„A szépség labirintus” – Bartha Máté KONTAKT című kiállítása a TOBE Galleryben

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

A 2018-as Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjas, KONTAKT című sorozatának hanginstallációval kísért egyes képeit láthatja a közönség szeptember végéig a TOBE Gallery évadnyitó kiállításának keretében. A magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóként díjazott Bartha Máté 2011-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció, 2019-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező szakán szerzett diplomát.

© Bartha Máté – Fotó forrása: TOBE Gallery

A néhány évvel ezelőtt, az észak-magyarországi kistelepülés mellett egy kamaszoknak szervezett katonaságot idéző „kiképzőtáborban” dokumentált fotósorozat szereplői közül Vivient a vizuális művész Szél viszi című, a 16. Verzió Filmfesztivál diák- és elsőfilmes versenyprogramjában a kategória legjobbjaként díjazott diplomafilmjében is láthatja a közönség.

© Bartha Máté – Fotó forrása: TOBE Gallery
© Bartha Máté – Fotó forrása: TOBE Gallery

Bartha Máté minden munkájában olyan társadalmi vonatkozású témákat jár körül objektívével, amelyek központi elemeként, így értelmezési fókuszaként a kétértelműséget helyezi. Saját értelmezésemben ez által ad nem csak magának, hanem a képei által közvetített jelenségeknek nem csupán szabad választási és értelmezési, ez által szabad kifutási lehetőséget is, amelyet a témaválasztásban rejlő feszültség forrásán keresztül tükröz.

© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery
© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery

Jelen sorozatában, a nagy méretben előhívott, természeti környezetben dokumentált, sok esetben kimondottan a szereplők arcára fókuszáló alkotói figyelem arra irányult, hogy egy kvázi mesterségesen megidézett háborús környezetben, egy teremtett, állandó készenléttel és fokozott lelkiállapottal jellemezhető szituációban tapasztalatokra tesznek szert az alanyok, és hogyan élik át azt.

© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery
© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery

A 2019-es Arles-i Fotófesztiválon Prix Découverte Louis Roederer díjban is részesült sorozat szereplői, a táborozó fiatalok ugyanis a tűréshatár kitolását célzó tevékenységek és élmények hatására a „most hatalma” alá kerülnek. A portrékon ezt a pillanatot kapta el és örökítette meg a fotóművész. A sorozat táj- és csoportképei a közösségé válás élményeinek azon folyamatába avatnak be, amely nélkül nem jöttek volna létre a portrékon megörökített érzelmek sem. A művész ehhez a folyamathoz hanginstallációval, valamint a képeken szereplő fiatalok a táborozás során készített rajzaival is reflektál.

© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery
© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery

Nem tudom máshogy kifejezni, ez tűnik a legtermészetesebbnek: a TOBE Gallery évadnyitó tárlata a már ember fölötti, de még az Isten alatti világba invitál. A portrék szereplői egy teremtett valóság labirintusában érték el annak a közepét: az arcukon a szépség szubjektív élményeként értelmezhető megtisztulást, amelyet Bartha Máté megörökített. Az, hogy ezt önként és a szabad akaratuk által, a kitartásnak köszönhetően, mintegy annak eredményeként érték el Simone Weil sorait juttatta eszembe:

© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery
© Bagoly Panna – Fotó forrása: TOBE Gallery

„A szépség labirintus. Sokan elindulnak benne, de feleúton elfáradnak. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor – e választott kevesek – kijönnek a labirintusból, megállnak a labirintus bejáratában, s az arra jövőket szelíden befelé tessékelik”

A szépség labirintusának kapuja most a Bródy Sándor utcában bárki számára nyitva áll egészen szeptember végéig.

,