELTE BTK Kutatók Éjszakája teljes programja megtalálható a Kar honlapján.

FB esemény: ITT

Forrás: ELTE BTK