Szeptemberben indul a Román Sándor Táncakadémia

A világhírű táncművész, koreográfus az ExperiDance Tánctársulat egykori alapítója, Román Sándor szeptember 7-től saját nevén folytatja 30 éves sikertörténetét.

Román Sándor

Az ExperiDance Tánctársulat egykori alapítója, volt művészeti vezetője, koreográfusa, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett Román Sándor, aki a Halhatatlanok Társulatának tagja 2020. szeptember 7-től saját nevén folytatja 30 éves sikertörténetét és megalapította saját Táncakadémiáját

Az ExperiDance Társulattól egy éve történt végleges elszakadás után, a jelenlegi ExperiDance néven futó társulattól szakmailag elhatárolódva folytatódik Román Sándor vezetésével, és nemzetközileg elismert mesterekkel az előző években népszerűvé vált sikeres oktatói munka.

Szeptember 7-én Indul a Román Sándor Táncakadémia.

Román Sándor táncművész, koreográfus, ahogy az előzőekben, most is olyan gyerekek jelentkezését várja, akik szeretnek mozogni, akiket érdekel a tánc világa, akik tele vannak energiával, akik szeretnének élményekkel feltöltődve barátokra lelni, és akik szívesen szerepelnének akár színpadon is.

Az akadémia tanárai minőségi tematikával, a korcsoportoknak megfelelő differenciált módszertannal oktatnak. A képzésre 3-16 éves kor közötti gyerekek jelentkezését várják tánctudástól függetlenül.

Román Sándor 30 éves szakmai jelenléte, a világot bejárt színpadi, filmes koreográfiái és egyedülálló, csak rá jellemző táncnyelvi kifejezésmódja jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar táncművészet a világ élvonalába emelkedjen.

A Román Sándor Táncakadémia célja többek között a következő táncos generáció kinevelése, akikből megszülethetnek a leendő koreográfusok, táncművészek. Küldetése, hogy arra képezze a fiatalokat, továbbvigyék a hagyományokat, az újító szemléletet és örökséget, amik úttörő módon hozzátesznek majd a magyar tánckultúra értékeihez. Mottója: megőrizve meghaladni.

További információk a http://romansandor.hu/ és a https://www.facebook.com/romansandortancakademia oldalakon találhatók.

Forrás: Román Sándor Táncakadémia