MŰSORVÁLTOZÁS: Újbábszínház Újbudán

Sajnálattal tájékoztatunk mindenkit, hogy a ma tudomásunkra jutott információk alapján, a Csiky Gergely Színház is érintett lehet koronavírus fertőzésben. A nézőink egészsége érdeke elsődleges szempont, így a Bogyó és Babóca című kaposvári vendégelőadást nem tudjuk megtartani.

Gyors szervezést követően örömmel jelentjük be hogy a Hepp – Trupp előadásában a: Bódog és Szomorilla című előadása érkezik holnap a Manna Matiné nyitóelőadásaként. Az előadást 2011 óta játsszák sikerrel ország szerte, elnyerték a VI. Kaposvári Biennálé fesztiváldíját a gyermekszínházi kategóriában. Azóta a történet könyv formájában is megjelent. 

A program változatlan marad: a Manna Matiné megnyitója 2020.09.13. a B32 Kultúrtér és Galériában (Budapest,1111, Bartók Béla út 32.), ahol 10.00kor sajtótájékoztatót tartunk az immáron negyedik éve megrendezésre kerülő eseménysorozatról. Az előadáson lehetőség van a forgatásra! A sorozat első gyerekelőadása hagyományosan továbbra is ingyenesen látogatható.

Az előadás kezdete 10.30 óra.

Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla – a Hepp-Trupp előadása

Játsszák
Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó

Tervező: Bartal Kiss Rita

Zene: Csernák Zoltán Samu

Író-rendező: Kolozsi Angéla

Egy kietlen út és egy
váratlan találkozás.
Egy vándor király –
uralkodói feladatok nélkül.
Egy kósza tündér –
szakirányú varázsdiploma nélkül.
Egy öreg bőrönd
és egy szeszélyes piknikkosár.
Rengeteg kérdés.
Rengeteg meglepetés

Forrás: Manna Produkció

,