Egy időben – Stúdiólátogatások

MŰCSARNOK | 2020. október 28. – 2021. január 10.

virtuális megnyitó: https://www.facebook.com/events/788612371708763

Negyedik alkalommal rendez a Műcsarnok „egy művész – egy terem – egy kurátor” típusú kiállítást. Az idei válogatásban kilenc különböző művészetfelfogású, más-más alkotói koncepcióval rendelkező művész állít ki. A többnyire a pályájuk derekán járó kiállítók elmúlt 1-2 évben készült munkáiból kínálnak válogatást. A Műcsarnok tereiben – a párbeszéd lehetőségét is kínálva – megjelenik a festészet, a grafika, a szobrászat, a videó- és installációs művészet is.

A szomszédos bemutatók mind a művészeknek, mind a nézőknek olyan befogadói élményt adhatnak, ami mentén mind az eltérő értelmezések közötti átjárhatóság, mind az összehasonlítás akarva-akaratlanul létrejön.

Bánföldi Zoltán

Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus elmélete valamelyest mindenkinek betekintést enged a kvantummechanika bonyolult világába. A dobozba zárt macska elevenségének kérdése kézzel foghatóan jeleníti meg a szuperpozícióba helyezkedő részecskék tényleges állapotát.

Bánföldi Zoltán Schrödinger macskája című, 2020-ban készült sorozata egyszerre mutatja fel a 19. század végi és a mai Bécs jellegzetes vonásait. A művész egy néhány évvel ezelőtti ösztöndíj időszakában felkereste a 100-120 évvel korábbi bécsi fotográfiákon talált helyszíneket, (újra)fotózta azokat, majd a számítógépes munka során a síkokat összemosva két, szándékoltan elkülöníthetetlen réteget hozott létre. A vászonra nyomtatott fotográfiákra olajfestékkel kevert méhviasszal festett, az enkausztika (viaszfestés) technikáját alkalmazva, majd fényes mozaikdarabokat applikált a vásznaira, végül úgynevezett színes eltolásokkal élénk gesztusokat vitt fel rájuk. A kétféle fotográfia régmúltjának és közelmúltjának ideje így egymásra rakódott, így egy harmadik, az előzőkhöz képest újabb idejű múlt keletkezett, hogy végül egy örökre kimerevített, sajátosan konstruált jelen idejű kép jöhessen létre. A szuperpozícióba helyezkedő befogadó olvasatában így szándékoltan összeolvadnak az urbánus közeg kétféle, időbeli és térbeli jellegzetességei, valamint az ősi és a modern művészeti technikák.

Kurátor: Fazakas Réka

Bánföldi Zoltán 1988 és 1991 között Hágában (Hollandia), a Royal Academy of Art festő szakán szerezte meg első diplomáját. 1991 és 1995 között festő szakon diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd 1992 és 1995 között posztgraduális képzésen vett részt, 2006 és 2009 között pedig DLA kurzuson szerezte meg doktori fokozatát ugyanott.

Alkotásait expresszív festői gesztusok jellemzik, széles ecsettel felhordott kalligrafikus kompozíciókkal és a felületekre rétegezett, élénk színű eltolások. Több mint 20 éve dolgozik méhviasszal, sajátos rétegződéseket és színhatásokat érve el a munkáin. Mediális alkotásaiban filmes és fotografikus elemeket, technikákat használ. Alapítója a Magyar Papírművészeti Társaságnak és az 1993–1997 között működött „C” csoportnak. 1992 óta rendszeresen kiállít. Művei számos budapesti és vidéki közgyűjteményben megtalálhatók, többek között a Magyar Nemzeti Galéria Kortárs gyűjteményében, a Ludwig Múzeumban és a Kiscelli Múzeumban. Budapesten él, Szentendrén alkot.

