Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Körülbelül tíz évvel ezelőtt, sajnos már nem az írónő életében, olvastam először Polcz Alainet. Éppen ennek a könyvének egy korábbi kiadását. Egy barátnőm nyomta a kezembe, és ezen akkor még csak azért mosolyogtam zavartan, mert eddigi életem egyik legnehezebbnek és azóta szerencsére lezártnak bizonyult fejezetének végét éltem, amelyet egy minden valószínűség szerint távoli, de mindenképpen kívülálló ismerősöm ”lányregénynek” titulált. Ez Polcz Alaine most a Jelenkor Kiadó jóvoltából újonnan megjelent könyvének a címe is: Leányregény. Azóta azt is tudom, nem ez az a Polcz Alaine szépirodalmi művei közül, amely erre a fejezetre leginkább emlékeztet. De a címadás, ha más értelemben is, találó minden, a női élet párválasztási szakaszának „eredményét” kívülről szemlélő számára.
Az alapvetően tudományos munkát végző Polcz Alaine (1922-2007) pszichológus, tanatológus, írói munkásságának alapját biztosító, önéletrajzi elemekre épülő valamennyi írása, regénye – amelyeket azóta én is elolvastam és a magam módján értelmeztem is már – jellemzően saját, megélt élményein és tapasztalatain alapultak, azok személyes hangvétele és hitelessége az, amely az egyik legolvasottabb szerzők sorába emelte őt.
Polcz Alaine a Leányregény című regény eseményeit a megtörténtekor – valamikor a nyolcvanas években, a Nicolae Ceaușescu érában, a romániai tengerparton testvérénél tett 3 hetes látogatásakor – rögzíti, de csak két évtized távlatából adja közre. A hozzá szokott módon most is olvasmányos, mégis tűpontos leírásokkal jeleníti meg azt a miliőt, amelyet akkor és ott megtapasztal, amelyet a kor szelleme is átitat. De nem ezen van a hangsúly. Hanem a nyaralás alatt, de kizárólag annak időtartamára őt körülvevő személyek és saját maga megfigyelésén. Úgy láttat mindenkit, ahogyan az a maga valóságában megjelenik, még akkor is, ha ez sokszor nem egyezik azzal a képpel, amelyet a főhős maga önmagáról szeretne látni és/vagy láttatni. Ehhez pedig a reakcióikat, a megnyilvánulásaikat, és az élet jelenségeihez fűződő viszonyulásaikat osztja meg olvasóival is, oly módon, hogy azokat önmagára is kivetíti, a történet idejére az otthonától néhány hétre kiszakadtként. De egyetlen pillanatra sem kérdőjeleződik meg benne, ő maga hová (beteg gyerekek) és kihez (Mészöly Miklós és néhány barátnő) tartozik. Az is nagyon hangsúlyos a leírásokban, így nem jelenik meg bennük ennek az eltávolodásból fakadó pótolhatatlansága sem. És ez szinte irigylésre méltó.
Nem ez a könyv alapozta meg, de tovább erősítette azt a gondolatomat, és teljes mértekben meg vagyok róla győződve, hogy Polcz Alaine nem csupán pszichológiai tanulmányainak köszönhette emberismeretét és szemléletét. Ezt a szinte egyedülálló, de mindenképpen ritkaság számba menő látásmódját visszaigazolta Gyermekkorom című könyvében is, ahol több évtizedes távolságból ugyanezen a módon látta és láttatta családját és szűkebb környezetét. Irodalomtörténeti dokumentumok is visszacsatolják, miszerint második férje sem csupán magánemberként nem tudott ezzel betelni, de tudott meríteni irodalmi munkásságához is ebből a szemléletmódból. A tapasztalatok ilyen önzetlen és ítélet nélküli megosztása pedig magától értetődően emelték a könyveit hiteles forrásokká, őt magát íróvá.
Így van ez a Leányregény történetének esetében is, ahol az egyedül utazó, környezetéből néhány hétre kiszakadó nőként egy szálloda mindennapjaiba csöppenve sem tesz egyebet, mint folyamatosan figyel, hogy megérthessen és támogathasson másokat. De oly módon, hogy nem avatkozik drasztikusan a másik életébe, csupán ő maga határolódik el, ha már végképp képtelen az azonosulásra. A kicsit idősebb, sokkal műveltebb, de ami még fontosabb sokkal tapasztaltabb és mindvégig alázatos doamnă (hölgy) állandó figyelme és gondoskodása a szobalányok iránt nem csak csodálatra méltó, de megmosolyogtató is. Soha nem gondoltam volna, hogy a jó ízlés határait betartóan, de a részletekig terjedő leírást kaphatok Alaine néni elajándékozásra váró szexi bugyijáról, vagy csipkés melltartójáról. De ezek mind nélkülözhetetlen kellékei annak is, hogy ez a személyiségjegye, tettének indítékai által kirajzolódjon.
Polcz Alaine nagyon diszkrét és igazságos. Apró ajándékokon túl az egyik lánynak hagyott búcsúlevele az egyetlen, amelyben ítéletet mondva iránymutatást is ad.
„Izabella, édes gyermekem, úgy látom, eltévedtél. Ez nem a te utad. Itt hiába keresed a te igazadat. Eredj haza, felejts el mindent, ami itt volt. Gondolj arra, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Hagyd itt ezt a korpát! A másik: várt lány várat nyer! Csak azzal feküdj le, akit nagyon szeretsz, akit életedre társadnak akarsz. Ali néni”
https://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/leanyregeny-2/
