Így úsznak a kreatív szféra halai

Közel 40 alkotó, grafikus, illusztrátor, animációs filmrendező mutatta meg, hogy mit gondol a szabadúszói létről a Mint hal a vízben című online kiállítás keretében, mely a Balka szervezésében, a Design Hét hivatalos programjaként valósult meg.

Bella Tamara – illusztrátor, animációs filmkészítő – Aranyhal fixáció

A kulturális és kreatív szférában szabadúszóként vagy mikrovállalkozásként minden nap olyan, mint az árral szemben úszás. A nagy hal megeszi a kis halat, de legalábbis nem hagy egy lepattanó projektet sem. Minden home office nap egy partra vetett vergődés, és arról ne is beszéljünk, hogy nemcsak bennünk, de az ügyfél szemében is mindig ott a szálka. Persze a hekknél is könnyebb felsülni, és az óperenciás tenger túl sem jön el a kifizetés, de néha a szerződéskötés sem. A munkák nehezen akadnak horogra, de a remény hal meg utoljára, hogy egyszer mi leszünk az az aranyhal, akitől végre háromnál több módosítást nem kívánnak.

Borsa Aliz – grafikus, tipográfus – Munkát keresek

A projekt célja, hogy egy online kiállítás keretében reflektáljon a kreatív szféra jelenségeire felkért alkotók közreműködésével, diskurzust kezdeményezzen a szabadúszói lét mindennapjairól, közelebb hozza a különböző területek képviselőit egymáshoz, valamint rávilágítson arra, hogy miben tud a kulturális projektmenedzsment a tervezők segítségére lenni. A kihívások létezők és a legkülönbözőbb formákat tudják ölteni, de annak köszönhetően, hogy láthatóvá válnak az általánosan megjelenő mintázatokat és azok közbeszéd tárgyává válnak, lehetőség van tenni is ellenük. És ennek köszönhetően, a szabadúszók is talán élhetnek majd egyszer úgy, mint hal a vízben.

Fejős Hanga – grafikus – Pánik

A kiállítási anyagot statikus és mozgó képek, gifek, animációk adják, melyek elkészítésére a kreatív szektor alkotóit kérték fel a szervezők. 50 előre meghatározott témakörből választhattak a résztvevők, amik mellett saját felvetést is kidolgozhattak. Olyan témák szerepeltek a listán, mint az ügyfélszerzés, a teljesíthetetlen határidők, az éjszakai és hétvégi kérések, a mindentudó ügyfelek, a kibogozhatatlan briefek vagy épp a home office. A vizuális kifejezésmód megválasztására nem volt megkötés, egyedül a kiállítás címére kellett a felkérteknek utalást tenniük. 

Kondor Zóra – grafikus, illusztrátor, brand designer – Free Stock Designer

A közel 40 alkotó között található olyan is, aki már hosszú ideje evez a szabadúszói lét vizén, de akad az alkotások között olyan is, amit még a szakmájuk elején járó, szárnyaikat bontogató tervezők vagy épp egyetemi hallgatók készítettek. A művek mindegyike egyedi, az alkotók saját stílusát tükrözi, a választott téma akár aktualitása, akár gyakori megjelenése miatt érinti és foglalkoztat annak készítőjét.

Láposi Zsófia – grafikus – Life is a Beach

A kiállítás a Balka honlapján tekinthető meg, a művekre kattintva az alkotók saját felületeinek linkjei érhetők el. A program a Design Hét Budapest 2020 eseménysorozat hivatalos része volt. A szervezők tervei között szerepel, hogy később offline is bemutassák az alkotásokat. 

Marjai Petra Lilla – illusztrátor, animációs tervező – Kiégett freelancer Matisse-ról álmodik

RÉSZTVEVŐK

Kiállítók: Bányai Zsófia ~ Bella Tamara ~ Bencsik Atos ~ Borsa Aliz ~ Covaciuné Czuczor Kinga ~ Debreczeni Zoltán ~ Elek Gita ~ Farkas Szandra ~ Fejős Hanga ~ Gázmár Saci ~ Huszlicska Áron ~ Illés Hajnalka ~ Kalmár Csenge ~ Kondor Zóra ~ Kovács Adél ~ Láposi Zsófia ~ Locsmándi Mátyás ~ Marjai Petra Lilla ~ Marton Daniel ~ Mészáros Gábor – game4d ~ Mihalik Nikoletta ~ Moldovan Alíz és Dózsa Tamara – Studio Oneperone ~ Moravszki Kata ~ Morvai Péter ~ Musinszky Bence ~ Muszka Máté Gergő ~ Nagy Aliz ~ Prakfalvi Anna ~ Stocker Alíz ~ Szabó Izabella ~ Szakály Réka Anna ~ Szőcs Eszter és Szepes Kriszti – Slag Kollektíva ~ Tihon Bernadett ~ Vándor Rita ~ Visky Dóra ~ Visnyai Zoltán ~ Zengővári Judit

Szervező: Balka

Grafika: Compact Studio


BALKA

A Balka személyre szabott projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújt a kreatív és kulturális szféra szereplői (szabadúszói, vállalkozásai, alapítványai, szervezetei és intézményei) számára rövid- és középtávú céljaik elérése érdekében. Legyen szó a láthatóság növeléséről és márkaépítésről, az eladások, ügyfelek vagy látogatók számának gyarapításáról, kampányok és stratégia kidolgozásáról, források, együttműködések és eszközök biztosításáról, események megvalósításáról, vagy egy vizuális megjelenés létrehozásáról.

Honlap: https://www.balkacreative.com/

Facebook: https://www.facebook.com/balkacreative 

Instagram: https://instagram.com/balkacreative/


Forrás: Balka

,