Bérczi Zsófia | Sivatagtemplom | Vízió a fekete ruhás asszonyokról – Napló önriportfotókkal

Bérczi Zsófiát a kiszolgáltatott női szerepek, különösen a tetőtől talpig beburkolt nők társadalmi helyzete és annak megélése foglalkoztatta, ettől vezérelve 2006–2007-ben a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával jutott el Egyiptomba. Utazása során két különböző tervet valósított meg: egyrészt egy általa elképzelt sivatagban élő női közösséget bemutató vízió megrendezett képein dolgozott, másrészt képriportot készített önmagáról és blogbejegyzéseket írt.

A kiállítás első felében önriport-képek és naplórészletek fogadnak bennünket. Bérczi Zsófia olyan fotókon örökítette meg utazását, melyeken ő is mindig szerepel: úton-útfélen leállította kameráját, majd visszalépve az aktuális történésbe időzítő segítségével exponált. Élményeit és benyomásait őszinte részletességgel le is írta, ezekből a látogató részleteket olvashat és hallgathat az alkotó hangján.

A hátsó kiállítótérbe lépve, mint egy képzeletbeli női szerzetesrend tagjait, fekete ruhás asszonyokat láthatunk a hétköznapi élet körülményeitől mentes környezetben: elhagyott romok között, vagy a sivatagban. A fotósorozat címe is a végtelen sivatag és a teljes testet eltakaró burok szakralitásának átélésére hív. A vizuális alapot a sivatagi környezet homokszínében a lágy fekete alakok kontrasztja adja, a muzulmán ruha jelmezként kezelve annak minden súlyos jelentését sűríti, melyet a szél lebbentése légiessé old és emel. A nem látható ember lelke tükröződik a borzongatóan időtlen térben, a kompozíciók a lélek mélységébe húznak. A letisztult, gyakran geometrikus kompozíciókból képről képre bontakozik ki egy szellemi hitvallás: a fotósorozat elemei szimbolikusan a külső szabadságában korlátozott női lélek belső szabadságához vezető út stációiként értelmezhetők. „Szándékom, hogy ajtókat nyissak a metafizikus sík, a kollektívbe olvadó egyéni út keresése felé” – vallja az alkotó.

Kurátor: Éri Ildikó

Bérczi Zsófia vizuális kommunikáció tervezőként, fotó szakirányon 2003-ban végzett a Magyar Iparművészeti Egyetemen. 2004-től fő alkotói területe a képi-asszociatív dramaturgiával építkező vizuális színház, darabjait az általa alapított és vezetett Élőkép Színház égisze alatt tervezi és rendezi, folyamatosan jelen van a hazai és a nemzetközi színtéren. Formailag és tartalmilag is újszerű látásmóddal kísérletezik, elképzeléseit, látomásait a legkülönbözőbb előadó- és képzőművészeti formákban, ezek ötvözeteiben kelti életre, mindig törekszik az interdiszciplinaritásra. Jellemző rá, hogy bábszerű, archetípusos tartalmak kibontására alkalmas formákat – jelmezeket, burkokat, idomokat, installációkat – kreál és animál, ezekkel hoz létre az őket körülvevő térben-díszletben megrendezett, élőben mozgó-változó képeket, vagyis – az ő értelmezésében – élőképeket. Alkotásai transzcendenciában átlényegülő rituális világok, melyek az alkotó- és előadóművész teljes önátadása révén válnak a résztvevővel közös ünneppé. Előadásai közül a Műcsarnok közönsége korábban láthatta már a Hullámtér, az Élő felszín és a Fénygolyók című produkcióit, illetve a most bemutatott fotósorozatának fekete ruhás asszonyaira emlékeztető haj-uszályt húzó fekete morfománok performanszát. Sokoldalúságát mutatja, hogy felmenői tiszteletére az ő koncepció- és látványtervei alapján épült meg 2015-ben Pécsett az Angster emlékmű.

