Vlahovics Edit az idei Kaszás Attila-díj egyik jelöltje

Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Edit (Weöres Sándor Színház) színművészek a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei.

Vlahovics Edit alapító tagja a Weöres Sándor Színház társulatának. 1986-ban végzett a Színművészeti Egyetemen. 2014-ben a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat kapta meg, 2018-ban a Weöres Sándor Színház saját elismerését, a Holdbeli csónakos-díjat vehette át.

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

Augusztus 23-ig szavazhat a közönség a három jelöltről a www.kaszasattiladij.hu oldalon!

Forrás: Weöres Sándor Színház