„A megélhető állapot” – Limpár Imre: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet – Metszetek egy pszichológus lelkéről

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg Limpár Imre pszichológus második: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet című könyve, amely az ön- és világszemléletét feltáró és/vagy formáló felismeréseit tárja strukturáltan, és az életét meghatározó magánéleti vonatkozásoktól jó értelemben semlegesítve az olvasójának.

Természetesen minden és mindenki valós és megtörtént, különben nem is lenne hiteles, és valószínűleg én magam sem tudtam volna nem, hogy áthallani magamra a megállapításait, de késztetést sem éreznék, megfogalmazzam mi ebben a könyvben az, amiért érdemes elolvasni. És ezt a legnagyobb alázattal írom, és azzal a tapasztalattal, jó pár önismeretre sugalló könyvet dobtam már félre azzal az érzéssel, nem hiteles. A könyv rám gyakorolt hatásában egyáltalán nem hangsúlyos, és hiszem, hogy ez sem csupán az időgazdálkodással is foglalkozó szakember profizmusának köszönhető, de a kereken 100 számozott fejezetet és néhány nélkülözhetetlen mellékletet magában foglaló könyv egy-egy rövid, tömörebb és ütős fejezete percek alatt is és külön-külön értelmezve is olvasható. Minden fejezet igazi esszenciális anyag a lélek működéséhez, a lélek működésének megértéséhez. Rövidsége és tömörsége annak köszönhető, hogy Limpár Imre ezeket a hatásokat már fel- és átdolgozta önmagán, és lényegre törően, azzal a tapasztalattal és hittel adja közre mások számára, hogy az biztonsággal „alkalmazható”. Nem kell oldalakon keresztül magyaráznia a történteket és azok benne gyakorolt hatását.

Itt a kulcs azt hiszem. Majdnem elkezdetem írni, de visszajavítottam, a rám gyakorolt hatást a bennem gyakorolt hatásra. A kettő persze elválaszthatatlan következménye egymásnak, hiszen rám kell valaminek hatnia, hogy aztán az bennem, igazán mélyen, ettől tartósan okozzon változást. Az, hogy ehhez mi mindennel kell tisztában lennem, mire kell figyelnem, igazi útmutató Limpár Imre gyűjteménye, amely a mellett, hogy letisztult és őszinte, nagy örömömre a hétköznapi élet stációszerű (szülő, család, barátság, szerelem, hivatás …), ki nem hagyható elemei mellé a művészetből, a művészektől is emel át tartalmakat, amivel akár arra is motiválhatja olvasóját, a megidézett valaha élt vagy kortárs gondolkodóktól is vegyünk kezünkbe valamit.

https://www.kossuth.hu/konyv/5357/100-mondat-amely-megvaltoztatta-az-eletemet