Byhon Győző

Byhon Győző az elmúlt másfél évtized során nagy gonddal fejlesztette ki művészi technikáját. Mivel táj- és városábrázolásaihoz a teljes rálátást választotta nézőpontjául, a kompozíció-tervezéshez – az alkotói fantázián túl – felhasználja korunk legmodernebb eszközeit is, így a digitális kamerát, a komputer és az internet kínálta lehetőségeket, valamint a drónt. Aviatikusnak is nevezhető képei a légifotózásra emlékeztetnek, ahol a kultúrtáj, a települések, utak, szántók rendszere kétdimenziós térképpé absztrahálja a földfelszínt. Az absztrakt expresszionizmushoz közel álló, de többnyire valós tájakat, városokat ábrázoló alkotásai valójában nem nonfiguratívak, hanem nagyon is mimetikusak, és a közéleti vonatkozásokat sem nélkülözik.

A városok – a néhány ezer éves emberi civilizáció termékei – átalakítják és uralmuk alá hajtják környezetüket. Maguk is organizmus módjára állandóan változó, növekvő és pusztuló fagocitaként viselkednek. Byhon számára az urbanizáció Janus-arcú jelenség: egyfelől a városodás az emberi társadalom legmagasabban szervezett kulturális folyamata, másfelől az érintetlen natura beépítése óhatatlanul felidézi az „elveszett Paradicsom” képzetét is.

Korunk civilizációs, ökológiai és háborús krízisei markáns nyomot hagynak az anyaföldön, legyen az aszály, sebtiben felhúzott menekülttábor, terrorista robbantás egy nagyvárosban, vagy kíméletlen háborús pusztítások a Közel-Keleten. A most bemutatott képek a híradókból nap mint nap ránk törő, aktuális eseményeknek is mementót állítanak.

Kurátor: Rockenbauer Zoltán

Byhon Győző a gyermekkorában Berecz Andrásnál megkezdett tanulmányait 1979-től a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán folytatta. Diploma után, 1984–1986 között Klimó Károly irányítása alatt tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd 1988-ban Adolf Frohner képzőművésztől meghívást kapott Bécsbe, az Angewandte Kunst művészeti akadémiára. Festészetére kezdetben a fauve-os, expresszionista stílusban készült aktok túlsúlya volt jellemző, az ezredforduló idején groteszk sorozatot készített politikusportrékból. 2006-tól leginkább madártávlatból festett városképek születnek ecsetje alatt. Az elmúlt évtizedben készült képeinek faktúráját a legkülönbözőbb anyagok felhasználásával „építi”, formálja reliefszerűvé. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Fiatal Művészek Stúdiójának és a Magyar Festők Társaságának. Szentendrén él és alkot.

Fülöp Gábor

A Műcsarnokban ez a három nagy ablakos terem az egyetlen, ahonnan kilátni a Városliget fáira; tökéletes hely ahhoz, hogy Fülöp Gábor bravúrosan megmunkált, titokzatos antropomorf alakjaival találkozzon a látogató. Bár a természet ilyenkor – késő ősszel és télen – már nem a legvonzóbb arcát mutatja, mégis az a lehetőség, hogy a fából készült szobrok közvetlen kapcsolatba kerülnek a kinti világgal, sajátos üzenetek közvetítésére alkalmas. Ezek az életnagyságú, harmonikus arányú figurák olykor az ókor archaikus szobrászatát idézik, ám a felületükön megjelenő, növény- és állatvilágból származó motívumok, az emberi testtel való szimbiózisuk, egyszerre humoros és bizarr látványuk a manierizmushoz és a szürrealizmushoz is kapcsolja őket.

