Idén is lesz Kultkikötő! – 5 helyszínen, több mint 130 felnőtt és gyerekprogram a Balaton-parton

Az utolsó utáni pillanatig kérdéses volt, hogy elindulhat-e a Balaton leghosszabb kulturális programsorozatának 15. jubileumi évada, és csak mostanra vált biztossá, hogy a nyaraló közönség és a helyiek idén sem maradnak színházi előadások és koncertek nélkül. A szabadtéri kulturális programokat – köztük a felnőtt és gyerekprogramokat – a vonatkozó szabályokkal összhangban idén is több Balaton-parti helyszínen szervezik majd meg, így Balatonföldváron, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen, Badacsonyban és idén először Balatonszárszón is lesz Kultkikötő.

„Az utolsó utáni pillanatig kérdéses volt, hogy a Kultkikötő szám szerint 15. jubileumi évada elindulhat-e. A stáb egy emberként sóhajtott fel, amikor hivatalossá vált, hogy a szabadtéri kulturális eseményekre vonatkozó szabályok értelmében, a programok nagy részét – ha szigorú óvintézkedések mellett is, de – megtarthatjuk. Most minden erőnkkel a sokadszor újratervezett repertoárunk előkészítésén dolgozunk.

Jelen állás szerint öt Balaton-parti helyszínen, (Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen, és Badacsonyban) közel 50 színházi és zenés programot szervezünk majd a felnőtt közönségnek és közel 80-at a gyerekeknek.

Nézőink biztonsága érdekében, és a vonatkozó szabályok értelmében az előadások jelentős részére csak korlátozott számban lehet majd jegyet kapni. Ezért ha valaki a lángos-sör kombináción túlmutató, kulturális kikapcsolódásra, minőségi színházi és zenei élményre vágyik, lehetőség szerint előre váltson jegyet” – közölte Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója, aki hozzátette: az eredetileg tervezett repertoár az érvényben lévő szabályokkal összhangban módosul, és a változások sajnos a már meghirdetett előadások időpontját is érinthetik.

A teljes 2020-as repertoár „B-terve” és a jegyek a mai naptól elérhetőek a Kultkikötő honlapján (www.kultkikoto.hu). Az évad hivatalosan 2020. július 3-án, a Vérző Magyarország című felolvasóest bemutatójával indul. Ezt követően a földvári színpadon (ami ezúttal a Bajor Gizi sétány mellett található parkban kap helyet) péntek esténként többek között látható és hallható lesz Járai Márk Cseh Tamás-estje, Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyvének színpadi adaptációja, és Mácsai Pál, Azt meséld el, Pista! című előadása is.

Balatonbogláron szombatonként a Vörös kápolnánál szervezik majd meg a zenés és színházi programokat: itt fellép majd a GRUND – vígszínházi fiúzenekar és Budapest Bár is, de ugyanitt látható lesz a Valódi hamisítvány című darab Hernádi Judit és Kern András főszereplésével.

Badacsonyban idén is a zenei programok lesznek túlsúlyban: a frissTeraszra látogató közönség csütörtök és szombat esténként többek között Bérczesi Robi, Barabás Lőrinc, Török Ádám és a mini, valamint Said szabadtéri klubkoncertjeit élvezheti.

Szinte minden helyszínen szerveznek gyerekeknek szóló programokat is: a Mesés Kikötő néven futó sorozat legtöbb gyerekelőadása Balatonfenyvesen és az idén új Kultkikötő-helyszínként becsatlakozó balatonszárszói Csukás Színházban lesz. A legkisebbek ezeken a helyszíneken többek között a Ziránó Színház, a Rutkai Bori Banda, és Fabók Mancsi Bábszínházának gyerekelőadásain töltekezhetnek új élményekkel.

Irány a Kultkikötő!