PRÓBATERMI E-VENDÉGSÉG, avagy 362 perc nettó zene

A kezdetben néhány hétre tervezett leállás immár hónapok óta tart, s talán most először látható biztosan a kivezető út: augusztus második felében a Nemzeti Filharmonikusok újra munkához láthatnak. A kényszerű otthonlét során átgondolva az eddigi tevékenységet s megerősödve abban a hitben, hogy első és legfontosabb a Muzsika és Közönség, ennek jegyében szeretne a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar egy újdonsággal szolgálni Közönsége felé.

© Hartay Olivér

Június 18-tól minden csütörtök este fél 8 órai kezdettel lesz látható a PRÓBATERMI-E VENDÉGSÉG sorozat a Nemzeti Filharmonikusok Facebook-oldalán

Az elmúlt hetekben az együttesek művészei a hosszú kihagyás után ismét felkeresték az eddig oly sok élmény helyszínét, azt a bizonyos, nagyon szeretett VI. emeleti próbatermet. Próbatermi vendégség zajlott a teremben – ám ezúttal a Közönség nélkül. De ott volt a kamera, s egy profi videós csapat, akik rögzítették az elhangzott és a Közönségnek  szánt muzsikálást. Boldog és örömteli zenélés volt. 

© Hartay Olivér

A nagysikerű Próbatermi vendégség sorozat az egykori főzeneigazgató, Kocsis Zoltán kezdeményezésére indult el, lassan tíz éve. Ötlete a belső művészeti tartalékra, a hangszeres és énekkari művészek zenei ötleteire, szakmai ambícióikra, szólisztikus szerepekben való megmutatkozásokra épült. A Próbatermi e-vendégség is pontosan ugyanúgy készült, mint korábban, az elhangzó darabok ismét a művészek kimeríthetetlen tárházából kerültek ki.  A preklasszikus szerzőktől egészen a kortársakig terjed a műsor. Egyetlen megkötés volt, az is csak a lassan oldódó karantén miatt: egyik produkció létszáma sem haladhatta meg a tíz főt. Ennek eredményeképpen összesen nyolc, kb. 45 perces videót, 362 perc nettó zenét sikerült rögzíteni az önkéntes akcióban részt vevő 110 művésznek. A legutolsó estére, augusztus 6-ra még egy külön meglepetés is készült. Az idén születésének 250. évfordulóját ünneplő Ludwig van Beethoven műveinek  a martonvásári szabadtéri helyszín adott otthont, ahol a Nemzeti Filharmonikusok 1958 óta minden nyáron nagysikerű koncertekkel elevenítik meg a világ egyik legismertebb zenei géniuszának alkotásait.

© Csatlós Norbert

Mindemellett továbbra is folytatódik az április végén indult Filharmonikusok otthon c. Facebook sorozat. A művészek zenei home-videóit az FB látogatók nagy szeretettel és készséggel fogadták. A kisfilmek nézettsége többszörösen túlhaladta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem teltházát, sőt, az egyik videót több mint 150 ezren tekintették meg.

A Nemzeti Filharmonikusok remélik, hogy az utolsó koncert elhangzását követően hamarosan személyesen is találkozhatnak Közönségükkel nyár végi, ősz eleji hangversenyeiken. 

A mielőbbi viszontlátás reményében szeretettel várják az érdeklődőket Facebook-oldalukon minden csütörtök este, LEGYENEK PRÓBATERMI E-VENDÉGEIK! 

© Hartay Olivér

Forrás: MNF