Ember és természet közös harmóniáját ma már nem megtartanunk kell, hanem visszaállítanunk, begyógyítanunk a Földünkön ejtett sebeket, és ehhez új szemlélettel kell fordulnunk a minket körülvevő világhoz. Flóra és fauna, a létezés rejtélyes titkainak kifürkészése, az értékek megtartása, a természet erejének tisztelete, az állandó körforgás biztosítása alaptétel Fülöp szobrászi gondolkodásában. Ember, állat és növény együttélése, az élővilág egyensúlyának, harmóniájának visszaállítása és megtartása az emberiség, a földi élet megmaradásának záloga. Sosem volt aktuálisabb, mint ma!

Kurátor: Mayer Marianna

A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolából vezetett Fülöp Gábor útja a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol szobrász szakon diplomázott 2008-ban, Kő Pál és Gálhidy Péter növendékeként. A Székely Bertalan (2004) és Erasmus ösztöndíjak (2005) mellett 2006-ban a Ludwig Alapítványtól is ösztöndíjban részesült, majd ugyanebben az évben Samu Géza-díjat kapott, 2007-ben pedig elnyerte a Füvészkert szoborpályázatának I. díját. A diplomát követően már az első alkalommal megpályázott Derkovits-ösztöndíjjal elismerték tehetségét, majd 2009-ben KOGART-díjban, 2012-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjában részesült. A Műcsarnokban először a fiatal szobrászokat felvonultató Plastica Dreams tárlaton, majd a 2015-ös (Itt és most) és a 2020-as (Szabadjáték) képzőművészeti szalonokon vett részt. 2013-ban a debreceni MODEM Halálos természet, 2019-ben Magyar Nemzeti Galéria Élő gyűjtemény című kiállításán szerepelt. Munkáival külföldön is megjelent, többek között Bolognában (2011), Hongkongban (2011), Münchenben (2012), Sanghajban (2012), Mariborban (2014) és a Római Magyar Akadémián (2014). Művei számos hazai és külföldi gyűjteményben megtalálhatók. Budapesten él és dolgozik.

Gergely Réka

A kiállításban szereplő szobrok letisztult formájukkal és a felhasznált anyagok tökéletes harmóniájával egyfajta keleti nyugalmat árasztanak. Az acél és valamilyen természetes anyag, mint a fa, a szén, vagy a hamu, némán tanúsítják az élet körforgását. A hagyományos szobrászati technikák alkalmazásán és a japán esztétika elveinek érvényesítésén túl a munkák szellemisége mégis hihetetlenül kortárs. A látszólag nehezen megmunkálható, férfiasan kemény anyagot, az acéllemezeket finom, a varráshoz hasonlítható hegesztési technikával illeszti egymáshoz a művész, így hozva létre azokat a formákat, amelyek a későbbiek során az alkotás alapszerkezetét adják.

A művész nemcsak érti ezt az esztétikát, hanem beszéli is a japán nyelvet, ez magyarázza a művek címválasztását (Ukiyo no tsuki, Mokutan, Szanszei, Kódzó). Az egyenes és íves formák között feszülő ellentétet feloldja az anyagi minőségek összhangja. A távol-keleti esztétikai felfogásra jellemző aszimmetria egyensúlyba kerül. A művész munkái semmiképpen sem „japánosak”, ahogy ezt ő maga is hangsúlyozza, a párhuzamok sokkal mélyebb rétegeit érintik a műtárgynak. A befogadás szintjén felismerjük és ráérzünk a hangulatra, nem konkrét párhuzamot látunk, hanem tudjuk: ez az. A kortárs japán szobrászat sokkal inkább természeti anyagokból és formákból építkezik, organikusabb, míg Gergely Réka szobrai letisztult formáikkal inkább struktúrákat hoznak létre. Mindegyik műalkotás mintha egy önálló szentély lenne, a szó átvitt értelmében, vagyis egy olyan hely/tárgy, melyben valamilyen titokszerű, különleges dolgot elrejtve tartanak.

Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária

Gergely Réka 2013-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, ahol Karmó Zoltán volt a mestere. 2008-tól számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek munkái. 2008 és 2014 között rendszeres résztvevője volt a Nagyatádi Faszobrász Művésztelepnek, 2011-ben meghívást kapott a VIII. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpóziumra. 2012-től a Szolnoki Képzőművészeti Társaság, 2013-tól a Magyar Szobrász Társaság tagja. 2014-től rendszeres résztvevője a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpóziumnak. 2013-ban diplomamunkájáért megkapta az év legjobb szobrász diplomázója számára alapított Vigh Tamás-díjat, 2016-ban pedig a Szolnoki Művésztelep Kert Galéria-díjában részesült. Gilly Tamással közösen, 2014-ben készített köztéri munkája, az Úszó Fudzsi Zalaszentgróton látható. A Pécsi Tudományegyetem szobrászati doktori (DLA) képzését 2018-ban summa cum laude minősítéssel fejezte be. Biatorbágyon él és alkot.

Pataki Tibor 

A könyveknek is megvan a sorsuk. Ezt az ősi mondást bontják ki Pataki Tibor műfaji határokon átjáró művei. Művészkönyv, asszamblázs, giclée-nyomat, virtuális és valós könyvobjekt vagy akár klasszikus festmény, úgy kerülnek egymás mellé, hogy zavarba jövünk: könyvek sorsát vagy inkább emberi sorsokat látunk? A költői kérdés végül nem marad megválaszolatlanul. Mérnökien precíz technikával, ám lélekre hatóan szólalnak meg a művész lírai válaszai.

Kurátor: Szegő György

Pataki Tibor a Képzőművészeti Főiskola festő szakán diplomázott 1977-ben, mesterei Iván Szilárd és Bráda Tibor voltak. 1978–1980 között elvégezte a Magyar Iparművészeti Főiskola továbbképző tagozatát. 1982 óta szabadúszó grafikusként dolgozik, kiadványokat, könyvillusztrációkat, könyvborítókat készít. Tanított a Krea Design Iskolában, a szegedi Tanárképző Főiskolán és a Budapesti Metropolitan Egyetemen. A MAOE, a MAK, a MANK, az MKISZ, a MET, a Symposion Társaság, a Magyar Illusztrátorok Társasága és a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának tagja. 1977 óta rendszeresen szerepel kiállításokon. Munkásságát többször díjazták, többek közt a Miskolci Grafikai Biennálékon és a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon. 2011-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott. Művei megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben, Franciaországban és Magyarországon. Az 1990-es évek közepétől műveinek fő témája a könyv, mint szimbólum, illetve az emberi kapcsolatok leképezésének lehetőségét biztosító vizuális elem. Budapesten él és dolgozik.

Rizmayer Péter | Ugyanaz a folyó

Gondolkodás, gondolat, patak, víz – egyetlen képben. Rizmayer Péter számára ezek a képek fontosak, ilyeneket lát meg, ilyeneket talál. Szakmája a képformálás: festőként végzett. De régóta videóműveket készít. A festészet nézése „a képsíkkal párhuzamos”, elsétálunk a képek előtt. A videókat „merőlegesen nézzük”: meg kell állnunk a képernyő előtt, a képsíkra szegezni a tekintetünket. Ez az elidőzés Rizmayer – és sok más kortárs művész – képalkotásának lényegi eleme. A vizuálisan lefárasztott, rebbenő tekintet megnyugtatása, elsimítása, meghívása a szemlélésre: a töredékek egymás mellé sodródása és egybenlátása. Sokan adtak tanácsokat számára Hérakleitosztól Tarkovszkijig: „nem énrám, hanem a Logoszra hallgatva bölcs dolog egyetérteni azzal, hogy minden dolog egy.” És javasolták: az elemi képekkel foglalkozzon, például a vízzel; figyelje, hogy mit csinál, mire való, merre tart.

