Mit tud a kakas, ami 1 millió forintba kerül?

Immár majd’ egy hónapja tart a Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös programja, a “Hogy tetszik lenni?”, ez pedig már csaknem 200 órányi vidám csevegést jelent az elmúlt másfél hétben. A program maga az önkéntesek és támogatók segítségével tud fennmaradni, ezért a www.adjukossze.hu oldalon közösségi adománygyűjtést hozott létre a szervezet.

„Hogy tetszik lenni?” címmel indított kezdeményezést áprilisban a legnagyobb hazai fesztiválok önkénteseit koordináló szervezet, a Fesztivál Önkéntes Központ a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben. A program az otthonaikba kényszerült idős korosztályt köti össze olyan szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal, akik aktív telefonos kapcsolattal társaságot tudnak biztosítani számukra.

“A “Hogy tetszik lenni?” célja nem csak a két generáció közötti kapcsolat felélénkítése, hanem az értékteremtés, hagyományőrzés is, mivel minden héten új és új témákat helyezünk majd előtérbe, mint például, hogy hogyan szórakoztak régen és most, begyűjtjük a legjobb recepteket, meghallgatjuk a régebb óta fiatalok katonasztorijait, de előkerülnek a randik és az első szerelem történetei is. Ezzel egy újszerű közösségi élményt adhatunk a koncertek és fesztiválok nélkül maradt önkénteseknek”– mondta Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ vezetője.

“Én nem tudtam, hogy mi lesz, meg kíváncsi is voltam, de nagyon el vagyok varázsolva ettől az egésztől, mert briliáns gondolat. Az elején azt gondoltam, hogy, hát vannak nálam rászorultabbak is, aztán mostmár kezdek rájönni, hogy hoppá, hát ez nekem is nagyon jó, én ettől nagyon boldog vagyok. Én kertes házban lakom, vannak állataim, azokkal nagyon jóban vagyok, dehát azért hiányzott a társaság” – számolt be egy a programban részt vevő néni.

A “Hogy tetszik lenni? az önkéntes és a beszélgetőtársa összekötésén felül, egy koron és fizikai távolságon átívelő új közösséget épít. A program négy lábon áll, bármelyiket erősítve támogathatják az érdeklődők a kezdeményezés célkitűzéseit.

#azönkéntességszexi
A ‘Hogy tetszik lenni?’ mindenki számára nyitott: minden felkészítés, meghallgatás, és kapcsolattartás online zajlik, a fesztivalonkentes.hu-n, így az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek azok, akik szeretnének segíteni, kommunikatívak, és hetente pár órát tudnak szakítani arra, hogy egy jófej nénivel vagy bácsival csevegjenek.

#adniszexi
A program maga az önkéntesek és támogatók segítségével tud fennmaradni, ezért az adjukossze.hu-n közösségi adománygyűjtést hozott létre a szervezet. A nagylelkűség sosem marad köszönet nélkül, ezért a Hogy tetszik lenni? csapata kisebb ajándékokkal kedveskedik az adományozóinak:

  • 2 000 Ft felajánlása esetén egy Nagyitól begyűjtött, bejáratott recepttel küldenek
  • 5 000 Ft-ért egyenesen a Nagyi kamrájából juttatják el a szezon legfinomabb lekvárját,
  • 10 000 Ft-ért a Papa féltve őrzött pálinkájából küldenek egy üveggel,
  • 20 000 Ft-ért vége a nejlonszatyorgyűjtésnek, mert egy igazi fonott kosárral lesz gazdagabb az adományozó,
  • 1 000 000 Ft felajánlása esetén pedig a Nagyi kapirgáló, kukorékoló kakasát adják át!

Hogy mit tud az a kakas, ami 1 000 000 forintba kerül? Csak egy módon derülhet ki! 😉
https://adjukossze.hu/kampany/hogy-tetszik-lenni-adomanygyujtes-1956

#megosztaniszexi
Akkor fenntartható a Hogy tetszik lenni?, ha a megjelenésekkel és megosztásokkal még inkább ki tudja nőni magát az összefogás. Az, hogy minél többen tudjanak a programról, előfeltétele a sok-sok önkéntesnek, így a megosztás hatalmas segítséget jelent. Emellett heti rendszerességgel vannak nyereményjátékok, amin a látogatók megosztásokkal garantálhatják a részvételüket, így a jócselekedet azonnal megtérülhet.

#anagyitfelhívniszexi
A nagy pörgésben és tennivalók tengerében sokszor a leglényegesebb dolgokra nem marad időnk. Pedig elképesztően fontos, hogy nagyszüleinket felhívjuk legalább egyszer egy héten. Előfordulhat, hogy úgy érezzük, a nagyi nem érti a munkahelyi témákat, vagy nem tudja követni, hogy éppen ki randipartner. A témahetek szuper beszédtémát szolgáltatnak minden unokának és nagyinak, amikhez segítő kérdéseket is megosztanak a hogytetsziklenni.blog.hu-n.

A program figyelemmel követhető a Fesztivál Önkéntes Központ facebook és instagram oldalán (@fesztivalonkentes), valamint a hogytetsziklenni.blog.hu oldalon

Forrás: Sziget Fesztivál