Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod…

© Borovi Dániel

Szerző: Sokolowski Dániel

Számukra csak egy szokásos, unalmas, kötelező családi ünnepnek indult. Mindenkinek nyomja valamilyen teher a vállát, de azt gondolták, ez alkalommal sem kell semmi ilyesmivel törődniük. Újraegyesül egy napra a család, csak mosolyogni a másik arcába, elsütni néhány idétlen poént, majd miután letudták a koccintásokat, a mosolygós fotókat és ez a kiüresedett esemény véget ért, minden megy majd tovább, mint eddig. Eddig minden flottul ment, gondolták. Mindnyájuknak máshogy alakult az élete, de az számukra abban mégis közös, ami miatt most itt megjelentek. Önállóan valahogy túlélték az élet eddigi buktatóit, szemet hunytak a csontvázaik felett, mígnem azok őket, magukat is körbehálózták, és hatalmuk lett felettük, beépültek az életükbe, formálták őket.

© Borovi Dániel
© Borovi Dániel

David Eldridge Születésnapja Pelsőczy Réka második közös munkája a Budaörsi Latinovits Színház csapatával rendezőként, s hogy elérkezhetett a bemutató napja a mindenkire nehezedő egészségügyi helyzetben, már egy kis örömünnep a színház és a közönség számára is. A rendező – saját bevallása szerint is – társadalmi aktualitásokba kapaszkodott a műválasztás és az alkotási folyamat során. A vezérfonal azonban univerzálisabb a pillanatnál – az önismeret, a beismerés és a tudatosulás-tudatosítás mind mérföldkövek a pszichoterápiában, amelynek egyes szakaszaiban már a helyzet, az ok felismerése is lehet maga a cél.

© Borovi Dániel
© Borovi Dániel

A történet szerint a családfő, Helge (Ilyés Róbert) szállodájába látogat három, már felnőtt gyermeke, hogy a többi vendéggel együtt ünnepeljék meg apjuk születésnapját.
Christian (Chován Gábor) egyedül érkezik, magánélete újfent romokban, látens frusztrációja az elejétől kezdve tapintható, de még nem sejthető, hogy a születésnapi vacsora során ő bolygatja meg a fennálló családi rendszert, eleinte nem tudjuk, mit kezdjünk vele.
Michael (Böröndi Bence) sablonos előítéletei, agresszívan gúnyos személyisége és saját pillanatnyi hangulatingadozásainak rabja, nélkülöz mindennemű empátiát, tiszteletlen az emberekkel és a feleségével, akivel bántalmazó kapcsolatban élnek, de valami közös szuperfilozófia mégis összetartja kívülről is szánalomra méltó házasságukat. Az első pillanattól kezdve unszimpatikus karakter, amit kifejez az is, hogy nem látják szívesen, meghívót sem kapott. Neje, Mette (Páder Petra), úgy tűnik, csak sodródik a kapcsolatukban, óva neveli kislányukat, sajnálatra méltó, ám férjéhez hasonló személyisége túl sok rokonszenvet nem ébreszt. Helene (Bohoczki Sára) tűnik a leginkább öntudatosnak, akinek sikerült eltávolodnia a család szellemi örökségétől, éli saját világát, bár családja neki sincs, mindig akad udvarlója. Kimondja amit gondol, és beleáll abba ami nem tetszik neki. Mindhárman gyökerest eltérő személyiségek, ami a darab összes szereplőjéről elmondható, színes karakterjátékokat láttunk, bántalmazott felszolgálólányt (Erbst Anna), reménytelenül szerelmes cselédet (Nagy Katica), büszkeségét orrán hordó inast (Fröhlich Kristóf), szenilitásban megőszült nagypapát (Bregyán Péter), szekértoló ceremóniamestert (Mertz Tibor), önérzetes szakácsot (Miklós Macell), szerencsétlen flótást, aki azt sem tudja, hol van (Kocsó Gábor), és Helene bevándorló udvarlóját (Samudovszky Adrián).
A legmélyebb sötétséget Helge és Else, a családfő és a mama alakja rejti. Ilyés Róbertről elmondható, hogy már megszokhattuk szakmai igényességét, a legkülönfélébb karaktereket láthattuk előadásában olyan hitelességben, mint a Születésnap domináns emberi szörnyetegét. Ugyanez kijelenthető Takács Katalin profizmusára, Else mesterkélt és kétségbeesett affektálásával szinte föld alá temetné megsebzett fiát, férje megtört, megalkuvó cinkostársaként.
A társulat tagjaira testhezálló szerepeket osztott a rendező, életkorukhoz, tapasztalataikhoz passzoló mélységű és intenzitású érzelmeket és jellemvonásokat kölcsönözhettek szerepüknek, ezért anélkül, hogy kiemelnénk egyes alakításokat azt mondhatjuk, hogy az összjáték kiegyensúlyozott és hiteles.

© Borovi Dániel
© Borovi Dániel

Letaglózó gesztusok, az őrület határán táncoló indulatok és pengeéles egymásnak feszülések mentén zajlanak a történések. A fizikai és mentális erőszak karnyújtásnyira tombol a nézőtől, tapintható közelségbe helyezi a nyers emberséget és embertelenséget, ami a felszínre tör a jelenetek során.
A díszlet mindeközben letisztult, a zene és a fényjáték feszültség alatt vagy bódulatszerű aláfestésben tartja a színt.

