Nők, nőkről, nem csak nőknek!

Új, hiánypótló női színházi társulat alakult idén ősszel. A Liliom Produkciót a hazai színházi és filmes életben is ismert művészek hozták létre annak érdekében, hogy Magyarországon egyedülálló módon olyan női színházi struktúrát teremtsenek, amelynek a mottója: „Nők, nőkről, nem csak nőknek!”

A társulat kreatív vezetője Tallós Rita, több nagysikerű és mind a mai napig futó előadás rendezője.

„Boulevard rendező vagyok. Nekem a színész és a néző egyformán fontos. Hiszen mindkettőnek szeretni és élvezni kell a játékot, másképp minek…”

Az anyád kínja (Royal Orfeum) és a Naptárlányok (Pesti Magyar Színház) rendezése mellett három éve megálmodta a Menopauza című darabot, amelyet a premiere óta az ország top színházi előadásai között jegyeznek. Az előadásban Hernádi Juditot és Szulák Andreát is láthatja a közönség a Játékszínben.

„ Az elmúlt hat év munkáiból kiderült, hogy biztonsággal megérzem, miből lesz sikerprodukció. Ezért alapítottuk a Liliom Produkció női színházat.” – mondta Rita.

A produkció alapítói és vezetői Barbinek Paula, Sajgál Erika, Tallós Rita, és Révész Viktória célja, hogy olyan minőségi szórakoztató színházi előadásokat hozzanak létre, amelyek különböző perspektívából mutatják be a női lélek rejtelmeit.

A Liliom Produkcióról bővebb információ a társulat honlapján tekinthető meg.

Forrás: Liliom Produkció