Ellopták a Móra frissen telepített meseösvényének Vuk szobrát

Az augusztus végén a Budapest II. kerületi Macis játszótértől nagyjából 200 méterre telepített VUK szobor, melyet a pénteken átadott, Digitális Vándor applikáción keresztül elérhető VUK meseösvényhez készített a kapolcsi Ilona Malom Műhely, ELTŰNT.

Valaki kiásta és elvitte.

„Borzasztóan el vagyunk keseredve, hiszen hónapokat dolgoztunk azon, hogy előkészítsük ezt az élmény ösvényt, melynek éppen a névadójának és egyben fő attrakciójának veszett nyoma az ösvény hivatalos átadására.

Tudjuk, hogy az ifjú rókafiak igazán szeretnek csatangolni, de a mi kis rókánk igazán kötelességtudó, kimondottan otthon – értsd: erdő mélyén – ülő fajta, nem olyan, aki hipp-hopp elkószál.

Mivel mi hiszünk abban, hogy a mesék mindig jó véget érnek, szépen kérünk titeket, osszátok meg ezt a bejegyzésünket és járjatok nyitott szemmel, hátha sikerül megtalálni VUKot!” – írja a szobor megrendelője, a Móra Kiadó FB oldalán közzétett felhívásban.

A szoborból 1 darab készült.
Ismertető jegyei:
kb. 60 cm magas
kb. 30 kg
vörös színű
fából készült.

A Móra eredeti felhívása itt található:

😭SEGÍTSETEK! Eltűnt Vuk! 😭Most kaptuk a hírt, hogy az augusztus végén a Budapest II. kerületi Macis játszótértől…

Közzétette: Móra Kiadó – 2020. szeptember 7., hétfő

Kérjük, ha látta, vagy hallott valamit róla, küldjön üzenetet a marketing@mora.hu címre.

Forrás: Móra Kiadó