© Borovi Dániel

De mi is a táplálója mindennek, avagy a látszólag sikeres család tagjai mitől fordulnak ki végletesen magukból? Christian beszédet mond apja egészségére, és mindenki előtt kijelenti, apja rendszeresen megerőszakolta őt gyerekkorában. Egy életre kiterjedő emberi tragédia bukik a felszínre, a bűn kiszúrja a szemüket, hozzájuk tartozik, a családjuké, de ennek ellenére mindenki úgy tesz, mintha nem hallott volna semmit. Christian pedig folytatja, de amint egyre inkább lovalja bele magát, tépi fel régi sebeit, úgy erősödik az ellenállás vele szemben. Pózaikhoz és életmódjukhoz nem passzol egy ilyen trauma, hát meg sem történt – vallják. Volt egy negyedik gyermek a családban, Linda, Christian ikertestvére, aki öngyilkosságba menekült, hajdanán annak okát sem firtatták túlzottan, akárcsak most, amikor Christian vádaskodásra adja a fejét, botrányt csinál, és megtöri a konvencionális idillt, képtelennek tűnő rágalmaival. Christian valójában saját szenvedése árán esélyt is ad a családnak a tisztulásra. Ahhoz azonban először szembe kell nézni a bűnnel, elfogadni a bűnhődés állapotát. A család azonban mély tagadásban van, és meg is feszíti miatta saját fiát. Linda hátrahagyott levele, és Helene pressziókon átlépő kíváncsisága törnek utat Christiannak az igazság felé vezető úton.
Az alkotók sokféle elemet olvasztottak a darabba. A néző megízlelheti a hatalom természetét, a bűn erejét, a kirekesztés és áldozathibáztatás szakaszait, kamaradráma-szerű díszletbe csomagolva. Életlenné és unalmassá fordulhat az előadás, ha a játék sablonos, élettelen vagy túlzottan konvencionális. Ügyesen lépi át ezeket a buktatókat a rendezés, a dramaturgia nem engedi leülni a történetet, a karakterek dominánsan jelen vannak, a színészi játék kiélezett, nem túljátszott. Átérezhetően üt a színen a nyers erőszak, miközben éppenhogy csak pislákol az a néhány őszinte pillanat, amit Pia Christian felé kivetített érzelmes pillanatai, vagy Mette anyai gondoskodása képviselnek, ahogy kislányát próbálja megóvni a bűn látványától. A játék impulzív színházi élményt nyújt, részletgazdag, a néző minden egyes gesztusba, mozdulatba, érzelembe mélyen beleláthat.
A kiszolgálószemélyzet egyik tagja, munkaköri kötelességének eleget téve, családi videó gyanánt veszi fel az “ünneplést”, filmszerű közeliket vetítve a nézőknek. Nem mindig arról, aki éppen beszél, de néha arról is, aki csak mereven bámul a tányérjára, vagy gondolataiba réved, ezzel párhuzamosan egy plusz artikulációs eszközt visz a színpad fölötti vászonra, és ez egyben utalás az eredeti dogma-film stíluselemére, amelyet ugyancsak kézikamerával rögzítettek.

© Borovi Dániel

A cselekmény drámai és megrázó, a mondanivaló azonban ennél összetettebb. A szembenézés súlya mindenkit árnyékként követ, attól általában érdekektől, félelmektől, vagy éppen alibi-elvektől vezérelve próbálunk megszabadulni. Fel kell nőnie hozzá az egyes embernek, a közösségnek, vagy egy egész társadalomnak. A darab tetőpontja az első lépés lehet a változtatás felé. A család szüntelen tagadásban van Christian vádjaival szemben, sőt, ő maga is meginog saját igazában, amikor az apja visszavág, rálép a vállára, és megpróbálja újból megtörni hatalmának megtartása érdekében. Ám Linda levelének felolvasása után a bűn már nemcsak nyilvánvaló, tényszerű, de zsigerig hatol, és a család megundorodik tőle, rés nyílik a cinkosság pajzsán, és ezzel esélyt kapnak, hogy alkotóelemenként visszanyerjék emberi méltóságukat. Érezhetünk úgy, hogy komoly érdekellentétek feszülnek minden életben, mindenhol a világon. A darab kifejezi ezeknek a presszióknak a természetét, a súlyos történet ellenére nem hat depresszívnek, mert megmutatja, hogy létezik választás. Van belátási és döntési képesség. 
A közösség egy hosszú és fájdalmas szülést követően szembenéz önnön bűnével. Mosolyognak, vicsorognak, szeretnek, gyűlölnek, vágyakoznak és undorodnak, szenvednek és bántalmaznak, suttognak és üvöltenek, önzetlenek és önzők, magukhoz ölelnek és eltaszítanak, fölemelnek és elnyomnak. Így csinálják ők… így csináljuk mi?

David Eldridge
Születésnap
– Budaörsi Latinovits Színház

Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen Dogma-filmje alapján

Christian – Chován Gábor
Michael – Böröndi Bence
Helene – Bohoczki Sára
Helge – Ilyés Róbert
Else – Takács Katalin
Mette – Páder Petra
Helmut – Mertz Tibor m.v.
Nagypapa – Bregyán Péter
Pia – Nagy Katica
Michelle – Szőts Orsi
Lars Fröhlich – Kristóf e.h.
Poul Kocsó – Gábor m.v.
Kim Miklós – Marcell m.v.
Gbatokai – Samudovszky Adrián e.h.
Karla – Nagy Nóra Zsófia m.v. / Frizli Szófia m.v.
fordító – Hamvai Kornél
dramaturg – Vörös Róbert
díszlettervező – Tihanyi Ildi
jelmeztervező – Keszei Bori
világítás – Kehi Richard
zenei vezető – Bercsényi Péter
mozgás – Bodor Johanna
a rendező munkatársa – Szekeres Vanda
súgó – Barnet Mónika
rendező – Pelsőczy Réka

A cím Halász Judit: Boldog születésnapot című dalából lett kiemelve.