Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Jonathan Franzen amerikai író nevével nem akkor találkoztam először, amikor 2015 tavaszán a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. A Szabadság című könyvét egy közös munkánk kapcsán egy kortárs magyar írónk ajánlotta nekem, jó egy évvel korábban. A regény olyan hatással volt rám, amilyennel akkor lenni tudott, azt hiszem a „legrosszabb formámban” kapott el, hogy stílusosan utaljak az olvasmányélmény javaslójának személyére is. Aztán – nagy szerencse, hogy jelen voltam – a Könyvfesztivál sajtótájékoztatóján, ahol Franzen úr olyan nyíltan és alázattal mesélt önmagáról, hogy egészen más megvilágítást kapott bennem minden, a Szabadság értelmezése is. Utána néztem jegyzeteimben, az akkor felskiccelt: „Olyan emberek számára írok, akik egyszerű válaszokkal nem érik be.” mondata nem csupán akkor és abban a szituációban, és mint szépíró volt értelmezhető, de tökéletesen illeszkedik a 21. Század Kiadónál tavaly megjelent esszékötetéhez: A világ végének végéhez is.
Az író személyes hangvételű könyvének minden gondolata erősen tükrözi az őszinte önvizsgálatát és az elmélyült gondolkodást. A véleményét, nézőpontját, saját élményeit tárja fel szépirodalmi igényességgel a környezetvédelem témájában. Briliáns szerkesztési, azt hiszem a legnagyobb írókra jellemző fogás, hogy a 16 esszé felépítése során úgy rekonstruálja saját életrajzi elemei és a világ történetét meghatározó eseményeit is, hogy azok kirajzolják a legfontosabb jellemzőit is, de alapvetően nem ezeken van a hangsúly. Jonathan Franzen saját gondolatainak őszintesége és tisztasága az, amely meghatározó, amellyel saját magánemberi mivoltára és az őt körülvevő kor tüneteire iróniával, de az egyéni felelőssége és saját hiányosságai teljes tudatában reflektál. Azt tárja fel, arra hívja fel a figyelmet, azért érvel, hogy hogyan tudnánk emberhez méltóbb módon élni a világon, a bolygónk védelmében.
Teljesen természetes, hogy könyv írója nem csak nem tud, de nem is akar elvonatkoztatni önmagától, magánemberi viszonyaitól, közéleti szerepeitől. Hiszen egyes szám első személyben, szinte a saját belső beszédét kihangosítva osztja meg a megszerzett tudományos ismereteit, megélt tapasztalatait és ezáltal avat be a felelős gondolkodás formáiba. Nem kevesebbet szegez fel önmagának és számunkra is, mint az egyéni és a kollektív jövőnk szempontjából is a nagy elődök, nagy gondolkodók által már sokszor megfogalmazott, talán legfontosabb kérdést a XXI. század problémáira kiélezve: mi az élet értelme, és mit hagyunk magunk után?
„Kierkegaard a Vagy-vagyban kigúnyolja az „elfoglalt embert”, akinek a számára a sok elfoglaltság csak arra való, hogy ne kelljen őszintén szembenéznie önmagával. Olyankor az éjszaka kellős közepén egyszer csak arra riad az ember, hogy voltaképpen magányos a házasságában vagy, hogy ideje lenne eltöprengnie arról, hogy a fogyasztása milyen hatással van a bolygónkra, másnap azonban milliónyi apró tennivalója akad, és aztán a rá következő nap megint. Márpedig amíg se vége, se hossza ezeknek az apró dolgoknak, addig az ember mindig fel lesz mentve az alól, hogy megálljon és szembenézzen a nagy dolgokkal. Nem az esszéírás vagy az esszéolvasás az egyetlen módja annak, hogy megálljunk egy pillanatra, és feltegyük magunknak a kérdést kik vagyunk valójában, és mi értelme van az életünknek, de kétségkívül az egyik legjobb módszer.”
Jonathan Franzen sokat tud, sokat sejt arról mi vár az emberiségre, ha nem változtatja meg a szokásait és folyamatosan feléli saját természeti környezetét. Írásai mégsem a reménytelenségről, a vádaskodásról, a másra mutogatásról szólnak. Ő tenni akar. Azt is tudja, mert felismerte, csak úgy lehet tenni, ha minden önámítást nélkülözve, a múlt megtörtént eseményeiért felelősökért már nem keresve tekint a jelenre és a jövőre. De ezeken túl is nagyon érdekes felismerést hozott az én életembe is. Arra irányította rá a figyelmemet, hogy lehet, hogy viszonylag keveseknek adatik meg az esszéírás öröme, lehetősége. De de esszét gondolni legalább a saját élete történései alapján mindenki tud.
https://21.szazadkiado.hu/a-vilag-vegenek-vege-jonathan-franzen
