Cotton Club Singers: Negyedszáz! 25 éves jubileumi koncert

A Cotton Club Singers idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. E jeles alkalom apropóján eredetileg április 28-ra a Műpába hirdették meg jubileumi koncertet, a belépők két hét alatt elkeltek. Az ismert okok miatt azonban az előadás elmaradt – így tehát a rendhagyó születésnapi bulira új időpontban, szeptember 6-án és új helyszínen, az Erkel Színházban várja rajongóit az együttes.

Cotton Club Singers

Érdekesség, hogy a CCS negyedszázada éppen szeptember 6-án lépett fel először nagyközönség előtt a Budai Parkszínpadon. Ott rögzítették az első, „Négy gengszter” című nagylemezt, mely országos ismertséget hozott számukra.   

Tíz esztendeje, az akkor már külön utakon járó tagok már tartottak egy korszakzáró búcsúkoncertet, azóta évente maximum egy-két exkluzív önálló, nyilvánosan meghirdetett fellépés fért bele a programba. Ezért is örömteli, hogy ismét összeáll a Cotton Club Singers közel másfél évtizedes történetének öt legmeghatározóbb embere (a három hölgy, Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn, s az őt váltó Kozma Orsi, valamint a két férfiénekes, Fehér Gábor és László Boldizsár), és az eredeti repertoár továbbgondolt változatával pótolják a meghiúsult Műpa-koncertet. 

Természetesen felcsendülnek majd a legemlékezetesebb slágerek. Így a műsorban kiemelt szerepet kap a zenekar két legnagyobb sikerű estjének, a Sinatra és Abba Jazz különleges feldolgozásai, de nem maradhatnak ki a Hofimánia dalai, és persze a Négy gengszter sem. 

A koncert bevételéből a Cotton Club Singers támogatja a járásában korlátozott Etesssy Anettet, akinek a felépülését egy speciális, évi több millió forintba kerülő kezelés segítheti elő. 

Etessy Anett

Amennyiben a koncert az esetleges járványügyi korlátozások miatt elmarad, a megváltott belépők 2021. február 27-i pótkoncertre is érvényesek! 

Cotton Club Singers: Negyedszáz!
25 éves jubileumi koncert
(2020. szeptember 6., 20 óra – Erkel Színház)

Kozma Orsolya – Szűcs Gabriella – Zsédenyi Adrienn
Fehér Gábor – László Boldizsár
közreműködik:
Cotton Club Band és a Veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar

Forrás: Cotton Club Singers