„Nem megadni magam a gyűlöletnek” – DANIEL – Daniel Rye igaz története (16) a mozikban

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Július 30-tól, a Vertigo Média forgalmazásában látható a magyar mozikban is a dán fotóriporter, Daniel Rye igaz történetét feldolgozó filmdráma, a Daniel. A 2013-ban Szíriában, munkavégzés közben elrabolt, 398 napon át, több külföldi társával embertelen körülmények között, állandó félelemben fogva tartott férfi 2,5 órában összefoglalt történetét Puk Damsgard újságíró könyve alapján Anders Thomas Jensen adaptálta filmre. A Daniel rendezője, a BAFTA-díjas Niels Arden Oplev, aki „A tetovált lány” című filmje által nem ismeretlen a magyar közönség számára sem.

A film tanácsadójaként is közreműködő, az eseményeket túlélő Daniel Rye (Esben Smed alakítja) szemszögéből rendkívül naturálisan, a legmélyebb rétegeket is érintve, a végkifejlethez hozzájáruló egyes történések alakulását meghatározó történelmi, politikai és emberi hátterét is felvillantó történet másik főszereplője James Foley (Toby Kebbell a megtestesítője) amerikai újságíró, aki meggyilkolását 2014-ben videó üzenetben is közzétette az ISIS.

A közelmúltban játszódó, bő egy évnyi események története egyszerre megrázó és felébresztő. Nem csak azért, mert nem csupán az emberi képzelet alkotta torz vízió benne az egyes emberek meghatározó gyűlölet és kegyetlenség formáinak és fokozatainak az ábrázolása. A dráma a filmművészet eszköztárának felhasználásával a megtörtént eseményeket összefüggéseiben, mindenféle hatásvadászat vagy értékítélet nélkül hitelesen – és bármilyen morbid –, művészien eleveníti fel. Megrázó, mert tudatában kell lennünk annak, az átélt bántalmazás fizikai és lelki formáinak a megidézésével annak atmoszféráját nem megteremti, „csupán” felidézi. És arra is rávilágít, hogy ugyan a hozzátartozók fizikai értelemben nem válnak bántalmazottá, a közvetett érintettség által ők is lelki bántalmazást szenvednek el. A film ezeket a folyamatokat is visszaadja, mégpedig úgy, hogy a nagypolitika világtörténelmet alakító embertelen és/vagy emberséges döntései mellett az egyéni sorsok megformálására is ügyelnek az alkotók. Ezáltal a háborúban közvetlenül vagy közvetve érintett valamennyi szereplő érzelmeinek átadása az, amely a legkomolyabb színészi teljesítmény eredményeként jelenik meg a filmvásznon, és az által a nézőben.

A történet akkor is értelmezhető, ha a közönségnek nincs előzetes ismerete a megtörtént eseményekről. A cselekmény ok-okozati összefüggéseinél, az arra hatással lévő nemzeti és nemzetközi közi viszonyoknál is erősebb az egyén szerepe. Az, hogy egyes életutak alakulása, mennyire függhet az egyén személyiségvonásaitól, attól, ki az, akit fel lehet használni a hatalmi játszmákba. De ezek elvonatkoztatott és nem konkrétan levezetett megjelenítésénél sem alkalmaznak értékítéletet az alkotók.

Daniel Rye és az őt körülvevők – nem csak fogolytársai és szerettei, de fogva tartói is – történeténél egy idő után kénytelen megérteni a néző, hogy az nem feltétlenül az életben maradásról, hanem az embernek maradásról szól. Arról, hogy van, amikor az ember halálában is ember maradhat, de megszűnhet embernek lenni életében is. A szereplőket kivétel nélkül uraló félelem nem kizárólag a haláltól való félelemé, hiszen Daniel is kész akár önkezével is véget vetni életének.

A film – a kimenet ismerete ellenére is – végig fenntartja a figyelmet, de idegőrlő és feszültségekkel teli. Hátborzongató természetességgel ábrázolja azt, hogyan lehet közvetlenül vagy közvetetten félelemben tartani másokat. Van néhány jelenet, amely által azonban nem csupán felkavaró, de felemelő élmény is lesz. A 2014 augusztusában kivégzett James Foley „Félek, mint állat. De jobban félek megadni magam a gyűlöletüknek.” mondata által pedig minden olyan ember előtt tiszteleg az alkotás, akit folyamatosan megaláznak, akit félelemben próbálnak tartani. Nagyon kár, hogy nem írhatom azt, hogy nem kell klasszikus értelemben háborús övezetbe keverednie ehhez az embernek.

Fotók forrása: Vertigo Média