Online koncertezett a Budapest Klezmer Band

A világhírű, számtalan rangos szakmai elismeréssel kitüntetett Budapest Klezmer Band idén ünnepli 30. születésnapját. A zenekar ez elmúlt három évtizedben a hazai és a nemzetközi színpadokon egyaránt hangos sikereket aratott, a magyar kisvárosoktól kezdve Európán át egészen a tengerentúlig. Közönségét hamisítatlan, lendületes, humorral átszőtt fellépéseivel szórakoztatja, a sokrétű, jellegzetesen Kárpát-medencei hangulatú dallamok, a hagyományos jiddis motívumokat cigányzenei, valamint népzenei elemekkel ötvöző a sajátos, modern kompozíciók világszerte magukkal ragadják a publikumot. Az együttes tagjai mindannyian hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újrafogalmazzák a klezmer zenét. A zenekar alapító vezetője és egyben zeneszerzője, a Kossuth-díjas Jávori Ferenc „Fegya”, a nevéhez köthető művészeti produkciók mindegyike világszínvonalú hazai alkotótársakkal készült, és hatalmas népszerűségnek örvendett.

A koronavírus járvánnyal kapcsolatos kormányzati határozatok, óvintézkedések értelmében a Budapest Klezmer Band nem tudta az eredeti tervek szerint megünnepelni jubileumát, azonban nem megfeledkezve a közönségről, illetve megköszönve a három évtizednyi figyelmet, támogatást, a zenekar az NKA támogatásával nézők nélkül tartott minikoncertet a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban, melynek felvétele online elérhető.

Forrás: Budapest Klezmer Band