Egy csók és más semmi – Új bemutatóra készül a Veszprémi Petőfi Színház

Megtartották a következő évad első nagyszínházi előadásának olvasópróbáját néhány napja a Veszprémi Petőfi Színházban. Az Egy csók és más semmi című operettet októberben láthatja a közönség.

A színházterem nézőtere

„- Ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a tervezett szabadtéri előadásainkat és újraindulhasson a színház, óvatosnak kell lennünk” – hangsúlyozta az olvasópróba elején Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a színház igazgatója. Mint elmondta, ennek érdekében fokozottan figyelni kell a távolságtartásra, fertőtlenítésre, de ezt a célt szolgálja a beléptetés előtti lázmérés is.

A tervezettekhez képest egy hónappal később rajtolt el az új produkció előkészülete a veszélyhelyzet miatt, de ez nem befolyásolja a bemutató időpontját. „-Kényszerűen előrejött a nyári szünet, így most a következő hónapokat kitöltik az elmaradt előadások pótlásai. Huszonegyezer bérletesünktől kaptunk hitelt. Úgy lesz kerek gazdaságilag az év, ha törlesztjük az előadásainkat a hűséges nézőink felé” – fogalmazott Oberfrank Pál.

Lendvai Zoltán rendező elárulta, hogy az eredeti darabot állítják színpadra, hiszen sikerült megszerezni a régi kottát. Ez azt jelenti, hogy olyan dalok is felcsendülnek majd a színpadon, melyek még nem hangzottak el hazai színházban. Az Egy csók és más semmi zenés komédiát Halász Imre írta, zenéjét Békeffi István verseire Eisemann Mihály komponálta.

Egy csók és más semmi, olvasópróba

A darab fő mondanivalója, hogy az igaz szerelem legyőzhetetlen. Ha nem is egyenes az út, végül néha beteljesül. Küzdelmek, könnyek, végzetes erők kísérik a párokat a végső beteljesedésig. Vannak számítók, haszonlesők, gyávák és balekok, ártatlanok és szeretni való bájos segítők, míg ki-ki révbe ér, megtalálja az áhított, lázasan keresett boldogságot, a vágyott csókokat. És a zene szól, a történet tehetségesen járja útját, mert a szerzők a legnagyobbak közül valók.

A fentieken túl az országban először, külön engedéllyel, a Veszprémi Petőfi Színházban tartottak teszt üzemmódban beltéri színházi előadást, június 16-án 19 órától Ivan Menchell Sírpiknik című komédiáját láthatták a nézők. A színház vezetése fokozatosan, lépcsőzetesen növeli a nézőszámot a színházteremben és a fokozatosság elvét alkalmazza az újranyitással kapcsolatban. A nézőtéren a színház munkatársai pontosan kimérték a másfél méteres távolságokat és zöld szalagokkal látták el zsöllyéket. A nézőtéri büfé változatlanul a színház előtti szabadtéren működik, a közönséget az előadás előtt 15 perccel engedik be a színház épületébe, a beléptetés előtt ellenőrzik a nézők testhőmérsékletét, az előadás előtt és a szünetben pedig légfertőtlenítést végeznek a nézőtéren. Az épületben maszk használatát ajánlják. Folytatódik Sírpiknik és Pillangó című előadásuk további pótlása is, az alábbi időpontok szerint:

Egy csók és más semmi, olvasópróba

Tervezett Sírpiknik előadások

2020. június 28., vasárnap, 15 és 19 óra

2020. június 29., hétfő, 19 óra

2020. június 30., kedd, 19 óra

2020. július 1., szerda, 19 óra

2020. július 2., csütörtök, 19 óra

2020. július 3., péntek, 19 óra

2020. július 4., szombaton, 19 óra

2020. július 5., vasárnap 15 és 19 óra

Tervezett Pillangó előadások

2020. június 25., csütörtök, 19 óra

2020. június 26., péntek, 19 óra

2020. június 27., szombat, 19 óra

A veszélyhelyzet elmúltával, néhány nappal ezelőtt a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye a veszprémi idősek ellátása területén végzett munkájáért elismerő oklevelet adományozott a Veszprémi Petőfi Színház részére.

Forrás, fotók forrása: Veszprémi Petőfi Színház