Kurátor: Bán András

Rizmayer Péter Budapesten született, Árkoson (Románia) lakik. Festőként végzett (MKE), mestere Gaál József volt. Azóta videóinstallációkat és videóperformanszokat készít. („A videó médiumával tudom a legcsekélyebbre szorítani az emberi – sokszor káros – beavatkozást a természetbe. A művészet sem lehet környezetszennyező.”) Rendszeresen meghívják csoportkiállításokra. Legutóbbi egyéni kiállítása: Meteor és apró katasztrófák (Czóbel Múzeum, Szentendre, 2018, Hugyecsek Balázzsal közösen). “Minden alkotásom a természethez kapcsolódik, annak tükrében vizsgálom a körülöttem megbúvó világot. A természetet járom és a természet jár bennem. Az installációimban a táj egyes elemeinek, erőinek fókuszba helyezésével keresem a körülöttünk lévő világ metafizikai értékeit.”

SOÓS Nóra | Absturz | Zuhanás

Soós Nóra húsz évnyi munkásságának egyik meghatározó jellemzője, hogy különféle témafelvetéseit sorozatokban fogalmazza meg. Alkotói pályája kezdetén főként közvetlen környezetéből merítette képegyütteseinek tárgyát (Én-teriőr), majd a későbbiekben figyelme fokozatosan kiterjedt az őt körülvevő világ felé. A művészettörténet, az irodalom, a filozófia, a közgazdaságtan, a biológia, a műszaki tudományok területéről egyaránt inspirálódott a legújabb, Absturz címet viselő képsorozatához. A festményeken központi motívumként a zuhanás kimerevített pillanatai, illetve a levegőben létezés változatos formái jelennek meg: többek között szabadesésben lévő alakokat, szárnyaló papírrepülőket, pásztázó drónokat, repdeső pillangókat, lebegő léghajókat, alászálló ejtőernyősöket és sok más különös, repülő szerkezetet láthatunk. Nemcsak a múlt és a jelen mosódik össze a művész munkáin, hanem az eltérő kulturális közegből származó, különböző léptékben és nézőpontból, erős kontúrvonalakkal megjelenített figurák és tárgyak is. Ezek a transzparens képrétegek, valamint a merész, vibráló kolorit Soós Nóra védjegyévé váltak az évek során, melybe most új technikával vitt csavart: festményeinek egyes részleteit szénceruzával rajzolta meg, melyek komor színvilágukkal és telített formáikkal vonják magukra a figyelmet. Így kerülnek előtérbe olyan aktuális problémák, mint a klímaváltozás, a hajléktalanság, vagy a pandémia sújtotta világunk; és azok a (látszólag) vég nélkül zuhanók, akiknek félelmei a mi félelmeink is.

Kurátor: Dóra Dekovics

2004-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő és vizuális nevelőtanár szakán szerzett diplomát, mesterei Molnár Sándor, Klimó Károly és Maurer Dóra voltak. Az egyetemi évek alatt többféle műfajjal (objekt, assemblage, environment) kísérletezett, végül a primer táblaképfestészet mellett köteleződött el. A diplomaszerzés évében és pályafutása kezdetén számos jelentős elismerésben részesült: 2004-ben Glatz Oszkár-díjat és Herman Lipót-díjat, 2005-ben Strabag Festészeti Díjat, 2008-ban pedig Junior Prima díjat kapott. Diploma utáni első jelentős egyéni kiállítására 2005-ben a Szombathelyi Képtárban, Budapesten pedig 2006-ban az acb Galériában került sor, azóta folyamatosan kiállít itthon és külföldön egyaránt, valamint művészeti vásárokon is részt vesz. Legutóbb a Faur Zsófi Galériában Transzparens emlékezet: Folyamatos jelen címmel mutatta be képeit 2015-ben, idén pedig a Műcsarnok Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon csoportos kiállításán szerepelt munkájával. Művei számos köz- és magángyűjteményben megtalálhatók (Commerzbank kortárs gyűjteménye, Antal-Lusztig-gyűjtemény, Bank Austria Kunstforum, STRABAG Gyűjtemény, Szombathelyi Képtár). Jelenleg Budapesten él és alkot.

TENK László | Tenk László kortalan világa

Tenk László a festészetet az önismeret és a világ megismerése eszközének tekinti, ezért a látványt csak kivételes kegyelmi pillanatokban ragadja meg – akkor, amikor úgy érzi, hogy a saját tükörképe sem lehetne pontosabb lenyomata a létezésének.

Az érzékenységből fakadó csata némán is harsog – az alkotó küzd a megérteni és megértetni vágyással, és eközben festményein az élőlények és a tájak a látványon túlmutató teremtettség megnyilvánulásaivá válnak. A végeredmény valami meseszerű, egyszersmind tökéletes, földön túli béke.

Életművében időről időre helyet kap az önarckép, ami viszonyítási pontnak is tekinthető, de bizonyos értelemben minden alkotását saját maga és az általa érzékeltek tükröződésének tekinti.

Akár önarcképről, akár a fák „arcvonásaiban”, vagy az épített környezet ábrázolása során érezhető jelenlétről van szó, a cél nem a puszta megörökítés, vagy egy hangulat rögzítése: a képek mindig a szemlélődés és a számvetés különös együttállásából, az ekkor megtapasztalt jelen-lét élményéből születnek.

Festményei általában fényes-színesek, ugyanakkor sötét tónusúak. Statikus, mégis pillanatképszerű felvételek kimerevítései, az ideiglenesség érzetét keltik. Tenk nem akar újjal kápráztatni – konzekvensen tartja magát az úgynevezett korszerűtlenséghez, mert számára az egyetlen járható út a kortalanságot megidéző, illetve annak univerzális voltát tényként értelmező attitűd.

Világlátása az élőket egyformán érző lényekként jeleníti meg – fái antropomorffá, emberalakjai a fák rokonaivá válnak –, ezzel is megkérdőjelezve az ember mindenek-felettiségére alapozó gondolkodás helyességét.

Kurátor: Reischl Szilvia

Tenk László 1962-1966 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, mestere Bernáth Aurél. Kmetty János a Főiskola előkészítő szakán segítette az indulását. 1969–1971 között Derkovits-ösztöndíjas volt, 1970–1975 között a debreceni Nagyerdei Művésztelep lakója. 1970-től rendszeresen kiállítja műveit egyéni és csoportos kiállításokon, itthon és külföldön. 1987-től a hazai és erdélyi művésztelepek visszatérő résztvevője. 1972 és 2001 között több szakmai szervezetben vállalt feladatokat. 2007 óta koordinálja a viszáki Kultúrpajta képzőművészeti eseményeit.

1990-ben feleségével együtt létrehozta a T-Art Alapítványt, a fennállás 30. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi programsorozat a Műcsarnok kiállításának idején is zajlik a város több pontján.

Számos hazai és több külföldi, egyéni és csoportos tárlat megvalósulása, közel ötven, az Alapítvány gyűjteményében szereplő mű alkotójáról készült monográfia és kiállítási katalógus köszönhető tevékenységüknek, amely elsődleges célja, hogy megismertesse a szakmával és a közönséggel a fő sodráson kívül tevékenykedő képzőművészek munkásságát, segítse az alkotók közötti kapcsolatokat és gondozza a közel 600 műtárgyból álló gyűjteményt.

Számos elismerésben részesült, 2001-ben Munkácsy Mihály-díjat, 2007-ben Óbuda Kultúrájáért díjat, 2016-ban Aba-Novák Vilmos-életműdíjat kapott. Művészetéről tanulmányok és filmek készültek, életműkönyve 2007-ben jelent meg.

1977 óta él Budapest III. kerületében, 2016 óta Óbuda-Békásmegyer díszpolgára. Festményei a többgenerációs családi házban lévő műtermében születnek meg.

Forrás: Műcsarnok