Dallal vigasztal a Lélekzuhany kórus vezetője

Első klipjét készítette el a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely Magyarországon egyedülálló módon kizárólag állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll. A dal, melyhez a videót forgatták, oly módon mégis rendhagyó, hogy ezúttal nem a kórus, hanem csak annak vezetője, Havasi Tibor énekel, és Cséry Zoltán kíséri zongorán. Az énekkar nehéz időket él át, számukra, és Havasi Tibor szerint mindenki más számára is lelki töltődést jelenthet a dal.

A kórus otthonául szolgáló Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium 2016 őszén vált Európai Tehetségponttá. Az intézmény azzal vívta ki az elismerést, hogy rengeteg programot szerveznek az állami gondozott és kollégista gyerekeknek: fazekas, Bio-art és egyéb kézműves foglalkozások, hangszeres oktatás egyéni kérésre, dobszakkör, kórus, gitárórák, zajlanak náluk, újságírást, kollégiumi rádióműsor vezetést, szerkesztést….. és lapszerkesztést tanulhatnak a gyerekek, van labdarúgó csapatuk és gospel kórusuk. Az énekkart Havasi Tibor, az intézmény igazgatója hívta életre, aki szerzői a daloknak, és maga is énekel benne. A kórus megközelítőleg 40 tagból áll, számos iskola (a Templom Utcai, a Széchemyi, a Zirzen Janka, az Esze Tamás, a Hűvösvölgyi és a Cseppkő Gyermekotthon, valamint a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium) diákjai, illetve a nevelőik jöttek össze a vírushelyzet előtt minden csütörtökön, hogy énekeljenek. Eddig két lemezük jelent meg többek közt olyan zenészek közreműködésével, mint, Pély Barnabás, Cséry Zoltán, Jamie Winchester, Bolyki Balázs, Veres Mónika Nika, Pákai Petra, Csányi István, Frey György, Füstös Bálint, Delov Jávor és Fehérvári Attila

A második album címadó dalához – ami az Egyszer találkozunk címet viseli –  most klip készült. A dal annyiban más a többitől, hogy kizárólag a kórusvezető énekel benne, és Cséry Zoltán kíséri zongorán.

– Ebben a hosszú, depressziós időszakban szeretne vigasztalást és reményt nyújtani a dal – fogalmazott Havasi Tibor. – Történhetnek betegségek, halálesetek, de egyszer úgyis találkozunk a mennyországban.

A klip főszereplője Polgár Judit táncművész, aki sok mozgással mutat be különböző jelképeket. A Lélekzuhany kórus rögtön egy második videót is tervez a Megáldalak téged című dalukhoz.

– A Lélekzuhany gospel kórus életében, munkájában a gyerekeknek jelenleg a következő klip az egyetlen izgalmas dolog amely az életüket is bearanyozza, színessé teszi – árulta el Tibor. – Közös próbák sincsenek, a többi intézményből nem jöhetnek hozzánk a kórustagok a vírushelyzet miatt. Próbáltuk Zoom-mal, ráadásul maszkban, de nem jó, mert késik a hang, rossz a hangzás. Most az ittenieknek tartok próbát, illetve menni fogok az összes többi intézménybe is a gyerekekkel énekelni. Karácsonyra több meghívásunk is van, Erdélybe is invitáltak minket, de még nem tudjuk, mi lesz ezekkel a koncertekkel. Rendszeresen kérdezik a gyerekek, hogy mikor lesz már fellépésünk, de nem tudok válaszolni. Nehezen élik meg.

Márpedig a kórus, az éneklés nagyon fontos.

– A művészetekkel, köztük az énekléssel az a célunk, hogy a gyerekeket még 30 percre se hagyjuk magukra – mondta Havasi Tibor. – Ha programokat csinálunk nekik, ha megtöltjük az életüket művészettel, a lelküket széppel aranyozzuk be, hasznosnak, tehetségesnek érzik magukat akkor nincs esélyük drogozni, bűnözni. Úgy érzem, és azt gondolom, hogy ez a világ legértékesebb munkája, amit ma csinálok: az emberi életek mentése zenével, dalokkal és művészettel. Amikor együtt éneklünk a gyerekekkel, és együtt alkotunk, akkor mindig azt érzem, hogy megnyílik az ég és az angyalok dalolnak velem együtt. Ők azok az angyalok. Ezért jött létre az élet, miattuk, és ezért kell lennie mennyországnak is, hogy a dal örökké szólhasson tovább a lelkünkben is.

Egyszer találkozunk klip: