Frankofón Filmhónap – Azaz szubjektív válogatás az elmúlt egy évek kedvenc frankofón filmjeiből – június 12-től július 13-ig

Valami nyáriban gondolkodtunk, az eredmény pedig az év garantáltan legszínesebb fesztiválja lett! 6 ország filmgyártásának 10 játék- és 11 rövidfilmje más-más módon színesíti a palettát. Viszontláthatjuk a tavalyi Duna-parti vetítéseink legnépszerűbb vígjátékát a Vízhatást. A Frankofón filmnapokon mutattuk be a Rafikit, amit néhány országban betiltottak, Cannes-ban pedig pedig állva tapsoltak a bemutatón. A műfajokban is törekedtünk a változatosságra, választhatunk drámát, vígjátékot, gyerek- vagy dokumentumfilmet, de beválogattunk egy francia thrillert is, ha esetleg nem szorongtunk volna eleget az utóbbi hónapokban… Ebből a forgatagból az animáció is jócskán kiveszi részét: Több, az Anilogue fesztiválon megismert filmet, rövidfilmet is elérhetővé tettünk. Mikor láttunk utoljára Burkina Fasó-i animációs gyerekmesét? Szerintünk soha, de most itt a lehetőség!

Minden film ingyenesen, regisztráció nélkül nézhető, a francia hang mellé több nyelven választható felirat, 5 filmhez magyar is.

►FB esemény: www.facebook.com/events/263165794888815/

►Trailer:

►Itt nézhetők a filmek: https://ifcinema.institutfrancais.com/fr/alacarte 

,