A DUDA ÉVA TÁRSULAT EGYEDÜLÁLLÓ, AUGUSZTUSI SUMMER INTESIVE 2020 WORKSHOPJA KEZDŐK ÉS PROFIK SZÁMÁRA IS NYITOTT!

Mindenki számára nehéz volt a szobafogság, de a táncművészeket és a táncolni vágyókat már nem kell sokáig félteni. A Duda Éva Társulat első ízben rendezi meg nyolc napon át tartó intenzív kurzusát augusztus 1-8 közt, melyre kezdőket, haladókat és profi táncosokat is várnak. A szervezők a járvány miatt előzetesen elmaradt nyári tanfolyamok miatt kívánják kárpótolni a táncolni vágyókat. A Társulattól nem áll messze a képzések szervezése, hiszen fennállásuk óta számos nemzetközi és hazai mestert invitáltak az együttes műhelyébe különféle workshopok keretében. A Csuzi Márton által létrehozott, ma már önállóan működő FLYING BODIES is innen nőtte ki magát, mely mára hazánk egyik legeredetibb táncos-akrobatikus továbbképző rendezvénye lett.

A főként hazai érdeklődőknek szánt SUMMER INTENSIVE 2020 programjában olyan mesterek fognak oktatni, mint Andrew Hefler (Grund Színház) aki improvizációt, Mészáros Máté (Onemancrowd) partering technikát, Radóci Lilla (R3D ONE) hip-hopot, Rónai Attila (Hofesh Shechter) és Rusu Andor (Unusual Symptoms) kortárstáncot, valamint a Társulat művészeti vezetője, Duda Éva, akikompozíciós technikát fog tanítani . A nemzetközi szcénában is jól ismert óraadók mind kapcsolódnak a Társulathoz, alkotók, trénerek vagy előadók voltak korábban, vagy épp most kezdenek együttműködésbe.

A Társulat környezettudatos szemlélettel rendezi meg a programot, így a rendezvény összes résztvevőjétől a műanyag mentességet fogják kérni.

részletes információ: www.evaduda.net

A regisztráció Július 1-étől indul, jelentkezni az orsi@evaduda.net – email címen lehet.

Az esemény megtalálható az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/709420989888074/

Forrás: Duda Éva Társulat