„A harmónia törékenysége” – „Ami maradt” – Bohus Réka fotográfus kiállítása a TOBE Galleryben

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

A FOTÓHÓNAP 2020 és a Budapest Art Week hivatalos programjának részeként 2020. november 28-ig látogatható Bohus Réka fotográfus első, önálló hazai kiállítása a TOBE Galleryben.

© Gál Teodóra

Az öt évvel ezelőtt a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Fotográfia szakán végzett, művészcsaládba született alkotó szülei elvesztésének hatására, mintegy önterápiás jelleggel, az elmúlt év folyamán – hosszas, még nem feltétlenül tudatos lelki előkészítő folyamat után – alkotta meg az „Ami maradt” című sorozatát. A családi, kora gyerekkori emlékekből építkező közös élet és a szülők már kiforrott – de még a gyermek szemszögéből látott – alkotói tevékenységének megörökítése mellett a művész saját hivatásának megválasztását eldöntő pillanatára is emlékezik, oly módon, hogy mindennek alapjait – szó szerint is – a saját születése napján, 1992. május 16-án kiadott, és testvérétől kapott napilap oldalai biztosítják.

© Gál Teodóra
© Gál Teodóra
© Gál Teodóra

Bohus Réka nevével és munkáival egy, szintén a TOBE Galleryben megrendezett csoportos kiállítás során találkoztam először négy évvel ezelőtt. Akkor is azt tapasztaltam, és ez most is jellemző alkotásaira, hogy saját gondolatai, érzései kifejezésének elérésére tárgyakat helyez új kontextusba, nem csupán saját környezetükből kiemelve azokat, de eredeti funkciójuktól is megfosztva.

Fotó forrása: TOBE Gallery
Fotó forrása: TOBE Gallery
Fotó forrása: TOBE Gallery
Fotó forrása: TOBE Gallery

A most kiállított komplett sorozat érzései az akkor készült művek hatásánál sokkal mélyebbek és nagyon személyesek, mégis elvonatkoztathatóak a magánéletétől. A veszteség legnagyobb fokának, a stabilitást jelentő szülői háttér elvesztésének feldolgozását ugyanis – és azt hiszem, ebben rejlik a művészi önkifejezés igazi lényege is – Bohus Réka az alkotói tevékenységében úgy ábrázolta, hogy azt az érzelmek letisztultsága és bizonyos értelemben a realitás is jellemzi. Úgy maradnak személyesek minden vonatkozásukban, hogy nélkülözik az önámítást és az önsajnálatot. A vizuálisan kifejezett érzelmek sem a gyökereket biztosító szülő-gyerek viszony, sem a veszteséget elszenvedő már felnőtt nő vonatkozásában nem torzítanak, és ez az, amelytől a tárlat nem kelt szomorúságot vagy ürességet befogadójában sem. A kiállítás nagyméretű, a valaha volt időt megidéző újságlapok hasábjain személyes vonatkozású emlékekkel kiegészített fotográfiái és a kiállító tér közepén elhelyezett babaház sem egyediségükben, sem egységükben nem csupán esztétikai élményt rejtenek magukban. A harmónia és annak a törékenysége az, ami jellemzi azt, ezáltal az élet valódi természetére emlékeztet.

Bohus Réka – Ami maradt: Emléksor – Fotó forrása: TOBE Gallery
Bohus Réka – Ami maradt: Gipszöntvények – Fotó forrása: TOBE Gallery
Bohus Réka – Ami maradt: Más világot! – Fotó forrása: TOBE Gallery

Bohus Réka fotóművész szülei: Bohus Zoltán (1941–2017) Kossuth-díjas magyar szobrászművész, üvegtervező, egyetemi tanár és Lugossy Mária (1950 – 2012) ötvös-, szobrász-, üvegtervező-, éremművész, érdemes művész.

,